Magyar Egyház, 1993 (72. évfolyam, 1-5. szám)
1993-12-01 / 5. szám
2. oldal MAGYAR EGYHÁZ KERESŐ ANGYALOK Karácsonyi történet Az angyalok azt a parancsot kapták, hogy vigyék szét a jó hírt, hogy Megtartó született. Parancs nélkül is megtették volna, mert szerették az embereket és szánták őket elesettségükben, tehetetlenségükben, de főleg tudatlanságukban. Az angyalok tudták, hogy az emberek minden nyomorúsága onnan származik, hogy nem ismerik az Urat. De ezután minden másképp lesz: a Megtartó meg fogja ismertetni az embereket az Úrral és az emberek ezután tudni fogják, hogy az Úr milyen kimondhatatlanul jó, milyen szerető és megbocsátó Atya, aki azt akarja, hogy minden földi gyermeke nagyon-nagyon boldog legyen. Miután elhagyták az Úr színét, az angyalok csillogó szemmel magyarázták egymásnak: „Ezután az emberek nem fogják egymást gyűlölni!” — mondta az egyik angyal. „Hanem szeretni fogják egymást!” - mondta egy másik. Minden angyalnak volt egy ujjongó megjegyzése: „Minden könnyük igazgyöngy lesz!” „Szelídek lesznek!” „Irgalmasak és tisztaszívűek lesznek!” „Békességben élnek majd egymással!” „Mert megismerik az Urat...” „A Megtartó által!” „Jöjjetek hát, teljesítsük az Úr parancsát!” Suhantak is volna nagy hirtelen a föld felé, de az egyik angyal rászólt a lelkesedőkre: „Hó, várjatok csak! Beszéljük meg előbb, hogy hol kezdjük, milyen irányba induljunk.” Lassítottak, összedugták a fejüket, tanakodtak. Egyikük azonban türelmetlenül nekiindult: „Mindegy, hol kezdjük, hiszen mindenkinek el kell mondanunk a jóhírt. Gyerünk csak, majd meglátjuk, mit találunk a földön.” Elindultak. Szárnyuk halkan suhogott. És közben halkan énekeltek. Vagy inkább csak dúdolás volt. Vagy még az sem: puszta lélekzetvételük is édes muzsika volt. A város fölé érve messziről látták a nagy palota kivilágított ablakait. Egy szempillantás és benn voltak a nagyteremben. Dús lakomának a derekán tartott a vendégsereg. A nagy tálakon a félig elfogyasztott pecsenye olyan volt, mintha óriás harapta volna ki a hatalmas ökörcomb felét. A kelyhek tele voltak borral, egyik eldőlve hevert az asztalon, patakokban folyt belőle a bor szőlőszemeket görgetve az asztal széle felé. A vendégek szeme révedezve csillogott, arcuk-kezük zsíros volt, hangjuk rekedt, de azért hangosan énekeltek. Az angyali szárnyak suhogására senki sem figyelt, éneküket senki sem hallotta. Mikor elkezdték volna mondani a jóhírt, bennük fulladt a szó. Menekülve röppentek tovább. MAGYAR EGYHÁZ NOVEMBER-DECEMBER, 1993 VOL. 72 NO. 5 ISSN 0360-5760 Published bi-monthly EDITOR IN CHIEF The Rt. Rév. Dr. Andrew Harsanyi, Bishop P.O. Box “D”, Hopatcong, New Jersey 07843 EDITOR The Very Rev. Stefan M. Torok 331 Kirkland Place, Perth Amboy, NJ 08861 BUSINESS MANAGER Miss Priscilla Hunyady 50 N. Washington Ave. Colonia, NJ 07067 OFFICE OF PRINTING I.H. Printing Co. 205 Hamilton St. New Brunswick, NJ 08901 OFFICE OF PUBLICATION Magyar Egyház — Magyar Church 331 Kirkland Place, Perth Amboy, NJ 08861 Subscription: $6.00 yearly; Group $4.00 SECOND CLASS POSTAGE PAID AT WOODBRIDGE NEW JERSEY Postmaster: Send Form 3579 to Business Manager ADDRESS CORRECTION: Rev. Stefan M. Torok, 331 Kirkland Place, Perth Amboy, New Jersey 08861 „Talán próbáljuk meg amott,” mondta az egyik angyal a katonák tanyájára mutatva. Amint odaértek, izzadtság és bor szaga csapta meg az orrukat. A katonák nagy körben állva figyelték, amint a kör közepén két társuk viaskodott egymással. Kardjuk csengése hangos volt és még hangosabb a biztatók részeg rikoltozása. Szárnysuhogás, angyalmuzsika, jóhír: nem volt füle erre itt sem senkinek. Tétován néztek körül az angyalok a város felett. „Amott csak egy ablakban ég a világosság,” szólal meg az egyik. „Talán ott. Próbáljuk meg.” Az asztalnál egyedül ült egy ember. Előtte halomban ezüst és rézpénz. Szeme fürgén csillogott, félig görbe ujjai szaporán mozogtak, amint számolta a pénzt. Csendült az ezüst, koppant a réz: a vámszedő számára édes muzsika. Angyalmuzsika, szárnysuhogás, jóhír — hogy is hallaná meg ezüst és rézpénz hangjai mellett? Az angyalok csüggedten szálltak tovább, a legkisebbnek sírásra görbedt a szájaszéle. A templom környékén jártak. „Próbálkozzunk meg itt. Itt biztosan meghallgatnak minket.” Tisztes szakállú férfi sűrűn teleírt tekercset tartott kezében. Mohón szíttá magába a szavakat, ahogy olvasott. Arcára a tudás öntudatos mosolya
