Magyar Egyház, 1990 (69. évfolyam, 3-6. szám)
1990-11-01 / 6. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3. oldal 15h — Kiállítás megnyitása 17h — Ünnepi istentisztelet — Nagyerdei stadion 1991. június 23. vasárnap — Gyülekezeti találkozók az ország kb. 200 református gyülekezetében 16-21h — Kulturális rendezvények — Kölcsey Művelődési Központ 1991. június 24. hétfő, 9-15h — Tudományos szimpózium — Református Kollégium 14-17h — Magyar református lelkésztalálkozó — Református Kollégium 18h — Záró istentisztelet — Nagytemplom 20h — Kántus hangverseny — Nagytemplom 1991. június 20-29 — Cserkésztalálkozó — Debrecen, Nagycserei erdő 1991. június 25-27. — Ifjúsági zenekarok találkozója — Tata 1991. június 24-30. — Magyar Református Fiatalok Találkozója — Balatonszárszó — Fonyódliget 1991. június 30., 15h — Magyar Reformátusok II. Világtalálkozójának záró ünnepélye — Balatonszárszó Kiállítások, regionális rendezvények: az év folyamán: Pápa, Sárospatak, Debrecen, Budapest A szervező bizottság elnöke: Nagy Ferenc ref. lp., a Magyar Református Lelkész Egyesület (MRLE) elnöke Különleges koordinátorok: Debrecen: Kocsis Attila ref. lp., az MRLE titkára Budapest: Boross Géza ref. lp., az MRLE jegyzője Pénzügyi tanácsadó: Mosolygó Miklós igazgató, Debrecen AGROBANK Rt. Tolmácsolás: angol és német szinkrontolmácsolás Különleges szolgáltatások: hallás- és mozgássérültek számára IRODÁK: Budapest, 1146, Abonyi u. 21. Tel: 12-27-870, -878, -879 Debrecen, g044, Kálvin Tér 16. Tel: (52) 16-894 Telefax: (52) 17-699 A HÁROM KIRÁLY LÁTOMÁSA A börtön nem volt hideg, de nedves és a levegő nehéz volt, mintha a régi foglyok szenvedése valami megfogható anyaggal töltötte volna el a cellát. A mennyezeten lévő kis berácsozott rés csak annyi levegőt bocsátott be, hogy a foglyok meg ne fulladjanak és csak annyi fényt, hogy el ne feledjék: a Liguriai tenger kék ege ragyog le Génua börtönére. A foglyok azonban nem voltak szomorúak. Egy szakállas férfi körül csoportosultak. Ez harmincas évei derekán lehetett, haja vöröses volt, arca napbarnított, szemei álmodozók, mintha egy más világba tekintene; ajka körül állandó mosoly volt megvetést mutatva mostoha sorsa iránt. A szakállas férfit Marco Pólónak hívták, börtönbe kerülése előtt egy velencei gálya parancsnoka volt. A krónikások az Űr 1298-ik esztendejét írták. A szerencse kereke igen forgandó volt az itáliai ég alatt és néha épp rosszkor állt meg. Ez történt most is és egy viharos tengeri csata után Marco Polo a génuaiak fogságába esett. Nem volt valami kellemes dolog, de Marco Polo nem esett kétségbe. Nagyobb veszéllyel is szembenézett már, kockázatosabb vállalkozásokba is fogott a Távol-Keleten tett hosszú utazásai során. A tatár kán udvara nem volt éppen biztonságos, a viharos Indiai Óceán még kevésbé, ahol Perzsiába való útjukon karavánjuk tíz tagjából nyolcat veszítettek. Itt a génuai tömlőében csak idő kérdése volt, hogy a vesztett tengeri ütközet híre eljusson Velencébe és a szokásos váltságdíjat felajánlják érte és társaiért. De addig is gyorsan telik majd az idő. Fogolytársai állandóan nógatták Marco Pólót, hogy meséljen azokról a távoli országokról és népekről, amelyeket beutazott: a nagy sivatagról, a titokzatos