Magyar Egyház, 1983 (62. évfolyam, 1-5. szám)
1983-03-01 / 2. szám
MAGYAR QQYlmi 3. oldal “A feltámadás erejének megismerése”------------------------------ TAMÁS DÉNES McKeesport, Pa. --------------------------“Hogy megismerjem öt, és feltámadásának erejét, és részese lehessek szenvedéseinek és hasonlóvá legyek Hozzá az Ö halálában.” (Filippi 3:10) Lekció: Máté 24:1—12, János 20:1—29. Sokszor csodálattal tölt el bennünket az az erő, melyet az Úristen egy kis magban elrejtett. Mikor a mag csírázásának ideje elérkezik, a sarjadó palánta áttör a rögökön, de sokszor még a kátránnyal leöntött utak burkolatain is. Az asszonyok, akik Krisztus testét megkenni mentek a temetőbe rájöttek, hogy az ő erejüknél nagyobbra van szükség, a sír szájához odahen gerített kőszikla elmozdításához. Almélkodással vették tudomásul, hogy a sír megnyílt, a követ már valaki elhengerítette. Almélkodásuk félelemmé, majd rémületté változott, amikor nem találták Krisztus testét a sírban, hanem a meghalt Krisztus helyett, akit kerestek, két földöntúlian fényes ruhába öltözött ember, vagy két angyal szólt hozzájuk, mondva; "Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott.” Akármilyen csodálatos erőre van szükség, hogy a magból kikelő palánta áttörje kertünk hantjait, vagy rögeit, azt már megszoktuk, hiszen ez így történik a teremtéstől fogva. A sír szájához emberek helyezték el a követ. Azt emberi erő el is mozdíthatta onnan. A feltámadás és az angyalokkal való társalgás azonban nem volt megszokott, mindennapi jelenség, ha meg is történt időnként. Az asszonyokat elrémítette, a tanítványok között kételkedést keltett. A mai embernek a hitét is próbára teszi. Ezért mondja Pál apostol az I.Korinthus 15-ben\ "Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül ...” A tanítványok szemében az asszonyok híradása “csak üres beszédnek" látszott. Úgy gondolták, hogy az aszszonyok azt látnak, vagy hallanak, amit akarnak. — De azért elfutottak a sírhoz. Pétert megelőzte a futásban egy másik tanítvány, akinek a nevét nem említi meg a János evangéliuma. De azt két evangélium is említi, hogy Péter is meggyőződött, hogy üres a sír. Péter csodálkozott, a másik tanítvány miután bement a sírüregbe “látott és hitt". Péter a sírhoz való eljutás után meggyőződött róla, hogy valaki elhengerítette a követ, a sír szája nyitott, az Úr teste nincs a sírban. A mi életünkben nincs sok gyümölcse annak, hogy mint Péter, elfutunk a megnyílt sírhoz és csak csodálkozunk. Temetőbe járásunk, a húsvéti ünneplésünk haszontalan akkor, ha csak az üres síron csodálkozunk. Ha azt kérdezgetjük, hogy hogyan is történhet meg az olyan csoda, milyen erő kell ahhoz, hogy a harmadnap halott test megelevenedjen? Hitünk akkor nyeri el értelmét, ha keresve a találkozást a feltámadott Krisztussal, megtalálva Öt, hiszünk benne, akár készséggel, mint a tanítványok többsége, akár kétkedve, mint Tamás, aki csak azután győződött meg, hogy az élő Krisztussal áll szemben, mikor a felhívásnak engedve, belemélyítette ujjait a sebekbe. Húsvéti templomozásunknak, a prédikálásunknak csak akkor van értelme, ha teljes hittel el tudom mondani az Ószövetségbeli prófétával Jobbal, hogy “én tudom, hogy az én Megváltóm él". A hittel való prédikálásusnkban megnyilvánul a Szentlélek ereje, megérzik rajta, hogy nem csak mendemondával állunk szembe, hanem megtörtént valósággal. Krisztus születése előtt 490-ben Darius Perzsa király (ma Irán) megtámadta Athént. Spárta ígérte a segítséget, de az ünnepük miatt késett a spártai segítség. Athéntól 25 mérföldre, a Marathon síkságán megütközött a két sereg. A görögök győztek a perzsák felett. Nehogy a spártaiak nem tudva a perzsák felett aratott győzelemről, meghódoljanak a perzsa hajóhadnak, a görögök elküldték Pheidippidest, hogy vigye meg a győzelem hírét Spártába és Athénbe is. Lélekszakadva futott ez a később csak mint marat honi futónak ismert küldönc a jóhírrel először Spártába, majd utána megállás nélkül Athénbe és hírül adta: “Győztünk! Örvendezzetekf' Utána holtan esett össze a kimerültségtől. LÁZÁR - JÖJJ KI! (Folytatás a 2. oldalról) hogy keressem fel a szobájukban fekvő két kaliforniai nőt; hallották, hogy pap vagyok, és hogy Los Angelesben élek. A szőke nőt Sharon-nak, a barna fiatalabbiakat Lindának hívták. Az egyiknek vér-, a másiknak májrákja volt; utolsó stádium. Amíg Baguio-ban voltunk, minden reggel és este imaórát tartottunk, és a János 3:17, 18-al kezdtük az együttlétünket: Úgy szerette Isten ... és mondtuk a saját nevünket ... Az utolsó imaóránkon az ámen után olyan áramütést kaptunk, hogy a kezünket alig tudtuk széthúzni. Aztán visszarepültük. A levelemre egyik sem válaszolt; azok visszajöttek, hogy a címzett elköltözött. Nem kétséges, mind a kettő meghalt. És az sem kétséges, hogy Sharon is, Linda is üdvözülten hunyt el. Nekem pedig azért kellett a Fülöp szigetekre mennem, hogy Isten szeretetének a tolmácsa legyek feléjük. Én hit által később meggyógyultam, sőt megkaptam a gyógyítás kegyelmi ajándékát — különös módon és hatásosan a rákos betegeknél. Lázár visszajött a halálból. Én is harmadik éve, hogy tünetmentesen, jó erőben és a hetvenedik év kapujában a magyar ébredésért Istennek felajánlottan végzek evangélizációs szolgálatot. Gyanakodva, hitetlenkedve hallgatják a bizonyságtevésemet? Hát aztán! Lázár Betániában, én és mások, ki-hol, a XX. század végefelé teszünk bizonyságot arról, hogy nekünk a bűnön és a halálon győzedelmes Úr a Barátunk! Imádkozzunk! Áldjuk szent nevedet Atyánk, hogy elküldted Fiadat, és őt nemcsak kezesünknek adtad, de a feltámadásban Jézust a Sátán felett győzedelmeskedő Úrnak, királyok Királyának bizonyítottad meg. Köszönjük, drága Jézusunk, hogy nemcsak a lélek, de a test nyomorúságaiban is segítségünkre jössz. Ámen.
