Magyar Egyház, 1999 (78. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3. oldal NYISSUK MEG SZÍVÜNKET JÉZUS ELŐTT A karácsony a keresztyének nagy ünnepe, amikor az ember készséggel engedi át magát az érzelmeinek. Régi emlékek elevenednek meg, és a felnőttek a kicsinyekkel együtt élik át az ünnep varázsát. Mintha a humánum maradék erői mobilizálódnának és adventi érzésektől vezéreltetve már hetekkel korábban emberibb emberekké válnánk. Elnézőbbek, türelmesebbek, nyájasabbak leszünk, s lássunk csodát, még mások számára is akad időnk. A családokban - napokba sűrítve — milliók kísérlik meg behozni az egész évi lemaradást a türelem, a jóság, az örömszerzés területén. Az egész egyházban mozgalmasabbá válik az élet, az istentiszteleteken — különösen a városokban — rég vagy soha nem látott arcok tűnnek fel. Nehezen megfogalmazható, ám sürgető érzések támadnak a szívekben: jó lenne Isten-közeiben lenni. A karácsony evangéliumában, amelyet esztendőről esztendőre olvasunk és hallunk, arra a döntő jelentőségű kérdésre kapunk megcáfolhatatlan választ, hogy mit tett Isten az emberért. Emberi formát öltött magára, felkínálta örök szeretetét, belépett múlandó világunkba és számunkra érthető, felfogható módon jelentette ki magát. Jézus Krisztusban Ígéretet kaptunk bűneink bocsánatára, a megváltásra és az örök életre. Amióta Krisztusban adott Ígéretét bírjuk, élő reménység tölthet el minden embert, mert szerető, mentő, üdvözítő Istenünk van. Karácsony ünnepén lehet és kell örülnünk egymásnak, az életnek. És most csendben és határozottan tegyük fel a kérdést: Mi mit^ készítünk, készítettünk „az ünnepnapra, az Úr ünnepnapjára”7 (Hós 9,5). A legtöbben valószínűleg Ínycsiklandó ünnepi ételekre, süteményekre, illatos kalácsokra gondolnak, vagy talán — napjainkban remélhetően nem is kevesen — a szeretteiken kívül a mellettünk élő szegényebbek számára elkészített ajándékokra is. Meglehet, hogy így van, jó lenne, ha így lenne, de szálljunk magunkba egy percre, tekintsünk lelkünk mélyére, és kérdezzük meg azt is, hogy készülődéseinkben valóban túlléptünk-e a család keretein. Ez év karácsonyán a külsőségeknek — anyagi jellegű elvárásoknak — nem képes mindenki eleget tenni. Ezzel szemben a belső felkészülésnek, úgy látszik, ma kevesebb akadálya van és egyre érzékelhetőbb szükség sürgeti. A pogányos költekezést, a nagy lakomákat nem mindenki bírja pénzzel és idegekkel, de ha bírná is, a nyomában kelt kellemes hangulat illékony. Az ember többre, maradandóbbra vágyakozik. A maradandóbb, sőt örök karácsonyi érték Jézus Krisztus személye, az általa megtestesített, szegénységet és szegényeket vállaló életmodell, az isteni szeretet örök melege és ereje. Karácsony üzenete tanítson meg mindenkit szeretetben vállalni a másikat, vesztő szándék nélkül békességre jutni, jót kívánni és tenni egymásnak. Nyissuk meg szívünket Jézus előtt, hogy nyitottak lehessünk egymás számára, ezáltal hétköznapjaink is ünneppé válhatnak, örök karácsonyunk lehet. „Mert úgy szerette az Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Un 3,16). Dr. Erdélyi Géza, püspök NŐTT A VALLÁSOS FIATALOK SZÁMA A korábbi általános gyakorlattal szemben, amikor jellemzően a nagyszülők vitték unokáikat templomba, jelenleg a gyermekek inkább szüleikkel mennek a különféle felekezetek szertartásaira - foglalta össze a közelmúltban a Magyar Nemzetnek a hazai vallásosság alakulását Tomka Miklós vallásszociológus, az MTA Filozófiai Intézetének főmunkatársa. Bár a „húsvéti vallásgyakorlás” a többnapos liturgia miatt nagyobb szóródást mutat, mint a főként az éjféli misére koncentrálódó karácsonyi templomlátogatás, megállapítható, hogy az idei ünnepen a magyarországi népesség 32-33 százaléka vesz részt valamelyik felekezet istentiszteletén. A korábbi időszakhoz képest tehát lényeges változás tapasztalható: míg az elmúlt tíz évben jelentősen csökkent az ötven év felettiek vallásgyakorlása, s a negyven-ötven év közötti korosztály magatartása számottevően nem változott, az utóbbi időben a negyven évnél fiatalabbak közül érezhetően többen mondják magukat hívőnek. A jelenség lehetséges okai közül Tomka Miklós kiemelte azt a feltételezést, hogy az idős rétegek közül talán sokan a rendszerváltás idején csupán átmenetileg fordultak az egyházhoz, illetve, hogy a fiatalok körében a szülők vallástalanságával való szembefordulás jeleként a hit erőteljes keresése tapasztalható.
