Magyar Egyház, 1984 (63. évfolyam, 1-5. szám)

1984-01-01 / 1. szám

MAGYAR EGYHÁZ 3. oldal De olvashatunk az Ószövetségben egyéni böjtről is, amikor egyesek — főleg gyász esetén — böjtöléssel alázták meg ma­gukat Isten előtt, s kerestek megbocsátást a maguk és népük bűneire. Az ilyen egyéni böjt nagyon szép példája Dávid. A házasságtörés (Betsábé) és gyilkosság (Uriás) bűnét elkö­vető királyt Isten azzal bünteti, hogy újszülött gyermeke meg­hal. A gyermek betegsége alatt „.. . böjtöle Dávid, és bemen­­vén a földön feküvék éjjel.” (II. Sám. 12:16). A babiloni fogság utáni korban a hivatalos, törvénybe ikta­tott böjtök száma megszaporodott. Eszter könyvében már azt olvassuk, hogy az ún. purim napi böjt általános szokássá lett. (Eszter 9:31.) Zakariás már négy általános böjtről ír (Zak. 8:19.), de tartottak pl. rendkívüli böjtöket is. Esdrás leírja, hogy amikor Artaxerxes perzsa király megengedi, hogy a nép Esdrás vezetésével kivonuljon Babilonból, könyörögtek és böj­töltek. (Esdrás 8:23.) Később gombamódra szaporodott az előírt böjtök száma. A farizeusok már hetenként kétszer is böjtöltek. Ezek a farizeu­sok, képmutató módon a törvényeknek csak külső formában próbáltak eleget tenni, s gyakorlatukban a böjtölés üres, sem­mitmondó ceremóniává vált. Számukra már nem az volt a fon­tos, hogy mit mond Isten a böjtölésükről, hanem mit monda­nak az emberek. Valósággal fitogtatták azt ,hogy böjtölnek. Arcukat eltorzították, elcsúfították. Vannak, akik az eredeti görög szót „befeketítés”-nek fordítják. Tényleg előfordulha­tott, hogy a farizeusok a szó szoros értelmében befestették, be­­feketíttették az arcukat, hogy az emberek lássák, hogy ők böj­tölnek, hiszen a mi Urunk Jézus Krisztus azt mondja a Mt. 6:17-ben: „Te pedig, mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orcádat mosd meg.” Vizsgáljuk meg tehát, mi volt a mi Megváltónk álláspontja a böjttel kapcsolatban. Ugyanaz, ami általában az ószövetségi törvényekkel kapcsolatban. Jézus Hegyi Beszében ezt mondja, hogy nem azért jött, hogy érvénytelenné tegye a régi törvé­nyeket, hanem igaz értelmükben teljesítse. Ez a böjtre vonat­koztatva azt jelenti, hogy Jézus Krisztus ezt a vallásos gyakor­latot érintetlenül hagyja. Nem tiltja, de nem is írja elő pa­rancsként, hogy tanítványai, az Őt követők, mikor és hogyan böjtöljenek. Ő maga is böjtölt, negyven napig, egyedül a pusz­tában, mielőtt elkezdte volna nyilvános mukásságát. Ezt az időt arra használta fel, hogy akaratát összhangba hozza Isten akaratával. Jézus azonban keményen elítélte a böjt külsőleges fitogtatását, elítélte azokat az embereket, akik a böjtöt egy­szerű szokássá, látványosságá degradálták. Ő a böjtnek a lé­lekben és igazságban való gyakorlását hangsúlyozza. Egymás­sal szembeállítja a hazug és képmutató böjtölést, amely csu­pán jutalomra váró teljesítmény, azzal a böjtöléssel, amelyben kedvét találja Isten. A Lk. 18:9-14-ben mondja el Jézus a vámszedő ismert tör­ténetét, aki megigazul a böjtölő, tizedet megadó farizeussal szemben. Tehát szögezzük le, hogy a mi Urunk sem nem szen­tesítette, sem nem tiltotta el a böjtöt. Éppen ezért az első keresztyének is gyakorolták. Az Apostolok Cselekedetei vala­mint Pál korinthusi levelei arról tájékoztatnak minket, hogy a hívők imádkoztak, böjtöltek. A böjtölést — érdekesmód — akkor is gyakorolták, amikor kiválasztották maguk közül a gyülekezet véneit, a presbitereket (Ap. Csel. 14:23). A ké­sőbbi keresztyén egyház is meghagyta ezt a gyakorlatot, ti. a bizonyos napokhoz kötött böjtölést. A protestáns egyházaknak, így a mi református egyházunk­nak is, nincs valami világos, véglegesen kialakult álláspontja a böjttel kapcsolatosan. Az általános felfogás az, hogy a böjt nem kötelező, az nincs bizonyos napokhoz kötve. A böjt lé­nyegében mindenkinek a magánügye. Egyházunkban ma is sokan vannak, akik nagypénteken vagy úrvacsoravétel előtt tartózkodnak az evéstől. (Ez utóbbival kapcsolatban: nem árt figyelmesen olvasni az Igét, jobban elmélyülni benne. A Mt. 26:26-28 valamint az I. Kor. 11:23-29 ti. azt írja, hogy Jézus, mikor „evének” vette a kenyeret és hálákat adván megtörte, és „miután megvacsorált volna” vette a poharat.) A böjtölés tehát mindenesetre egyéni gyakorlat. A lényeg az, hogy ön­szándékból legyen. Értelme-célja nem lehet más, mint a bűn­bánat, Isten előtti alázat, s nem jelentheti a lélek önsanyar­gatását, a zsákba és hamuba való öltözést, hanem pozitív dol­gokat. A böjt nagyon jó alkalom az önvizsgálatra: mik a mi cselekedeteink mozgató rugói, milyen célokat tűztünk ki ma­gunk elé. Nagyon jó alkalom az összehasonlításra: mennyire hasonlít életünk az Ür életéhez, hogyan tudnánk Hozzá job­ban hasonlókká lenni, tanítását jobban követni. Nagyon jó alkalom a felebaráti szeretet megmutatására, mert az Ür nem a testi böjtben, hanem a könyörület munkájában gyönyörködik. Ha így böjtölsz, akkor az „Atya ki titkon néz, megfizet né­ked nyilván.” (Mt. 6:18.) Nagy J. György lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Rév. Dr. Joseph Pungur, New Pastor of the church in Ed­monton, Alberta, Canada. Front, left to right: Maya, Lidia, Edith. Back: Elizabeth, Mrs. Pungur, Rev. Pungur and Judith. IllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHII FELHÍVÁS A San Francisco-i Magyar Református Egyház Vezetősége értesíti Egyházközségünk tagjait, hogy lelkészük Orosz Ödön Barna, január 15-i hatájjal lemondott az egyház lelkészi állá­sáról. Felhívjuk azért azon lelkipásztorok figyelmét, akik ér­deklődnek megüresedett egyházi lelkipásztori állásunk után, vegyék fel kapcsolatukat Egyházkerületünk püspökével vagy hívják egyházunk gondnokát Magyary-Kossa Istvánt (415) 235-6694. iiiiiiiiiimiiimiimmimimiiiiiimiiiiiiiii

Next

/
Thumbnails
Contents