Magyar Egyház, 1995 (74. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám
MAGYAREGYHÁZ 7. oldal A közgyűlés utolsó hivatalos pontja a következő évi közgyűlés időpontjának és helyének a megtárgyalása volt. Örömmel fogadtuk el a cartereti egyház meghívását és következő közgyűlésünket 1996. március 3-án tartjuk délután 3.00 órai kezdettel. Gyűlésünket a vendéglátó gyülekezet presbitériumának és lelkipásztorának meghívása a már hagyományos szeretetvacsorára zárta be. A záró áldást a vendéglátó gyülekezet lelkésze mondotta. M. Török István, lelkipásztor - esperes A főgondnok beszámolójából: Allentownban a „Muhlenberg College” templomban ez év február 5-én résztvettem Ordass Lajos (1901-1978) volt evangélikus püspök emlékünnepségén. Emlékére egy bronz táblát lepleztek le, amely néhai Ordass Lajos arcmását ábrázolja. A nagy magyar püspök ettől az egyetemtől kapott doktorátust 1947-ben. Elgondolkodtam, hogy ebben az évben is két magyar származású személy, Harsányi József és Oláh György, akik itt élnek az Egyesült Államokban, Nobel díjjal lettek kitüntetve. Mellettük még számtalan magyar ért el kimagasló eredményt, sikert ebben az országban. Ha egyénileg ilyen sikeresek vagyunk munkánkban, mennyivel inkább sikeresek lehetnénk közös erővel. Nem kell, hogy mindegyikünknek egy véleménye legyen, de tűrjük el egymás véleményét és az eredmény nem maradhat el. Reggelenként, lakásom közelében, egy szép parkban szoktam sétálni. Majdnem mindég ugyanazon személyekkel találkozom. Az emberek már ismeretlenül is üdvözlik egymást. Az egyik reggelen, szokásos sétám közben, egy házaspár megállít és mondják: minden reggel köszönünk egymásnak, szeretnék tudni, hogy kinek is köszönünk? Bemutatkoztunk egymásnak és mindjárt el is beszélgettünk egy kicsit. Többek között azt is megkérdezik, hogy én melyik templomhoz tartozóm? Nyíltan és érthetően mondtam, én a bethlehemi amerikai magyar református egyház tagja vagyok. Azóta, ha találkozunk, még barátságosabban, jó ismerősökként köszönnek előre! Nobel díjjal vagy anélkül, magyar származásunkra, elődeink hitére és tiszteletére munkánkkal és viselkedésünkkel elismerést vívhatunk ki szerte a világon. Balogh Bálint, főgondnok ÖRVENDETES ÜZENET „Nem bontom fel az én szövetségemet tiveletek soha örökké...” (Bírák 2, 1-5) Az Isten kézenfogva vezette választott népét a szolgaság földjéről a megígért új földre ami hazájuk, otthonuk lett. A vándorlás viszontagságos, négy évtizede alatt a „választottak” az engedetlenség, hálátlanság bűneibe süllyedtek és elmerültek volna abban, ha az isteni kijelentés a sajátos ítélkezési formában nem történt volna meg. „Nem bontom fel az én szövetségemet tiveletek soha örökké...”, és a felelősségrevonás döbbenetes módon hangzott el: miért cselekedtétek ezt? Hiszen Isten nemcsak útravalóval látta el, és védelmet biztosított, hanem a szövetség megtartására törvényt is adott. „El ne távozzék a törvénynek könyve a te szádból, hanem gondoskodjál arról éjjel, nappal...”, „...mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon, és akkor boldogulsz.” (Józsué 1,8) Kétségtelenül, ha a törvénykönyv, Istennek igéje kihull a kézből és a szívből, a különböző hatásoknak nehezen lehet ellenállni. Ezért bizonyos a tanítás: életünk és szolgálatunk zsinór-mértéke a Biblia. Az Istentől való eltávolodás a fájdalom és a csalódás forrása lehet. De ahogy Isten szavára a bűnbánat könnyei megtérésre, Istenhez való fordulásra késztették a választott népet, úgy minket is Isten igéje a Szentlélek munkája által Isten közelébe visz, és Krisztus engedelmes követőivé formál. Az engedelmes szívű, hívő ember háládatos, imádkozó, istentisztelő és mindenekkel jót tevő. Döntő fontosságú kérdés: mi is az, mint „tegnap” a történelem folyamán, hogy a keresztyén anyaszentegyházhoz tartozók a hit és az Isten iránti engedelmesség útját járják-e. Ha meghallották és boldogan elfogadták az Úr jó szavát, dajkáló szeretetét, akkor az életükben jelentkező különleges „kedvük ellenére” bekövetkező eseményekben is megingathatatlanul hűek maradnak-e. A keresztyén hitélet legnagyobb kérdései. Azt határozottan tudjuk, hogy Isten hű marad ígéretéhez. Az idő sodrásában sok minden bekövetkezhetik, de az isteni gondviselés mindenkor töretlen marad. A hely és az időbeni történés lehet más, újból más, de érdemileg ugyanazzal a tartalmi alapvetéssel és kitekintéssel: Isten megtartja elhívott gyermekeit. Ma is érvényes az ige: „...nem
