Magyar Egyház, 1992 (71. évfolyam, 1-5. szám)

1992-03-01 / 3. szám

4. oldal

MAGYAR EGYHÁZ

AKIKET MAGÁHOZ FOGAD AZ ÚR

DEMETER ANDOR ESPERESI JELENTÉSÉBŐL — 1992. MÁJUS 30.

Esperesi szolgálatba állítgatásomkor mondottam, hogy az Isten a lakott föld nemzeségéből választja ki az övéit. Mivel a kiválasztott „rész” mind Michiganben, Pennsylvaniában, Califomiában és Arizonában, mind a Duna-Tisza táján, az Olt-Küküllő mentén és a világ minden részén az Övé: szent nemzet. Isteni terve véghezvitelére és kiválasztásra érdemesített népe, eklézsiája szolgálatára az övéi közül embereket szólít meg és küld „nyája legeltetésére”. Az idők rendjén bebizonyosodott népe iránt való hűsége. A nagy egésznek, az anyaszentegyháznak szerves része az Amerikai Magyar Református Egyház százesztendős múltjával és annak keretében a mi egyházaink. A Nyugati Egyházmegyébe kebelezett gyülekezetek a kialakult gyakorlattal a négyévenként megismételt választásokkal újra meg újra munkába állítják a szolgálattevőket. Ugyanazzal a rendeltetéssel és célkitűzéssel, hogy a magyar földből kiszakadt, de még gyökérzetében hozzátartozó nyájat legeltessék. Az egyházban végbemenő „legeltetési”, tehát pásztori szolgálat nem az emberi erő készségének vagy erőtelenségnek a függvénye, hanem Isten akaratából van és a legmarkánsabb ellenhatás szorítójában vagy a megingás legpróbásabb alkalmában a Lelke által népe javára biztosított munkatevékenység.

Ezzel a megbízatással vállalt és betöltött munka nem uralkodásra, hanem Isten és az eklézsia szolgálatára kötelez. Az Úr megbízásából szolgálók az Isten munkatársai. E megbízásból ered a munkavállalás roppant nagy felelőssége. Jól meg kell érteni — bizonyára értjük is —, hogy nem istenes szintű hatalom átvételéről vagy a szolgálattévő mellőzéséről, hanem szolgálatról, Isten és az egyház szolgálatáról van szó! Vagyis a különböző formátumú és rendeltetésű aktivitás bizonyságtévő szolgálat, azaz igehirdetési A kialakult gyakorlattal a szóban megnyilvánuló hitvallástétel, az ádozatkészség, az egyházfenntartás, a családgondnoka. Arra a kérdésemre, hogy mi érdekli őt legjobban a Duna-Tisza közén, azt felelte, hogy feltétlenül el akar menni Sárospatakra, hogy meglássa, hol és mikor élt ott „Mrs. Lorantfi”, mert tudja, hogy alig van Amerikában olyan magyar református egyház, ahol a női kör nem a pataki nagyasszonyról lenne elnevezve.

Ha messziről köszöntelek is Benneteket, ne feledjétek, hogy épp olyan messzire vagyunk Tőletek, mint Ti mitőlünk, de nincs távolság, ha életünk két legfontosabb ügye, Istenbe vetett hitünk és magyar népünk iránt való forró szeretetünk összeköt bennünket.

és beteglátogatás, a „cura pastoralis”, a vasárnapi és biblia-iskola keretében a gyermekekkel és ifjakkal való foglalkozás, a konfirmáció, az egyházi adminisztráció, az anyagi ügyvitel, a gyülekezeti „körök” munkája, a megmaradást vagy gyarapodást elősegítő rendezvények szervezése, az egyházalkotmány tiszteletben tartása és szükség szerint való alkalmazása, fegyelmezés, közterhek hordozása, misszió, segély-akciókkal az arra rászorulók támogatása, hírközlés — sajtó, rádió, folyóirat, értesítő —, előkészítés keresztelésre és házasság megáldására, a választott tisztviselők, presbiterek szolgálatára való felkészítése, presbiterek gyűlései. Az imént való felsorolás nem teljes; csupán érzékeltetni óhajtottam, hogy minden természetű, minőségű és rangú szolgálati munkatevékenységünk igehirdetési

Benne vagyunk a világ szédületesen gyorsuló életritmusában. A szellemi-politikai-gazdasági erőhatások közé ékelődött szolgálatunk egyetlen biztosítéka az Ür üzenetére való figyelés és ennek kapcsán Jézus Krisztus engedelmes követése. Sokrétűen jelentkező munkánk voltaképpen nem lehet más, mint térnyitás, szálláshely készítés Krisztus közöttünk való lakozására.

„Boldog az, akit te kiválasztasz és magadhoz fogadsz, hogy lakozzék a te tornáczaidban: hadd teljesedjünk meg a te házadnak javaival, a te templomodnak szentségével” (Zsoltárok 65:5.). Az évezredek mélységéből zengő ősi zsoltár ma is időszerű: hitet ébreszt, áldást ajándékoz és boldogságot teremt. (...)

Szolgálatomat erőmhöz szabottan készséges örömmel igyekeztem ellátni, egyházi törvényeinket tiszteletben tartottam és szükség szerint alkalmaztam. A felettes egyházkerületi hatósággal és a közvetlen munkatársakkal megértéssel együtt munkálkodtam. Hálásan megköszönöm Harsányi András püspök, Kun Zoltán főgondnok, Fodor Dénes és Ambrus Zoltán jegyzők és Király Frank pénztáros támogatását. (...)

Isten iránti engedelmességgel megköszönöm a bizalmat és a megnyilvánult szeretetet. Ügy érzem, hogy tudatosan soha senkit meg nem bántottam; ha mégis, kérem a szíves engedelmet.

Érzem a szolgálat felelősségét, annak rám nehezedő súlyát és erőtelenségem sokaságát. Az egy utat járók közé tartoznék és azokkal rokonítom magamat, akik elkötelezettjei az Űr szolgálatának, akik feltétel nélkül szeretik az Anyaszentegyházat és annak amerikai és magyar hívő népét. (...)

Az esperesi jelentés záró igéje az efézusi levélből való volt: „Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek: és járjatok szeretetben, miképpen Krisztus is szeretett minket, és adta önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.”