Magyar Egyház, 1998 (77. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám
8. oldal MAGYAR EGYHÁZ FELHÍVÁS NYUGAT EURÓPA ÉS ÉSZAK-AMERIKA MAGYAR REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEIHEZ Kedves Testvéreink! Bizonyára már értesültetek arról a szörnyű tragédiáról, ami a közelmúltban Kárpátalja lakosságát, s elsősorban magyar reformátusok által lakott településeit érte. A Tisza és mellékfolyói (Latorca, Ung) soha nem látott áradása órák alatt több mint száz települést öntött el. A Tisza gátja mintegy 30 km-es szakaszon több helyen átszakadt! Az elárasztott falvak egy részéből sikerült kimenekíteni az embereket, máshol napok óta a háztetőkön várták a segítséget, a mentést. A telefonösszeköttetés 97 községgel szakadt meg, nagyon sok út, vasút és híd vált használhatatlanná. Kétségbeesett védekezés folyt Csap környékén és itt is előkészületeket tettek a kitelepítésre. A károk felmérése jelenleg lehetetlen, de több olyan falu van, ahol a házak százai dőltek össze, az egyébként is nyomorban élő testvéreink minden vagyona (állatok, begyűjtött termés) is elveszett! Több templom, egyházi épület is víz alatt van. Az ukrán állam hivatalos szervei tehetetlenek, a védekezés, a mentés és a hajléktalanok ellátása helyi szinten, elsősorban az egyházak szervezésében történik. A magyar állam által küldött gyorssegély tárolását és szétosztását a református egyház beregszászi diakóniai központja végzi. Legnagyobb probléma most a segélyek szétosztásához és a kimenekítésekhez rendelkezésre álló járművek üzemanyag ellátása, mert az ottani szegénységben nincs pénze sem az embereknek, sem a falvaknak, sem a gyülekezeteknek. A Kárpátaljai Református Egyház vezetőinek kérésére fölhívással fordulunk a világ magyar reformátusságához, de felekezetre való tekintet nélkül minden magyar testvérünkhöz. Imádkozzatok értünk, gondoljatok ránk ezekben a nehéz órákban, hogy Isten tartsa távol tőlünk a még nagyobb veszedelmet, fékezze meg a természet erőit, adjon erőt és kitartást a gátakon napok óta emberfeletti küzdelmet vállaló testvéreinknek. Kérünk, indítsatok gyűjtéseket, akciókat megsegítésünkre magyar és más anyanyelvű gyülekezetekben, közösségekben. Most az életek mentése, a túlélés a legfontosabb, de nehezebb feladat lesz az újjáépítés, a helyreállítás, a lelki sebek begyógyítása. Gondoljatok erre már most és készítsetek terveket, hogyan lehetne ezt a szörnyű katasztrófát áldássá tenni! Nem tudjuk, Isten miért próbálta meg ebben a században többször is Kárpátalja magyar népét. Az elszakítottság, a többszörös határváltozás, a deportálások és a szörnyű kommunista diktatúra után újabb próbatételt kellett elszenvednünk. Hisszük ugyanakkor azt, hogy mindezek Isten szándéka szerint vannak, s bizonyosak vagyunk benne, hogy e nehéz időben még inkább megtapasztalhatjuk Urunk szeretetét és irgalmasságát. Reméljük ugyanakkor azt is, hogy az anyaországban, a leszakított területeken és a diaszpórában élő magyarság összefog, s közös, szent ügynek tekinti Kárpátalja népének megsegítését, elpusztult házaink, templomaink újjáépítését. Ehhez a szolgálathoz Isten adjon bölcsességet, odaadást és kitartást Mindnyájatoknak! Kérjük adjátok, küldjétek tovább ezt a felhívást minden ismerős magyar református testvérünk részére! Beregszász, 1998. novemberében. Horkai László Dr. Oroszi Pál püspök főgondnok Karácsonyi gondolatok... A FÉNYEKÉS A VILÁGOSSÁG Ahol a Krisztus, ott a Világosság. — Az értelem és fényforrás, képes megvilágítani bizonyos kérdéseket, képes felvilágosítást adni. De nem tudja megmutatni azt az utat, ami a bűnből és a halálból az igazsághoz, s az életre vezet. Ugyanúgy homályban pislákol, miként a mécses, mely nem tudja az egész égboltot bevilágítani. A nap azonban beragyog mindent: az eget és a földet. — Isten Igéje az igazi napfény, mely megajándékoz minket az örök élettel, s az örök örömmel. Boldog ember az, aki vágyódik erre a Világosságra, s szívesen szemléli azt. A vakondok és a denevérek azonban menekülnek tőle. Luther Márton Karácsony azt üzeni nekünk: Isten értünk jön, teljesen mindegy, hogy hol vagyunk. Helmuth Thielicke