Magyar Egyház, 1996 (75. évfolyam, 1-2. szám)
1996 / 2. szám
4. oldal MAGYAR EGYHÁZ A „PETRI PÜSPÖK” UTINAPLÓ - 1995 NYARA Ez évi szabadságom idejét és alakalmait főleg Erdélynek „dedikáltam”. Az első és fő indíték az ősi fészek monospetri meglátogatása volt, ahol szerető édesapám, mint kántor, tanító és lelkész, 35 éven keresztül hűséggel szolgálta maroknyi református gyülekezetét. Jómagam a sors különleges iróniája folytán nem kevesebb, mint négy évet szolgáltam szülőfalumban-szülőhazámban, ezzel megcáfolván azt a mondást, hogy senki sem lehet próféta a maga hazájában... 1995. július 13-án az egybegyűltekkel olvashattam apám sírkőfeliratát: „Itt nyugszik Katona Jenő Károly és hitvestársa, Takács Terézia...”, valamint legutolsó versei közül Bartha Kálmán margittai lelkipásztor által kiválasztott sorokat: „Ha szép, ha kedves is e világ..., hidd el, mindent megér a másvilág”. Azonban a hosszú út után hadd időzzek még kissé a Budapest-Soroksár és monospetri útszakaszon, amikor július 12-én Kádár István Csongor soroksári lelkipásztor Opel nevű kocsija vállalkozott a nem éppen „rizikó-mentes” körút megtételére. Az első „stációt” a szülőföldön, Nagykágyán töltött néhány óra jelentette, melynek oázisa az Oláh kúria volt. Itt valamikor pontosan tíz esztendőt szolgáltam. Változatlan, porosán és sötéten fogadott, de benne lüktetett az édes emlékek nyári melege is. Az Oláh Magduska által tarhonyával elkészített csírkepaprikás felejthetetlen ízét még a „hegyaljai” sem tudta elvenni. Amíg Magda serénykedett, addig Sándor bácsival bejártuk „Szibériát” is, amit Csongor kollégám bágyadt tekintete nyugtázott. Másnap érkeztünk Margittára, ahol nemcsak Petőfi, de Madách majd Ady is gyakran megfordult. A temetőkertben az öt gyermek mellet - négy lány egy fiú - még mintegy tizenöten sorakoztak fel, hogy a falu egykori szolgájára emlékezzenek. Még két katolikus lelkész, Kolozsvári István és Rácz László is eljöttek a tengerentúlról érkezett fiú tiszteletére. Az igehírdetők örök emléket állítottak Isten és a falu alázatos szolgáinak, akik mint négy évtizeden keresztül nevelték a fiatalokat, tanítván őket Isten- és emberszeretetre. A szeretet virágaitól életrekelt sírhant elfogadta mindnyájunk áldó szolgálatát. A négy lelkipásztoron és négy leánygyermeken kívül ott voltak még: Gergely András és hitvese Mária, Papp Attila magyar tanár, szintén Margittáról, Szebeni Bandiék, Takács Andrásék, Rotter Vilmosék, Oláh Magda, Blaskó Bandi és Mancika és még sokan mások. A megemlékezés után Bődi Miklós sógor hegyi lakásában jöttünk össze, ahol „sok jó ember kevés helyen is megfér” alapon lettünk megvendégelve az öt „gyerek” által elkészített javakból. Igazi családibaráti hangulatban idézgették apám, többnyire már nyugdíjas tanítványai a „fűlbegyónás” áldásos módszerét, mely egy bonyolult fej számolási művelet neve volt, hiszen apám az eredményt fülbesúgva vagy dicsérettel, vagy pofonnal jutalmazta. Hol vannak már ezek a módszerek a mai számítógép által irányított és meghódított világtól? S a módszer eredményes voltát mi sem igazolta jobban, minthogy apám tanítványai mind-mind vezetői voltak Margittának és környékének. A legidősebb lánya, Dr. Enyedi Sándorné írásából tudjuk, hogy a „petri püspök száz éves lenne, ha ma is élne...”
