Magyar Egyház, 1990 (69. évfolyam, 3-6. szám)

1990-11-01 / 6. szám

4. oldal MAGYAR EGYHÁZ legendáját viszont honnan ismerték volna, ha nem onnan, amint azok maguk mesélték el, mikor nagy útjukról visszatér­tek Sababa. — Történetük — mesélte tovább Marco Polo fogolytár­sainak — körülbelül egyezett az evangélium elbeszélésével. Hogy elindult a három király megkeresni a királyok Királyát, aki születendő volt. Mindhárman ajándékokat is vittek ma­gukkal. Egyikük aranyat, mert földi király volt; másikuk tömjént, mert Isten volt; a harmadik pedig mirhát, mert em­ber volt. — Baltazár, Gáspár és Menyhért csak sok-sok év után érkezett vissza Saba városába. „Megtaláltátok a királyok Ki­rályát?” — kérdezte mindenki izgatottan. „Meg bizony” — felelték mindhárman és szemükben valami távoli világ fénye csillogott. „No és milyen volt? Milyen volt hát a királyok Királya? Fiatal? Öreg? Arany trónuson ült? Nagy hadserege volt? Meséljetek el mindent!” Ilyen kérdésekkel sürgették őket Saba lakosai. Marco Polo folytatta. — Gáspár és Menyhért Baltazárra néztek. Ö volt hármuk közt a legfiatalabb, tőle várták, hogy elsőnek szóljon. El is kezdte történetét: „Jeruzsálemben azt a felvilágosítást kap­tuk, hogy Bethlehemben találjuk meg azt, akit keresünk. Kö­vettük is a csillag útját, amely hazánktól kezdve vezetett minket. A csillag egy istálló felett állapodott meg. Amint bementünk, egy jászolban fekvő kisdedet találtunk. Körülötte egy fiatal pár, nyilván a gyermek szülei, és békésen kérődző barmok voltak. Az istállóban csak egy egyszerű olajmécses volt, mégis ragyogó fényesség ömlött el rajtuk. A fény for­rása a kisded orcája volt. Ahogy néztem és néztem, egyszerre nem láttam többé a kisdedet, hanem egy fiatal férfit láttam; olyan magamformát. Nézése gyengéd volt, hangja barátságos. Hogy mit mondott, arra nem tudok visszaemlékezni, csak arra, hogy szavára vágy töltött el, hogy jó és segíteni kész és bölcs és igazságos legyek. És arra, hogy elszégyeltem magam, mert arra kellett gondolnom, hogy önző és nagyravágyó fiatalember vagyok, aki a királyok Királyához csak újabb kegyekért jöt­tem. Egyszerre éreztem, hogy mássá kell lennem, ha színe előtt meg akarok állni.” — Gáspár felhasználta az alkalmat, hogy Baltazár meg­állt a beszédben. Ö kezdett beszélni: „Baltazár barátomnak valami látomása kellett hogy legyen. Mikor ugyanis beléptünk az istállóba, én is láttam a jászolban fekvő kisded orcájának ragyogását. Én is néztem és néztem, amíg egyszerre a kisded nem volt ott többé, hanem egy meglett, erős férfi. Nem egy ifjú, mint Baltazár mondta, hanem egy hatalmas, erős férfi, olyan középkorú féle. Olyan, mint .. . mint én voltam akkor. Arca, mint a vas, szemének nézése komoly, hangja mély és ér­ces. Nem emlékszem pontosan szavaira, csak arra, hogy elfo­gott a vágy, hogy igazságos uralkodó legyek, aki azt akarja, hogy alattvalói ne csak féljék, hanem szeressék és becsüljék is. És arra, hogy elszégyeltem magam, mert elgondoltam, hogy milyen kegyetlen uralkodó vagyok és kapzsi, aki azért jöttem a királyok Királyához, hogy gyarapítsam hatalmamat. És egy­szerre éreztem, hogy mássá kell lennem, ha színe előtt meg akarok állni.” — Menyhért csóválta hófehér fejét. „Nem egészen úgy volt az, barátaim. Óh, én is láttam a kisded ragyogó orcáját. És ahogy néztem, néztem, az én