Tibetről, az Indiai Óceán gyönyörű szigetéről, az óriási Buddha-szobrokról, a hatalmas kán fényűző udvaráról és Kína csodájáról, a nagy falról. És Marco mesélt és ha a nap végeztével elfáradt és fogolytársai még mindig unszolták, hogy ne hagyja abba elbeszélését, akkor azt mondta: „Na jó, még elmesélem a tündéri kínai hercegnő nagy szerelmének a történetét, úgy, ahogy ő maga mondta volna el.” És elkezdtek folyni a szavak Marco Polo ajkáról, símán és muzsikaszerűen kínaiul, ami azután fogolytársait szépen álomba ringatta. Rusticiano, a fogolytársak egyike, sohasem nézett Marco Pólóra beszéde során. Ami tintát, festéket, írószerszámot és pergamendarabokat megvesztegetéssel ki tudott csalni a tömlöctartóktól, arra használta, hogy feljegyzéseket csináljon Marco Polo történeteiről. Könyvet akart írni a velencei világutazó kalandjairól. Azután eljött karácsony éjszakája. A tömlöc mennyezetének kis résén beragyogott egy csillag. Olyan, mint a bethlehemi csillag, gondolták magukban a foglyok. De senki sem beszélt. A tömlöc hangulata nem volt alkalmas karácsonyi színes történetekre. Rusticiano azonban nem bírta ki a tömlöc csendjét. „Talán csak tudsz egy karácsonyi történetet a számunkra, Marco?” Marco Polo jóidéig nem mozdult. Gondolatai sok éven és sok országon száguldottak át. Ahogy felnézett észrevette a résen beragyogó csillagot. Egyszeribe eszébe jutott, hogy mit meséljen. így mondta: — Hát nem emlékszem pontosan, hogy hogyan is történt. Huszonvalamennyi évvel ezelőtt történt és én akkor jóval alatta voltam a húsznak. Egy karavánnal elhagytuk a Szentföldet, a Perzsa-öbölben fekvő Hormuszba igyekeztünk. Ügy terveztük, hogy ott hajóra szállunk Kína felé. Tudjátok, az úgy volt, hogy Kublaj, a nagy tatár kán, érdeklődött a keresztyénség iránt. Talán éppen a magyarok hősiessége révén hallott felőle. Elég az hozzá, úgy gondoltuk, hogy üzleti érdekeink mellett hitünket is terjeszthetjük. A karaván apámé, Nicolo Pólóé meg nagybátyámé, Maffeoé volt. Engem főleg azért vittek magukkal fiatal korom ellenére, mert nagy érzékem volt idegen nyelvek iránt. — Utunk Perzsián keresztül vitt, amely ősi időkben nagy és nemes tartomány volt, de akkoriban sokat szenvedett a tatárok dúlásától. Egy este egy Saba nevű városban állapodtunk meg. Mikor a nép megtudta, hogy Nyugatról való keresztyének vagyunk, azonnal elvezettek minket egy csodaszép sírhelyhez. A sírban ólomkristály koporsókban három férfi feküdt. Bár láthattátok volna: mindhárman úgy be voltak balzsamozva, hogy még a hajuk szála és a szakálluk szőre is épségben látszott az ólomkristály koporsófedelek alatt. Elmondták a sábaiak, hogy a három férfi a koporsókban az a három király volt, akik egykoron Nyugatra utaztak, hogy imádhassák Bethlehemben a királyok Királyát. — Saba városában és később a gyönyörű Palasata kastélyban megtudtam a három király egész történetét, ahogy azt a sabaiak ismerték. Természetesen arról a három királyról volt szó, akik a bethlehemi csillagot követve Üdvözítőnk születési helyére zarándokoltak. Csakhogy a történet, amit hallottam Saba városában és a Palasata-kastélyban, nem egészen úgy volt, mint azt a Máté evangéliumából ismerjük. Perzsiában ugyanis nem ismerték az evangéliumot. A három király t
