Magyar Egyház, 1992 (71. évfolyam, 1-5. szám)
1992-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3. oldal í Az egyházmegye tisztviselőinek hivatali ideje idén lejárt. A tisztújítás során, a törvény szerint, egyeseket a presbitériumok, másokat maga a közgyűlés választott. A Nyugati Egyházmegye új tisztviselői a következők: Esperes: Demeter Andor Egyházmegyei főgondnok: Kun Zoltán Tanácsbírák, lelkésziek: Katona Jenő, Mező Pál, Szabó Sándor Tanácsbírák, világiak: Sopo Ronald, Farkas István, Kontz János Lelkészi jegyző: Fodor Dénes Világi jegyző: Ambrus Zoltán Pénztáros: Kovács B. Albert Egyházkerületi képviselő: lelkészi: Borsay Dániel világi: Víg Edmund póttagok: Vass Zoltán és Farkas István A megválasztottaktól Dr. Harsányi András püspök vette ki az esküt. A közgyűlés hivatalos részének befejezése után Katona Jenő történelmi előadását hallgatták meg a jelenlévők. „Az egyház szolgálata” az első keresztyén gyülekezet idejétől napjainkig adott bibliai szemléletű áttekintést. Gyülekezeti ének és az esperes áldása zárta be a kiválóan megrendezett és ékes rendben lefolyt közgyűlést. SZABÓ ISTVÁN EGYHÁZKERÜLETI FŐGONDNOK KÖSZÖNTŐJÉBŐL Szabó István egyházkerületi főgondnok levélben köszöntötte a Nyugati Egyházmegye közgyűlését. Ebből a levélből idézünk: Űj hazánkban egyre több felelősséég vár gyülekezetünk munkásaira, vezetőire és tagjaira, mert az idegen körülmények, a nyelvi nehézségek, az új szokások, életünk „kettőssége” megnehezíti a gyülekezeti munkát. Az TJr csodálatos kegyelme folytán már megszűnt a Középkelet-Európát elnyomó szovjet és a helyi zsarnok párturalom. Azt gondoltuk, hogy eljött a mi időnk, de rövid hónapok alatt rádöbbentünk arra, hogy a szabadság hiánya csak suta kifogás. Az egykori szabadságharcosokból, ellenállókból, az elnyomottból és a menekültből a dolog könnyebb végét megfogó, kényelmet szerető, jobb életmódot kereső bevándorlóvá váltunk. Több mint egy évtizede annak, hogy gyülekezeteink költségén lelkészeket neveltünk volna sorainkból — egy-kettő kivételével. Jelenleg több betöltésre váró parókiánk van, amelyekbe lelkipásztort szeretnénk plántálni... Arról kell most beszélnetek, hogy van-e hitünk, bátorságunk, erőnk az amerikai magyar református jövő építéséhez. Egyháziak és világiak egyaránt egyformán hiszünk abban, hogy az amerikai magyar református egyházak egyesülésére nem csak hogy szükség van, de lehet, hogy ez a jövő biztosítéka. Olvasom, hogy ennek az egységnek a kidolgozásában való részvételre ti is bejelentitek igényeteket. Közgyűléseteken bizonyára elő fog jönni a magyar- és angolnyelvűség problémája. A kérdést nem szabad elkerülni, és helytelen lenne elpolitizálni. Találjuk meg az utat, hogy mimódon kerülhetünk közelebb egymáshoz. A múlt évi országos presbiteri konferencián mi világiak jól indultunk el. A Református Világszövetséghez választott három delegátus közül kettő nem beszél magyarul, és ki akarták vonni magukat a fontos megbízatás alól. Mint a harmadik delegátus felelősségre vontam őket elhatározásuk miatt. Hosszas vita eredménye az lett, hogy a legközelebbi nagygyűlésre mind a hárman megyünk el. Az első delegátus, Vígh Edmund, írt is egy hosszú cikket a „Magyar Egyház”-ba arról, hogy ha valakinek hite van, milyen jó érzés „hazalátogatni” abba az országba, ahol szülők és nagyszülők élték életüket. A másik delegátus, Leonard Sendelsky, nem ír, nem olvas, nem beszél magyarul, egyetlen őse sem volt magyar, a régi Árva megye lengyel-lakta csücskéből valók voltak. Most viszont júniusban Magyarországra látogat feleségével lelkipásztora kíséretében, hogy megismerje azt az országot, ahol ma olyan népek laknak, akikkel ő minden vasárnap együtt dicséri az Urat a cartereti magyar református templomban, amelynek közel húsz éve fő-
