Magyar Egyház, 1988 (67. évfolyam, 2-4. szám)

1988-03-01 / 2. szám

2. oldal MAGYAR EGYHÁZ ÜNNEPÉLYESEN BEIKTATTÁK A SAN-FRANCISCOI GYÜLEKEZET LELKIPÁSZTORÁT A San Francisco és környéke magyar református gyü­lekezet két helyen tartja istentiszteleteit: Redwood Cityben a Messiah Lutheran Church kápolnájában és Saratogában a Federated Church of Saratoga templomában. A gyülekezet múlt év szeptemberében megválasztott lelkipásztorát, Fodor Dénest, december 6-án iktatta be hivatalába Tamás Dénes esperes. Az esperes beiktató igehirdetésének alapigéje János evangéliuma 21-ik részének 15-17. versei voltak. Beszédében megkérdezte mind a lelkészt, mind a gyülekezetét, amit egy­kor Jézus Simon Pétertől, hogy „szeretsz-é engem?” Azt emelte ki, hogy az Űr Jézus szeretete nélkül nem szolgálat a lelkész szolgálata és nem élet a gyülekezeti élet. Szeret­nünk kell Őt, de ne csak feleljünk a Krisztus kérdésére, hogy „Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged”, hanem szolgálataink, cselekedeteink, hitünk által mutassuk meg, hogy szeretjük Őt. Az esperes igehirdetése után kézenfogva felvezette a lelkipásztort az úrasztalhoz, ahol Fodor Dénes elmondta a lelkipásztori esküt. Fodor Dénes II. Timótheus 1:14. alapján mondott ige­hirdetéssel foglalta el a szószéket. Emlékeztetett arra, hogy mennyi kincset, drága értéket kaptunk már gyermekkorunk­ban odahaza a szülői háznál, régi templomainkban, lelké­szeinktől, szülőföldünktől, népünktől, „mert az a föld, mely adta éltedet teremtő Istened által, hősök, csodák hona, s e nép, mely örömben, bánatban sírni tud, nincs párja, ro­kona”. Elhoztuk magunkkal a legdrágább kincset, az Űr Jézust akit először édesanyánk helyezett szívünkbe és gyermekko­runk óta Vele és az Ő nevében imádkozunk. Őt kell minde­­nekfelett megőriznünk a bennünk lakozó Szentlélek által. Őrizd, óvd a te Krisztusodat, Testvérem, és ne légy soha árulója, tagadója, kételkedője, mert aki megőrzi ezt a legdrágább kincset, Benne és Általa minden szent értéket, jót, szépet, igazat meg fog őrizni. Nemzeti tragédiánkban egyedül Ő maradt meg és Ő fog megmaradni a magyar Lázárok sírja mellett aki kihív még koporsók mélyéből is, és zengi ajka, „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki én bennem hisz, ha meghal is él”. Hiszed ezt? Most én is azt kérdem, mint az Esperes kérdezett en­gem és kérdezte a gyülekezetét: szeretitek-e, hisztek-e Jézus­ban, mert aki Ő benne hisz, ha meghal is, él? Hiszel-e, Testvérem a legnagyobb kincsben, meg tudod-e őrizni Őt, hogy Ő mindig benned és veled legyen? Mert ha megőrződ, akkor ígérete szerint veled lesz a világ végezetéig. Isten azért adta nekünk Jézust, hogy megváltson minket bűnös embereket, hogy meggyógyítson, hogy Magához emeljen. Ennek a maroknyi gyülekezetnek és maroknyi magyar­ságnak itt az Öböl környékén, az Aranyparton, az a fela­data, hogy ezt a drága kincset megőrizze, rendíthetetlen hi­tével gazdagítsa és tegye élővé Isten országa számára. E mellett a drága kincs mellett, melyre a gyülekezet bizalma állított, állok én őrt. Legyetek ebben segítségemre a kincsek megőrzésében és gyarapításában az apostol figyelmeztetése szerint: , A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.” + MAGYAR EGYHÁZ MARCH-APRIL, 1988 VOL. 67, NO. 2 Published bi-monthly EDITOR-IN-CHIEF: The Rt. Rev- Dr. Andrew Harsanyi, Bishop P. O. Box D, Hopatcong, NJ 07843 EDITORS: The Very Rev. Stefan Torok 331 Kirkland Place, Perth Amboy, NJ 08861 Co-Editor and Business Manager: The Rev. Gabor G. Nitsch 175 Pershing Avenue, Carteret, NJ 07008 OFFICE OF PUBLICATION: I. H. Printing Co., 205 Hamilton St., New Brunswick, NJ 08901 Third Class Postage Paid at Woodbridge, New Jersey Subscription: $6.00 yearly, Group: $4.00 Postmaster; Send Form 3579 to Business Manager-Address Corrections: Zibar Co. 717 Rahway Avenue Woodbridge, NJ 07095 Fodor Dénes lelkipásztor és neje Piroska. A beiktató ünnepi istentisztelet után a népes gyülekezet és a vendégek díszvacsorán vettek részt. Az elhangzott kö­szöntések sorát Tamás Dénes esperes nyitotta meg, őt Hites Kristóf Atya követte. Felidézte azt az emlékét, hogy a Fel­vidéken egy katolikus és egy református pap jóbarátok vol­tak ugyan, de együtt sohasem imádkoztak. Itt viszont a két egyház papja nemcsak jó barátok, de együtt is imádkoztak már egymás templomában a magyarságért az ökumené je­gyében. Ezután is így fognak cselekedni. Fazekas Ferenc az AMOSz, valamint a római katolikus Misszió Bizottság nevében mondott köszöntő szavakat. Farkas István főgond­nok Harsányi András püspök köszöntő levelét olvasta fel, majd átadta a lelkésznek az egyházközség ajándékát. A felemelő beiktatási ünnepség is mutatta, hogy a gyülekezet új úton halad, aminek havonta megjelenő, (Jj Úton című időszaki kiadványuk is bizonysága. Az Űj Ütőn tartalmazza a kitűnő prédikátor-lelkipásztor, Fodor Dénes igehirdetéseit, valamint a gyülekezeti híreket és a pontos havi pénztári kimutatásokat.

Next

/
Thumbnails
Contents