Magyar Egyház, 1998 (77. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9. oldal TITOK A KARÁCSONY? Ezer titok vesz körül bennünket. Nem értjük az eget, a föld legegyszerűbb dolgait és saját testünket, életünket sem. No persze, vannak titkok, melyeket egyesek megfejtenek, megismernek, mások viszont ugyanazt nem tudják megérteni, felfogni. így van ez, gondolom, a karácsonyt illetően is! Annyit mindenki tud róla, hogy Jézus Krisztus születésnapja, de hogy 2000 év után miért kell ma is ilyen nagy “ünnepet keríteni” ennek, azt már azok közül sem érti mindenki, akik minden vasárnap templomba járnak. Hogyan érthetné meg igazán az, akinek pedig semmi köze az egészhez? A „szeretet ünnepe” — vélik sokan! S ezen a címen nagy sütés, főzés és nagy gondot jelentő bevásárlás előzi meg az „ünnepet”. Mire is jó hát a karácsony? A feleletet tán jobban értjük, ha így kérdezünk: mire jó egy halálra ítéltnek az elfogadott kegyelmi kérvény? Válasz: életet, szabadítást a haláltól. Mire jó, hogy 2000 évvel ezelőtt megjelent a csillag az égen, jelezve azt, hogy megérkezett a SZABADÍTÓ? Arra, hogy a bűneim következményétől, a kárhozattól megszabaduljak, ami csak azért lehetséges, mert jött Jézus. Azért, hogy az én bűneimet magára vállalja és elszenvedje helyettem a nekem járó büntetést, hogy én szabad legyek! Mi lenne ma velem, ha nem volna Karácsony? Azaz nem jött volna Jézus Krisztus? Egyszerű: elkárhoznék! ítélet várna rám! Mivel jött Jézus és vállalta értem a Golgotát, érthetetlen kegyelemből a bűnbocsánat, az örök élet részese lehetek! Persze ez is titok! Nem minden ember fogadja el! Csak az örül az aláírt kegyelmi kérvénynek, aki már felfogta, átélte az ítéletet. Csak a betegnek van szüksége orvosra! Aki még nem találkozott azzal a felfoghatatlan szeretettel, amely rátette kezét a fára, hogy beleverjék a bűn szegét, annak számára a karácsony csak a fenyő ünnepe! Viszont igen boldog az az ember (így én is!), aki elmondhatja: karácsony van a szívemben, mily nagy öröm, számomra is megszületett, ezt köszönöm”. Miért öröm? Azért, mert emiatt a bűnbocsánat, az üdvösség reménységében, hitében élhetek és van ma is élő Jézusom, aki tartalmat, célt ad az életemnek! Kinek titok, kinek felfedezett örömteli valóság a karácsony! Kedves Testvérem! Vajon „csak” titok ez részedre, vagy számodra is megszületett a SZABADÍTÓ? Vándor Gyula Az Allen Park-i Amerikai Magyar Református Egyház magyarul és angolul beszélő lelkipásztort keres, aki a magyar gyülekezet számára a lelkészi teendőket lenne hívatott elvégezni. A lelkészi hely megüresedése 1999 márciusában esedékes. Kérjük azokat, akik alkalmasnak érzik magukat mielőbb jelentkezzenek és küldjék el életrajzukat valamint egy hangszalagot, melyen magyarul és angolul hirdetik az igét. A jelentkezéseket bizalmasan kezeljük. Az érdeklődők telefonon bővebb felvilágosítást kaphatnak Amrus Zoltántól (313 382-5903) és Miklós Erzsébettől (734 782-6201). Cím: The Pulpit Committee Am.Hung. Ref. Church 9901 Allen Road Allen Park MI 48101 Remo Mei, Chief Elder MAGYAR EGYHÁZ WINTER 1998 VOL. 77, NO. 4 ISSN 0360-5760 Published quarterly EDITOR IN CHIEF The Rt. Rev. Alexander Forro, Bishop 13 Grove St., Poughkeepsie, NY 12601 EDITOR Stephen I. Szabó 464 Forest Ave., Paramus, New Jersey 07652 BUSINESS MANAGER Priscilla Hunyady 50 N. Washington Ave., Colonia, NJ 07067 OFFICE OF PRINTING I.H. Printing, P.O. Box 1479 Somerset, NJ 08875-1479 OFFICE OF PUBLICATION Magyar Egyház — Magyar Church 464 Forest Ave., Paramus, New Jersey 07652 Subscription: $6.00 yearly; Group $4.00 SECOND CLASS POSTAGE PAID AT WOODBRIDGE NEW JERSEY Postmaster: Send Form 3579 to Business Manager ADDRESS CORRECTION: Stephen I. Szabó, 464 Forest Ave., Paramus, New Jersey 07652 I LELKÉSZI ÁLLÁS ÜRESEDÉSBEN