Magyar Egyház, 2000 (79. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3. szám
2. oldal MAGYAR EGYHÁZ A MAGYAR REFORMÁTUSOK VILÁGTALÁLKOZÓJÁRA Tisztelt Magyar Reformátusok! A tisztességesen útjára bocsátott gyermek időről időre hazatér szüleihez, még ha a sors távolra vetette is a szölőföldtől. Önök ma ilyen gyermekei az anyaországnak és a református anyaszentegyháznak. Isten hozta Mindannyiukat Magyarországon! Örülök, hogy együtt ünnepelhetünk! Bízzunk benne, hogy olyan országba érkeztek haza hittestvéreikhez, melynek nemcsak a múltján látszik, hanem a jelenén és a jövőjén is látható lesz a magyar reformátusok keze nyoma. Mi. magyarok, erősek vagyunk az újrakezdésben, a történelmi viharok utáni felegyenesedésben. Az ilyesmi nem megy magától, hiszen belső hit és tartás nélkül még kedvező körülmények között sem tud megállni az ember. A reformáció éppen az egyik legnehezebb történelmi pillanatban segített ennek az országnak az újrakezdésben. A hit erejével szálltak szembe hitvalló őseink a legnagyobb ellenséggel, a reménytelenséggel. Ez az ellenség ma, sokkal kedvezőbb körülmények között is sokakat megkisért. Amikor a nagy jubileum és a millennium évében együtt ünnepelünk, kérem gondoljanak erre is. A hit erejére és a reménységre igen nagy szükség van ebben az országban, és annak határain kívül is. Aki ma méltósággal tud ünnepelni, másoknak is meg tudja mutatni az igazi ünneplésben, az emlékezésben és összegyülekezésben rejlő lehetőségeket, az jó szolgálatot tesz a nemzet egész közösségének. Kívánom minden magyar reformátusnak, egyházközségnek, egyesületnek, szövetségnek, iskolának, a református fiatalságnak, hogy a IV. Magyar Református Világtalálkozó megfelelő alkalom legyen a számvetésre, az önvizsgálatra is. Gondoskodjunk agyütt arról, hogy mi a teendőnk a jövő évezredben, hogyan tudjuk a hit megőrzött drága kincsét továbbadni a következő nemzedékeknek, mi az, amin változtatni kell, és mi az, amit semmiképpen nem szabad feladni. Isten áldja Mindannyiukat! Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke EGYETLEN SZIKLASZÁL: AZ ISTEN E mostani szép ünnepen szívünk minden melegével szeretnénk átölelni az egész magyar reformátusságot — akik velünk együtt vannak ezen a találkozón, s azokat is. akik valami ok miatt nem tudtak eljönni. Összetartozásunk eme fennkölt átérzése csakis azért lehetséges, mert a reformátusság széles e világban megtapasztalhatta, amit Aprily Lajos így fogalmazott meg: „S mikor völgyünkre tört az áradat / s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen, / egyetlen kőszikla megmaradt / egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten.” Csak azért ünnepelhetünk - s ez a meggyőződésem sokakkal egyetemben - mert a reformátusságot mindeddig sziklaszálként tartotta az Isten. Ő vezet bennünket ma is, s a titkokat rejtő jövendő századok útján ő megy előttünk, mint népe előtt. Van hát miért szélesre tárni karjainkat, van miért örömre gyúlni, van miért zengeni a zsoltárt, s alázattal imádkozni a Gondviselés Istenéhez. Pedig hányán és hányán próbálták és próbálják kálvinista hitünket feloldani, értékeinket gyengíteni az állóvizek fénytelen sekélyeiben. Elfelejteni és elfelejtetni a magyar reformátusság nemzetet is megtartó erejét, kulturális felemelkedést adó áldozathozatalát, s az édesanyanyelv eggyé kovácsoló szükségszerűségét. Szóljon és egyre csak szóljon az ötágú síp. Szóljon bérceken át. s a rónák szépsége felett - bizonyságul, hogy mindvégig megtartott bennünket az Úr. A jövőbe tekintve, lelkünk reménységgel telt. biztat bennünket az ézsaiási Ige is: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy.” Ez az örökségünk és ez a hagyatékunk is szép unokáinkon keresztül késő utódaink felé: „Tebenned bíztunk eleitől fogva!” így küzdöttek eleink, ezt tesszük mi. s csak ezt tehetik mindazok, akik népünk megmaradásáért, felemelkedéséért áldozatot hoznak. így tisztul végre párducos Árpád alakja, s lesz örökké megtartó erő István, nagy királyunk Krisztusba vetett fundamentuma. Nagy Lenke, Reformátusok Lapja Felelős szerkesztője
