Magyar Egyház, 1989 (63. évfolyam, 1-6. szám)

1989-01-01 / 1. szám

2. oldal MAGYAR EGYHÁZ KÖSZÖNTŐM A DEBRECENI KOLLÉGIUMOT... Dr. Harsányi András, az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke a Debreceni Református Kollégium 450 éves jubileuma alkalmával 1988. november 12-én tartott ünnepi fogadáson a következő köszöntőt mondta: Mint az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke köszöntőm a Kollégiumot egyházam, de minden más szerte a világba szóródott debreceni öregdiák és nem utolsó sorban a magam nevében. Mások is nyilván azt érzik, amit én, aki mikor nyo­masztóan erősödik bennem az idegenség érzése, felidézem az oratórium esti áhítatainak emlékét, ami egyszerre va­rázslatos erővel tölt el. Köszöntőm hát a Kollégiumot, ahonnan a télhajnali ho­mályból is kiragyog a tudás fénye; Köszöntöm a coetusok recsegő padlóját, a pislogó gyer­tyákat, a világító hitet; Köszöntőm a Kollégium szent hagyományát, amely sze­rint nem volt különbség szegény és módos diák között, egyedül a tanulnivágyás számított; Köszöntőm Debrecen városát, ahol a város védte a diá­kokat és a diákok védték a várost; Köszöntöm a debreceni polgárokat, akik életre táplálták a diákokat és a diákokat, akik kántusi énekkel temették el az elhunyt polgárokat; Köszöntöm azok emlékét, akik remegő kisdiákokként félve lépték át a nagy Kollégium kapuját, hogy elindulja­nak a tudomány útján, de azután sohasem voltak egyedül; Köszöntőm a Kollégiumot, annak a csodának részét, amely századokon keresztül jobbkezében Európát védelmező karddal vérzett, de balkezében könyvet tudott fogni, hogy utolérhesse azokat a nyugatiakat, akik nyugodtan tanulhat­tak; Köszöntöm a Kollégiumot, mint a nemzeti szellem és a református keresztyén hitvallás hűséges őrét. Ha mindennek a dicséretét a tradíció kultuszának vád­jával illetnék, ám legyen. Én köszöntőm ezt a tradíciót, mint életem végéig tartó erőforrást. így köszöntésem legyen ez: Floreat Civitas Debreceniensis; Floreat haec schola Helveticae confessionis; Floreant studentes; Floreant professores; Floreat nostra illustrissima Alma Mater; In Saecula saeculorum! A PÜSPÖK JEGYZETEIBŐL Folytatom a feljegyzéseimből vett emlékeket, idézeteket. Sajátos magyar kifejezésmódokat — idiómákat — ilyen remekbe kuszáit formákban fedeztem fel: „Felejtsünk fáty­lat rá”, „Agyba-főbe sírtam magam”, „Fejünk fölött függ, mint a gordiuszi csomó”, „Kirohantam, mint Zrínyi Ilona Eger várából”. Egy prédikátorról valaki azt mondta: „Öblös öntudattal beszél.” 4* Istennel mindig beszélhetsz. Nem kell előre kihallgatást kérni. MAGYAR EGYHÁZ JANUARY-FEBRUARY, 1989 VOL. 68 NO. 1 ISSN 0360-5760 Published bi-monthly EDITOR IN CHIEF The Rt. Rév. Dr. Andrew Harsanyi, Bishop P. O. Box “D”, Hopatcong, New Jersey 07843 EDITORS: The Very Rev. Stefan M. Torok 331 Kirkland Place, Perth Amboy, NJ 08861 Co-Editor and Business Manager: The Rev. Gabor G. Nitsch 175 Pershing Avenue, Carteret, NJ 07008 OFFICE OF PRINTING: I.H. Printing Co., 205 Hamilton St., New Brunswick, NJ 08901 OFFICE OF PUBLICATION: Magyar Egyház — Magyar Church 331 Kirkland Place, Perth Amboy, NJ 08861 SECOND CLASS POSTAGE PAID AT PERTH AMBOY NEW JERSEY Subscription: $6.00 yearly; Group: $4.00 Postmaster: Send Form 3579 to Business Manager ADDRESS CORRECTION: Rev. Stefan M. Torok, 331 Kirkland Place, Perth Amboy New Jersey 08861 A DEBRECENI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM 450 ÉVES JUBILEUMI ÜNNEPSÉGEI November 11-12-én nagyszabású ünnepségek sorozata emlékezett meg a Debreceni Református Kollégium 450 éves életéről. A budapesti Reformátusok Lapja többlapos cikkben számol be ezekről az ünnepségekről, a hálaadó is­tentiszteletről, az egyházi és világi kiküldöttek köszöntő beszédeiről, a történettudományi előadásokról, a díszdoktor­­avatásról és az ünnepi fogadásról. A Reformátusok Lapja „Hit, haza. iskola” című beszámolója a lap november 27-i számában olvasható. Gyülekezeteink tagjai számára a lap hozzáférhető a templomok kijáratainál. A Magyar Egyház jelen számának angol nyelvű részében bővebben jelentünk erről az eseménysorozatról. Itt csak néhány idézetet ismét­­lünk meg. Dr. Kocsis Elemér püspök ünnepi igehirdetéséből: „A négy és fél évszázad azt tanúsítja, hogy a Kollégiumot a teremtő, gondviselő és történelmet formáló Isten tartotta meg a történelem nagy viharai közepette is.” Dr. Makkal László professzor történelmi megemlékezé­sében szólt a fokozatosan kialakuló, öntevékeny diákköztár­sasággá szerveződött Kollégiumról... ez az öntevékenység, az önálló gondolkodásra és tevékenységre való képesség ala­kította, formálta a magyar református jellemet ... A Kol­légium őrzi a hagyományt és éli jelmondatát: „Orando et laborando, imádkozik és dolgozik.” Dr. Tóth Károly püspök, zsinati elnök egyetemes kö­szöntéséből : . templom nem lehet iskola nélkül és iskola nem lehet templom nélkül. Ez az üzenet ma különösen idő-

Next

/
Thumbnails
Contents