Magyar Egyház, 1999 (78. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám
2. oldal MAGYAR EGYHÁZ Ravasz László A HÚSVÉTI KILÁTÓ Lekció: Ap. Csel. 2, 22-32 Alapige: Zsolt. 16, 8-12 Első hallásra a felolvasott Ige nem tetszik kiváltképp való húsvéti textusnak. Lehetne sokkal teljesebbet is és kifejezőbbet is találni. De ez a textus az, amelyről elhangzott az első húsvéti prédikáció, mégpedig Péter apostol ajkáról, a Szentlélek kitöltése napján, az első pünkösdkor. És ez az Ige, amelynek alapján Pál a kisázsiai Antiochiában nagy beszédét tartotta a feltámadott Krisztusról. Nem lehet tehát a felolvasott Ige valami szürke textus. Hogy nem az, azt az első ráfigyelésnél meglátjuk. Arról beszél, hogy az Úr az élet. Aki őt bírja, az az életet bírja. Bírja a biztonságot, a békességet, az igazi örömet. Az ilyen emberre nincs halál: „Mert nem hagyod a lelkemet a seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” Isten az örök üdvösség. Az Újszövetség, az evangélium ehhez azt teszi hozzá: Jézus maga mondta, én vagyok az élet. Ez az élet benne testesült meg, benne lett emberi személyiséggé s azért ő győzött a halálon. Meghalt a mi bűneinkért, de feltámadt a mi megigazulásunkra. Ezt mondta el Péter ezekkel az egyszerű szavakkal: „Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket őáltala cselekedett Isten tiköztetek, amint magatok is tudjátok. Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adott halálra, megragadván gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek: Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván, mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartania. (...) Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” (Ap. Csel. 2, 22-24, 27) Ez az esemény az egész kersztyénség központja és szíve. A legmagasabb pont, ahonnét belátható az egész lelki birodalom. Nevezzük húsvéti kilátónak, ahonnét az egész üdvtörténet a legteljesebben, legtisztábban s egymást magyarázó részleteiben áttekinthető. 1. Először helyes világításba helyezi előttünk az evangéliumokat. Az evangélium, mint elbeszélés, nem a születési történetből ered. Abból a húsvéti tapasztalásból eredt, hogy feltámadott az Úr bizonnyal. Az az Úr támadott fel, aki meghalt a Golgota keresztjén. A második stáció a passió története. Az, hogy a kereszt botránkozása nem szórta széjjel a Jézus kis gyülekezetét, azt a néhány egyszerű halászt, gyógyuló asszonyt, amikor úgy csapott rájuk, mint egy mázsás pöröly a filigrán cserepekre; az, hogy ez a megrémült társaság összebújt, ahelyett, hogy szétszaladt volna, csak azért történt, mert találkoztak a feltámadott Úrral s az beszélt velük. Beváltotta és megerősítette minden ígéretét. Minél megrendítőbben, minél reálisabban, a szemtanúk minél nagyobb hűségével beszélik el a kereszthalált, annál újjongóbb és ragyogóbb a húsvéti csoda. Tehát a húsvéti csodából eredt az evangélium magva: a nagypéntek, a passió. Viszont a passió világosította, rendezte a Jézus életének megelőző eseményeit: tanításait, küzdelmeit, csodatételeit. Különösen a János evangéliumában látszik, mint nyer új fényt minden emlék, új, mélyebb értelmet minden meg nem értett tanítás attól a ténytől, hogy az Úr feltámadott. Egyszerre átvilágítja a Messiás fogalmát, a Messiás Király, az Úr szenvedő szolgája, a názáreti Jézus egy személy, ki- és betölti az ígéreteket, új értelmet ad a próféciának és a törvénynek — erről szól a táborhegyi átdicsőülés, s egységbe fogja az üdvtörténetet az első Ádámtól a második Ádámig és a végítéletig. A feltámadott Úr csak a Szentlélektől fogantathatott, s éppúgy mennybe kellett mennie és az Atya jobbjára ülnie, mint ahogy ki kellett töltenie a Szentlelket, mert nem lehetett más, mint a testté lett Ige, akiben a Szentháromság második személye tökéletes emberré lett. 2. A feltámadott Úr világosítja meg és fejti meg előttünk az egyház titkát is. Feltámadott az Úr bizonnyal, ez a tapasztalás tett egy néhány riadt embert anyaszentegyházzá. A feltámadott Úr váltotta be ígéretét és küldötte el a Szentleiket az első pünkösdkorv 0 a tárgya és üzenője minden igehirdetésnek. 0 az egyház feje, aki kormányozza az ő népét. Igéjével és Szentleikével ő van jelen minden istentiszteleten, ahol ketten-hárman összegyűlnek az O nevében. Hozzá térnek a Pálok, az Ágostonok, vele társalkodnak az imádkozok s 0 pásztorolja személyesen az ő népét a földi élet pusztai vándorlásán. Teljes hatalom adatott neki mennyen és földön s azért kell elmennünk tanítani minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevére. Valahányszor az egyház elfeledkezik az 0 Igéjéről és nem veszi a Szentlélek ajándékát, sőt azt sem tudja, van-e Szentlélek, mindig elkövetkezik az egyház babiloni fogsága s ebből csak akkor szabadul ki, ha visszatér az Úr élő Igéjéhez. 3. Egyedül a feltámadott Úrnak lehet királyi igénye az emberi élet felett. Csak olyannak ajándékozhatott Isten minket, aki nem marad a koporsóban. Csak olyan valaki tehetett érettünk
