Magyar Egyház, 1984 (63. évfolyam, 1-5. szám)
1984-01-01 / 1. szám
4. oldal MAGYAR EGYHÁZ MAGYARORSZÁG ÁLLAPOTA BOCSKAY FELKELÉSE ELŐTT Csak a Szentlélek Isten csodálatos munkájának tulajdonítható, hogy a mohácsi vész (1526.) után 3 részre szakadt országban a legmostohább körülmények között oly gyorsan terjedt, erősödött, virágzott a reformáció. A diadal oly nagy volt, hogy reformátoraink, áldozatos életű vándor prédikátoraink igehirdetése nyomán az 1592-iki országgyűlésen megjelent nemesi „rendek” 90%-a protestáns volt. Nagy jelentőségű tény volt ez abban az időben, mikor Európában a „cuius regio eius religio” (akié a föld, azé a vallás) elve uralkodott. Persze ahogyan követte a föld szegény népe, a jobbágyság (soccagers) földesurait a nemességet a reformált, evangéliumi vallás felvételében, ugyanúgy kénytelen volt követni őket kedve ellenére is, mikor az ellenreformáció következményeként főúri magyar társadalmunk nagy része rekatolizált. E kor történetét három jelentős tény motiválja: Magyarország három részre szakadása, az ellenreformáció és a törökkel folytatott hosszú háború, melyet „15 éves háború” névvel nevez a magyar történelem. A három részre szakadás a gyászos emlékű mohácsi csatavesztés következménye volt, ahol a nagy túlerővel felvonult török birodalmi sereggel vívott csatában elhullott a nemzet színe java és királya is. Az utána következő kettős királyválasztással máris szerencsétlenül ketté szakadt az ország területileg is, népességét tekintve is. Az egyik fél az osztrák uralkodót választotta királyának, abban a téves elképzelésben és hiábavaló reménységben, hogy csak a nyugat, a német birodalmi erők segítségével szabadulhatunk meg a török elnyomása alól. A másik fél a nemzeti királyság eszméjét követve függetlenségre törekedett, s az ország keleti felére, Erdélyre támaszkodva meg tudta alkotni s másfél századon át megtartani — a királyi címet feladva — az erdélyi nemzeti fejedelemséget. Ez utóbbi vállalta aztán legnagyobb fejedelmei idejében a magyar alkotmány, tehát a nemzeti szabadság, valamint a vallásszabadság védelmét, ha kellett fegyveres erővel is. A nagy fejedelmek sora Bocskayval kezdődik. Előbb azonban be kellett következnie széthúzó, testvérharcokban vérző népünkre annak az isteni csapásnak is, hogy a törökök 1541-ben csellel elfoglalták Buda várát, az ország szívét. Ezzel befejeződött a három részre szakadás, mert a törökök megszállás alá vették, kolonizáltak egy hatalmas háromszög alakú területet a déli országhatároktól fel Budáig, mintegy másfél évszázadra. Mint egy ék hatolt be az ország keleti és nyugati fele közé ez a török hódoltsági terület. Az ék csúcsán Buda volt. S hatalma tetőfokán még tovább is terjeszkedett a török mind nyugat, mind kelet felé. Mint az iszlám megszállottjai fanatikus dühvei pusztították keresztyén népünket. Kegyetlen adóztatás, rablás, fosztogatás, gyújtogatás, rabszolgának elhurcolás napi renden voltak. Az ellenreformáció. A római egyház kezdetben nem tudott szembe állítani a futótűzként terjedő reformációval mást, mint a durva, nyers erőt; ott, ahol megnyerhette az állami hatalom fegyverét. így volt ez ekkor Európában mindenütt. A legkirívóbb volt a franciaországi véres „Bertalan éj” megrendezése, melyen ezrével ölték le a reformáció híveit, vették el vagyonukat és űzték ki őket hazájukból. Magyar földön a türelmes I. Ferdinánd és a rokonszenvező Miksa kivételével készségesen állottak az ellenreformáció szolgálatába a császár és király Habsburgok. Különösen a korlátolt eszű, vakbuzgó Rudolf volt kegyetlen. Birodalmában megindult a reformátusok és luteránusok erőszakos üldözése és rekatolizálása. Az eddig háttérbe szorult római püspökök összefogva a király idegen származású, kapzsi vezéreivel, különösen Belgioso-Barbiáno kassai katonai parancsnokkal, mindent elkövettek a reformáció haladásának feltartóztatására, visszaszorítására, az azt pártoló magyar főurak letörésére. Az iskolákat, templomokat erőszakkal vették el hittestvéreinktől. Belgioso tábornok ágyukat szegeztetett a kassai templom kapuinak, s prédikátorait világgá kergette. Protestáns főurak ellen hűtlenségi pereket indítottak, hamis vádakkal fej- és jószágvesztésre ítélték őket. Csak külföldre menekülve tudta életét menteni a hatalmas és vagyonos Illésházy István. Félelmetes élcsapata volt a reformáció ellen harcolóknak a jezsuita rend, melynek szeme előtt csak egy cél lebegett: a római egyház fényének, erejének, hatalmának visszaállítása. E cél érdekében minden eszközt felhasználtak: mérget, tőrt, esküszegést. A magyar reformátorok a felvilágosítás, a műveltség előharcosai is voltak. Amíg Mátyás király idejében még csak egyetlen magyar nyomda volt, az óbudai, a 16-ik század végén 30-ra szaporodott nyomdáink száma. Ebből 29 protestáns. Most a jezsuiták a hitvitázó röpirataik tömegének kiadására újabb nyomdákat alapítanak. Császári-királyi katonai erővel igen sok református iskolában ők veszik át a tanítást. A római egyház belső megújulása is folyamatban van. A tridenti zsinat szellemében megindul az alsóbb papság alapos művelése és erkölcsi megrendszabályozása. A főurak gyermekei iskoláikból mint fanatikus, vakbuzgó pápa követők kerültek ki. A 15 éves háború. Erdélyben Báthory Zsigmond a fejedelem, mikor a török szultán hadat üzen Rudolf királynak. Zsigmond anyai nagybátyja, Bocskay István befolyására a keresztyénség oldalán lép be a háborúba a török ellen. A háború változó sikerrel folyt. Legkiemelkedőbb fénypontja volt keresztyén részről a Mátyás királyunk óta legnagyobb győzelem a török felett, melyet Gyurgyevónál (Havasföld, mai Románia) aratott Bocskay István az egyesült erdélyi és havasföldi seregek vezéreként. Közben Erdélyben Báthory Zsigmond fejedelem lemond unokaöccse, Báthory Endre bíboros javára. Az új fejedelem elesik Vitéz Mihály havasalföldi vajda és a hozzápártolt székelyek (hun származású erdélyi magyarok) elleni csatában. Zsigmond visszatér, akit Básta György királyi
