Magyar Egyház, 1993 (72. évfolyam, 1-5. szám)
1993-10-01 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3. oldal a gazdag halászati ipar megszűnése, jelenti majd a környező lakosság egy részének munkanélküliségét. Mindez gyökértelenítés, lelki kínzás, testvéri kapcsolatok megrontása. Ezt viszont szembe lehet állítani az öntözés kiépítése által az élelmiszerellátás javulásával, új munkalehetőségek létesülésével, tehát az ökumenikus felelősségnek nem romlásával, hanem csupán változásával. De hagyjuk a gazdasági és politiakai eseteket. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a nyugati keresztyén gyarmatosítás, a keresztyén kolonializmus problémáját. A nyugat-európai - és amerikai - misszionáriusoknak a XVI. századtól folytatott missziói tevékenysége, protestáns és római katolikus részről egyaránt, a gyarmati országok népét a fehér keresztyénség nyugati kultúrképének hasonlatosságára alakították; azt kell inkább mondanunk: azt erőszakolták rájuk. Ez egyúttal a helyi - afrikai, ázsiai - kultúrák elnyomását, sokhelyütt kiirtását jelentette. A helyi-népi kultúrák egyre erősödő beiktatása eretnekségek félelmét keltik. Állandó vitát kelt az afrikai többnejűség problémája. Anglikán részről kénytelen-kelletlen elismerték annak szükségét, hogy egy már többfeleségű embernek keresztyénné válása esetén feleségeit nem kell elbocsátani. A harmadik világot érintő missziói felelőséget illetően egy Indiában tartott nagygyűlésen kimondották, hogy „tűrhetetlen felfuvalkodottság az követelni, hogy a keresztyénségnek csak egy kultúrszemlélete legyen”. Jézus élete, halála és feltámadása páratlan, de a különböző népi kultúrák maguk kell, hogy megfogalmazzák ennek a páratlanságnak a kivetítődését; a világ számos népi közösségében sokrétű, új keresztyénségnek kell kiformálódnia a régi, euró-amerikai fehér keresztyénség egyetlen formája helyébe. Az afro-amerikai színes teológia ezzel az elgondolással párhuzamosan van kialakulóban. Aki nem akarja ennek az ökumenikus felelősségnek a jogosultságát elfogadni, tanulmányozza csak a középkori keresztyén kultúrák kialakulásának folyamatát. A magyar ősvallásnak például hány eleme ötvöződött bele friss magyar keresztyénségbe? Honnan való a magyar római katolikus ünnepek között a „kisasszony napja”? Az ökumenikus felelőségről beszélve az egész világ magyarságának szívügye a magyar kisebbségek az embertelenség határán túl való bánásmódja a trianoni békeszerződés által átcsatolt területeken. Az új politikai átalakulás kétes javulást hozott egyes területeken, de nem a népek közötti testvéri viszony alakulását, a magyar ellenes magatartás, sőt aktivitás megszűnését. A felbomlott Jugoszláviában a magyarság üldözésének központja a bácska-baranyai „népi tisztogatás”. A volt Jugoszlávia kis magyar református egyházának ketté kellett válnia, a fennmaradás reménységében alakult meg a Horvátországi Református Egyház. Az új Szlovéniában a magyar reformátusság békességben él, fenn északon pedig a kárpát-ukrajnai Tiszahát református magyarjai a többévtizedes, sokszor véres üldöztetés után eleven egyházi életet élhetnek. A jövő kérdése, hogy milyen lesz a magyar református egyház szabadsága az új Szlovákiában. Úgy tűnhetik, mintha csupán politikai problémákat érintenék. Pedig népek testvéri közösségeinek létéről vagy nemlétéről van szó. Mert szívügye-e a világ keresztyénsége népeinek, vagyis az ökumenikus közösségnek a délvidéki vagy erdélyi magyar református kisebbség sorsa? Szívügyee annyira mint a sri-lankai szingaléz-tamil gyilkos ellentét vagy a kimúlófélben lévő afrikai apartheid? Az erdélyi kérdésben mi Amerikában a Református Egyházak Világszövetsége évi gyűlésein ismételten emeltük fel szavunkat. A sorozatos negatív válasz arra hivatkozott, hogy a Világszövetség nem avatkozhatik szuverén tagegyházak belügyeibe. A kérdéssel kapcsolatban egyik előterjesztésemet a Világszövetség Észak-Amerikai Tagegyházainak Tanácsa meg is szavazta azt követelve, hogy a Világszövetség ébressze fel és kavarja fel a világ lelkiismeretét ebben az ügyben. A seouli nagygyűlésen elő is került. Az uralomváltozás után a Világszövetség és az Egyházak Világtanácsa egyaránt elismerték, hogy a kisebbségi magyar református egyházakat illetőleg mulasztásokat követtek el, amiért sajnálkozásukat fejezték ki és ezzel a bocsánatkérések sorát le is kívánták zárni. Fájó magyar református kisebbségeink kérdéseiről térjünk vissza a világ fájó ökumenikus közösségeinek kérdéséé. Ide tartozik a világ keresztyén egyházai egységének sorsa. Valóságos egységre gondoljunk, ne csupán különböző „Tanácsok”-ban való laza társulásokra. Világméretű valamint kisebb-nagyobb területi egységeken belüli, több felekezet vagy csak két felekezet közötti dialógusok folynak. Az úgynevezett bilaterális és multilaterális beszélgetések száma ma meghaladja a 40-et. Yannak új úniók (pl. a luteránusok új egyháza Észak-Amerikában), de vannak új szakadások is (pl. Újkaledóniában) és vannak áthidalhatatlannak látszó ellentétek (az egyik karibi szigeten két presbiteriánus — tehát református — egyház van, a kettő egyesülésére még kilátás sincs, mégpedig faji okokból: az egyik néger-fajú, a másik tagsága Indiából áttelepült munkásokból áll). A dialógusokról számos könyv jelent meg. Az észak-amerikai református-római katolikus dialógusról, amelynek 15 éven át református részről elnöke voltam, részletes összefoglaló jelentést írtam, amelyet a Református Világszövetség ki is nyomott. A jézusi példázat ökumenikus megoldása éppolyan sokrétű, mint amilyen sokrétű az ökumeni
