Magyar Egyház, 1984 (63. évfolyam, 1-5. szám)
1984-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3. oldal De olvashatunk az Ószövetségben egyéni böjtről is, amikor egyesek — főleg gyász esetén — böjtöléssel alázták meg magukat Isten előtt, s kerestek megbocsátást a maguk és népük bűneire. Az ilyen egyéni böjt nagyon szép példája Dávid. A házasságtörés (Betsábé) és gyilkosság (Uriás) bűnét elkövető királyt Isten azzal bünteti, hogy újszülött gyermeke meghal. A gyermek betegsége alatt „.. . böjtöle Dávid, és bemenvén a földön feküvék éjjel.” (II. Sám. 12:16). A babiloni fogság utáni korban a hivatalos, törvénybe iktatott böjtök száma megszaporodott. Eszter könyvében már azt olvassuk, hogy az ún. purim napi böjt általános szokássá lett. (Eszter 9:31.) Zakariás már négy általános böjtről ír (Zak. 8:19.), de tartottak pl. rendkívüli böjtöket is. Esdrás leírja, hogy amikor Artaxerxes perzsa király megengedi, hogy a nép Esdrás vezetésével kivonuljon Babilonból, könyörögtek és böjtöltek. (Esdrás 8:23.) Később gombamódra szaporodott az előírt böjtök száma. A farizeusok már hetenként kétszer is böjtöltek. Ezek a farizeusok, képmutató módon a törvényeknek csak külső formában próbáltak eleget tenni, s gyakorlatukban a böjtölés üres, semmitmondó ceremóniává vált. Számukra már nem az volt a fontos, hogy mit mond Isten a böjtölésükről, hanem mit mondanak az emberek. Valósággal fitogtatták azt ,hogy böjtölnek. Arcukat eltorzították, elcsúfították. Vannak, akik az eredeti görög szót „befeketítés”-nek fordítják. Tényleg előfordulhatott, hogy a farizeusok a szó szoros értelmében befestették, befeketíttették az arcukat, hogy az emberek lássák, hogy ők böjtölnek, hiszen a mi Urunk Jézus Krisztus azt mondja a Mt. 6:17-ben: „Te pedig, mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orcádat mosd meg.” Vizsgáljuk meg tehát, mi volt a mi Megváltónk álláspontja a böjttel kapcsolatban. Ugyanaz, ami általában az ószövetségi törvényekkel kapcsolatban. Jézus Hegyi Beszében ezt mondja, hogy nem azért jött, hogy érvénytelenné tegye a régi törvényeket, hanem igaz értelmükben teljesítse. Ez a böjtre vonatkoztatva azt jelenti, hogy Jézus Krisztus ezt a vallásos gyakorlatot érintetlenül hagyja. Nem tiltja, de nem is írja elő parancsként, hogy tanítványai, az Őt követők, mikor és hogyan böjtöljenek. Ő maga is böjtölt, negyven napig, egyedül a pusztában, mielőtt elkezdte volna nyilvános mukásságát. Ezt az időt arra használta fel, hogy akaratát összhangba hozza Isten akaratával. Jézus azonban keményen elítélte a böjt külsőleges fitogtatását, elítélte azokat az embereket, akik a böjtöt egyszerű szokássá, látványosságá degradálták. Ő a böjtnek a lélekben és igazságban való gyakorlását hangsúlyozza. Egymással szembeállítja a hazug és képmutató böjtölést, amely csupán jutalomra váró teljesítmény, azzal a böjtöléssel, amelyben kedvét találja Isten. A Lk. 18:9-14-ben mondja el Jézus a vámszedő ismert történetét, aki megigazul a böjtölő, tizedet megadó farizeussal szemben. Tehát szögezzük le, hogy a mi Urunk sem nem szentesítette, sem nem tiltotta el a böjtöt. Éppen ezért az első keresztyének is gyakorolták. Az Apostolok Cselekedetei valamint Pál korinthusi levelei arról tájékoztatnak minket, hogy a hívők imádkoztak, böjtöltek. A böjtölést — érdekesmód — akkor is gyakorolták, amikor kiválasztották maguk közül a gyülekezet véneit, a presbitereket (Ap. Csel. 14:23). A későbbi keresztyén egyház is meghagyta ezt a gyakorlatot, ti. a bizonyos napokhoz kötött böjtölést. A protestáns egyházaknak, így a mi református egyházunknak is, nincs valami világos, véglegesen kialakult álláspontja a böjttel kapcsolatosan. Az általános felfogás az, hogy a böjt nem kötelező, az nincs bizonyos napokhoz kötve. A böjt lényegében mindenkinek a magánügye. Egyházunkban ma is sokan vannak, akik nagypénteken vagy úrvacsoravétel előtt tartózkodnak az evéstől. (Ez utóbbival kapcsolatban: nem árt figyelmesen olvasni az Igét, jobban elmélyülni benne. A Mt. 26:26-28 valamint az I. Kor. 11:23-29 ti. azt írja, hogy Jézus, mikor „evének” vette a kenyeret és hálákat adván megtörte, és „miután megvacsorált volna” vette a poharat.) A böjtölés tehát mindenesetre egyéni gyakorlat. A lényeg az, hogy önszándékból legyen. Értelme-célja nem lehet más, mint a bűnbánat, Isten előtti alázat, s nem jelentheti a lélek önsanyargatását, a zsákba és hamuba való öltözést, hanem pozitív dolgokat. A böjt nagyon jó alkalom az önvizsgálatra: mik a mi cselekedeteink mozgató rugói, milyen célokat tűztünk ki magunk elé. Nagyon jó alkalom az összehasonlításra: mennyire hasonlít életünk az Ür életéhez, hogyan tudnánk Hozzá jobban hasonlókká lenni, tanítását jobban követni. Nagyon jó alkalom a felebaráti szeretet megmutatására, mert az Ür nem a testi böjtben, hanem a könyörület munkájában gyönyörködik. Ha így böjtölsz, akkor az „Atya ki titkon néz, megfizet néked nyilván.” (Mt. 6:18.) Nagy J. György lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Rév. Dr. Joseph Pungur, New Pastor of the church in Edmonton, Alberta, Canada. Front, left to right: Maya, Lidia, Edith. Back: Elizabeth, Mrs. Pungur, Rev. Pungur and Judith. IllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHII FELHÍVÁS A San Francisco-i Magyar Református Egyház Vezetősége értesíti Egyházközségünk tagjait, hogy lelkészük Orosz Ödön Barna, január 15-i hatájjal lemondott az egyház lelkészi állásáról. Felhívjuk azért azon lelkipásztorok figyelmét, akik érdeklődnek megüresedett egyházi lelkipásztori állásunk után, vegyék fel kapcsolatukat Egyházkerületünk püspökével vagy hívják egyházunk gondnokát Magyary-Kossa Istvánt (415) 235-6694. iiiiiiiiiimiiimiimmimimiiiiiimiiiiiiiii