Magyar Egyház, 1995 (74. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám
4. oldal MAGYAR EGYHÁZ „HA...KRISZTUS NEM TÁMADT FEL,...?!” A címben olvasott feltételes kérdésre az apostol folytatásként így válaszolt: „akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábvaló való a ti hitetek is...” Sőt, levonja a végső tanúlságot is kijelentve: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél szánalomraméltóbbak vagyunk.” Tehát nyilvánvaló, hitünk egyik legnehezebb és legjelentősebb tétele Jézus Krisztus feltámadása és a halottak feltámadásának reménysége. Különös látni a szentírásból, hogy a feltámadás tényét senki, még a tanítványok sem akarták tudomásul venni. Tapasztalati tényekre volt szükségük ahhoz, hogy hitük, életszemléletük alapjává váljon tehát az a tudat, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból és él örökké. Először ez a fajta hit csak azt tette lehetővé, hogy miután érzékelték a képtelenség valóságát—Jézus feltámadását—hajlandók lettek általa alaposabb ismeretre és meggyőződésre jutni. Ugyanis a hét első napján, a sírhoz látogató asszonyok, „félelemmel és nagy örömmel futottak” vissza a tanítványokhoz az üres sír láttán. Minden lelki élményük dacára—Jézus evangéliuma szerint—az asszonyok így szóltak: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk hová tették!” A feltámadásról szóló angyali üzenet pedig csak üres beszédnek tűnt a tanítványoknak. Tehát a félelem, az örvendezés, a kételkedés és értetlenség vette körül Jézus feltámadásának a hírét és tényét az ő követői között. Ezért teljesen alaptalan az a felfogás, hogy az Űr feltámadását a tanítványok találták ki és híresztelték alaptalanul. Mert látjuk, hogy ők maguk sem akarták ezt a tényt elfogadni és elhinni. E tekintetben jelentős Tamás szerepe. 0 látszik az írások alapján a legnehezebb fejű, a korábbi ismereteihez és felfogásához legcsökönyesebben ragaszkodó tanítványnak. Nem volt hajlandó elhinni, hogy Jézus feltámadt a halálból, mert nem volt a tanítványok között a hét első napjának estéjén, mikor közösségükben először megjelent a feltámadott Úr. Ezért mondta azt, hogy „...ha nem látom a kezén a szegek helyét és nem érintem az ujjammal a szegek helyét és nem teszem a kezem az oldalára, nem hiszem.” Jézus következő hét első napján ismét megjelent a tanítványok között. Ekkor Tamás is jelen volt. A Megváltó így szólt hozzá: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet és tedd az oldalamra és ne légy hitetlen, hanem hívő...” (János ev. 20.) Tehát ezek, a Tamással és a többiekkel történt események nemcsak emberlétünk értetlenségét és hitetlenségét tükrözik, hanem jelzik a feltámadott Krisztus győzelmes szeretetét is. A Úr teszi, hogy földhöz tapadt tanítványait meggyőzze feltámadásának tényéről. Velük időzik, újra és újra megjelenik közöttük negyven napon át. Magyarázza számukra az ószövetségi írásokat, mely előre jelezte, sejtette az ő váltsághalálát és feltámadását, mely be kellett, hogy következzen az üdvösség és az újjá teremtés érdekében. Egyébként itt láthatjuk a feltámadás óta ismételten, és újra megélhető igazságát az Úr Jézus szavainak, mikor azt mondta: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté ev. 18, 20.) A hét első napján, mikor összejön a keresztyén gyülekezet ma is istentiszteletre, Jézus megjenik közöttünk Igéjének és Szent Lelkének ereje által. Ha engedjük, ő megmutatja magát, és munkálkodik bennünk. Innen érthető, hogy mi nem szombatot ünnepelünk, hanem vasárnapot, Krisztus feltámadását és győzelmét a halál felett. Győzelmet ünnepelni pedig felemelően jó élmény. Ezeket a bizonyságokat elfogadva az az érzése támadhat valakinek, hogy talán Jézus mégsem halt meg a kereszten. Talán csak elájult, vagy valami efféle és később magához tért. A biblia erre a feltevésre is határozott nemet mond. Pilátus, a helytartó maga is csodálkozott, hogy viszonylag hamar meghalt Jézus a kereszten. A katonák, akiknek a feladatuk volt, hogy Jézust átadják Arimatiai Józsefnek, mielőtt levették volna a keresztről, előbb lándzsát szúrtak az oldalába. Jézus oldalából vér és víz (azaz vér-plazma és vér-savó) fakadt. Ez bizonyossá tette a katonákat arról, hogy a megfeszített halott. Számukra rejtélyes, és érthetetlen módon változott át Jézus hús teste dicsőséges, feltámadott, lelki testté. Ez az isteni teremtő és újjá teremtő erő megnyilvánulásának rendszerébe tartozik. Ezért tudott az Ür megjelenni a zárt ajtókon keresztül, de ugyanakkor, hogy lényének valóságát bizonyítsa tudott táplálkozni is. Lukács evangéliumában olvassuk, hogy evett a tanítványok előtt. Pál apostol arról ír, hogy a feltámadáskor azok, akik az Úr Jézushoz tartoznak, ugyan olyan dicsőséges testben részesülnek, mint amilyenben Jézus megjelent a feltámadás után. Ezzel a többi apostol tanítása is megegyezik. A leírtakkal kapcsolatban fontos értenünk azt, hogy Jézus nem tudományos ismeretet akart adni a feltámadásra vonatkozóan, hiszen mi test szerint nem ismertük és ismerhetjük őt, hanem hitet, szívbéli bizodalmát és reménységet kíván tapasztalni feltámadásra és az örök életre vonatkozóan. Ennek a ténynek a következtében lehet Krisztus velünk, „a világ végezetéig”, ahogy megígérte. A Jézusról szóló tanúság bizalommal való fogadása adja azt a mélyebb hitet, amely képesít Isten dicsőségének meglátására. Késszé tesz korábbi szemléletünk alatt felfoghatatlan tények és összefüggések meglátására, érzékelésére. Ebben