látásom is megváltozott. De nem ifjút láttam, nem is férfikorban lévő erős embert, hanem egy öreget, fehérhajút. Olyat, mint... mint akkor magam is voltam. Szemének látása kristálytiszta, beszéde csendes, hang­ja szelíd volt. Nem emlékszem pontosan, hogy mit mondott, csak arra, hogy elteltem vággyal, hogy népemnek atyja legyek, hogy életem célja ne legyen más, mint tiszta lelkiismeret. Es arra, hogy szörnyen szégyelltem magam, mert arra kellett gondolnom, hogy milyen kemény uralkodó is voltam, és hogy királyi önkényemnek bizony hány emberélet esett áldozatul. Tudtam, hogy mindezt már nem lehet megváltoztatni. Ott áll­tam hát és szívemben égett a vágy, hogy a királyok Királya megbocsásson ...” — íme, barátaim, ez a karásconyi történetem — fejezte be szavait Marco Polo. — És tudjátok, mikor hallottam ott Saba városában a három király különös történetét, eltűnőd­tem: tulajdonképpen igaz is lehetett. Mert a három király nem csak a bethlehemi kisdedet látta, hanem Krisztus Urun­kat is. És Krisztus Urunk az Istennek tüköré. Benne látjuk meg, hogy Isten milyeneknek akarná, hogy legyünk. Aztán egyszerre azt is megismerjük, hogy milyenek vagyunk. És el­tölt a vágy, hogy olyanokká legyünk, amint azt Isten akarja. .. Karácsony éjszakáján csend szállott a génuai tömlöc la­kóira. Csak Rusticiano jegyzett szorgalmasan. És a tömlöc nem is volt többé olyan sötét. (Egy egykorú legenda alapján.) Harsányi András In Memóriám: MOHAI SZABÓ BÉLA Ez év márciusában temette a Sao Paulo-i (Brazília) ma­gyar kolónia Mohai Szabó Bélát, a Magyar Református Egy­ház lelkipásztorát. A temetési szertartást a san-bernardoi te­metőben Apostol János végezte. Mohai Szabó Béla elhunytéval 76 munkás, küzdelmes élet zárult le. Erdély szülötte volt. A debreceni Református Kollégium főgimnáziumában érettségizett, utána a katonai pá­lyát választotta és a Ludovika Akadémia elvégzése után avat­ták hadnaggyá. A második világháború után családjával Bra­zíliába vándorolt, ahol 40 esztendőn át küzdelmes munkával tartotta fenn magát és családját. Élete delén új hivatás érzése érlelődött meg lelkében: az Igével szolgálni Istent és a magyarságot. Mindennapi mun­kája mellett több éves szorgalommal elvégezte Campinas-on a presbiteriánus teológiát. A brazíliai Magyar Református Egyház lelkésze lett. Erős akarattal, sok fáradozással, hittel­­szeretettel több évtizeden át látta el lelkipásztori szolgálatát. A magyar kolónia minden intézményét ismerte, mindegyik munkájában tevékenyen részt vett. Hűségesen vitte Szeretet­­házunk lakóihoz Isten vigasztaló Igéjét látogatva, vidámítva idős testvéreinket. A keresztyén egyházak ökumenikus meg­mozdulásaiban is kivette részét, több mint hat esztendőt töl­tött a Brazíliai Magyar Lutheránus Egyház szolgálatában. Aktív tagja volt a brazil keresztyén egyházak „Diaconia” szer­vezetének. Brazíliai vezetője volt a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének. A debreceni érettségi találkozók alkalmával a volt osz­tálytársak (egyikük Dr. Harsányi András, a jelenlegi ameri­kai magyar református püspök) többször meghatottan olvas­ták vagy hallgatták levélben vagy hangszalagon küldött kö­­szötését. Isten hűséges szolgájának emlékét hálaadással őrizzük tengeren innen-tengeren túl. (A brazíliai adatok Nagy Attila közlése nyomán.)

Next

/
Thumbnails
Contents