Magyar Egyház, 1980 (59. évfolyam, 1-10. szám)
1980-01-01 / 1-2. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 MAGYAR REFORMÁTUS EGYSÉG Lekció: János ev. 17:21. Text: János ev. 17:11. . . Szent Atyám, tartsd meg őket a Te neved által, amelyet nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.” Az ige az övéiért halálra készülő Úr Jézus főpapi imájából s egyben testamentumából való: Szent Atyám, tartsd meg őket a Te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. A név, amire az Úr utal s amit Máté és Lukács evangéliuma szerint az Atya adott néki: a Jehosua, a mi nyelvhasználatunk szerint a Jézus név, aminek a jelentése Szabadító, Üdvözítő, mert amint azt Máté evangéliumában olvassuk, ennek a névnek a viselője “szabadítja meg az ő népét annak bűneiből. Ez a minket bűneinkből élete árán megszabaditó Úr Jézus pedig, aki értünk annyira szívből tudott környörögni: imádságában négyszer ismétli meg fokozódó hangsúllyal a kérést, hogy egyek legyünk, mint ő és az Atya Egy. Hiszek egy közönséges keresztyén anyaszenlegyházat mondja az apostoli hitvallás is. Mondja, mert nincs az újtestamentumnak olyan könyve, amelyik ilyen, vagy olyan szövegezéssel, de félremagyarázhatatlan értelemmel ne hangsúlyozná, ne emelné ki az Űr követőinek kötelező egységét és egyezségét. De sajnos úgy vagyunk ezzel is, mint az evangélium egyéb követelményeivel: jó, szép, helyes mind, a lélek is kész, csak épen a test erőtelen. Egy közösségben, egy értelemben, egy célért, az Isten dicsőségéért élni, munkálkodni a földön, ez már maga volna a mennyország, de eddig még mindig akadtak ércmíves Sándorok, Démások és Diatrefesek, nikolaiták és hamis próféták, és ez az oka annak, hogy az egy közönséges keresztyén anyaszentegyház földi vetületét, a látható egyházat kezdettől fogva törékenység, a megosztódás jellemzi s a kohézióra való törekvés mindig gyengébb volt mint a polarizációra való hajlandóság. Kivételt talán csak a negyvenes években kezdődött és a hatvanas években felfokozódott általános egységtörekvés képvisel, de hogy az mennyire fog célt érni, egyelőre nem tudjuk. Amennyire az egyház történetét ismerem, a földi egyház protestánsnak jelzett részében egyedül a Magyarországi Református Egyház az, amelyben eleddig szakadási kísérlet nem sikerült a 17 századbeli Szilvásújfalvi Anderkó Imrétől és Tolnai Dali Jánostól a 20. századi nagyváradi Gyenge Jánosig. A polarizáltsággal magyar református vonatkozásban Észak Amerikában találkozunk először. Mivel a polgárháború után s közelebbről már nagyobb mértékben a múlt század hetvenes évei végén főként gazdasági okokból megindult kivándorlással a hazai egyház egész 1903-ig nem törődött, a magyar reformátusság szabad vadászterülete lett az akkor még bennünket igen elmaradott népségnek tekintő amerikai felekezeteknek, olyan eredménnyel, hogy még ma is hét külön csoporthoz tartozunk, bár ebből hármat csak négy gyülekezet képvisel. 58 évvel ezelőtt, mikor idekerültem, még annyira kapósok voltunk, hogy 8 felekezet vetélkedett értünk, köztük az episzkopáli- 8ok, a kongregácionálisták, sőt még a methodisták is. Próbálkozásuk szerencsére nem volt tartós. Nem volt, mert népünk mindenképen magyar református akart maradni és pedig egy keretben s az erre vonatkozó törekvés egész eddigi, több mint nyolc évtizedes történetünkön végig vonul. Ezt bizonyítja két első gyülekezetünk, a pittsburgi és a clevelandi gyülekezet megalakulása. Ezt célozta a hazai Egyház közöttünk 1903-ban megindított munkája s az első világháborút követő összeomlás után alakult Független Amerikai Magyar Református Egyház. Az egységre és pedig nem elméleti, vagy nehezen meghatározható lelki, hanem pontosan körülírt szerves egységre való törekvésnek azonban volt egy alapvető, eredendő fogyatkozása. Nevezetesen elfelejtkeztünk arról, hogy Isten országa, az Ő ügye, nem ebből a világból való. A cél helyes volt, Isten szerinti volt, de elérési módja helytelen, mert a célt harccal, egymás feletti győzelemmel akartuk elérni. Az egység megvalósításához tényleg győzelem vezet ugyan, de nem egyik csoportnak a másik, vagy a másik csoportnak az egyik, hanem az Úr Jézus Krisztusnak az egy közönséges keresztyén anyaszentegyház fejének mindönk feletti győzelme. Ahoz, hogy erre az elemi igazságra rájöjjünk egy másik nagy világfelfordulásnak kellett jönnie s mindannak a nyomorúságnak, ami ennek következtében szakadt a nyakunkba; a vesztett háborút követő menekülés, a kommunizmusnak, mint államformának magyar népünkre történt ráerőszakolása: az 5ó-os forradalom s annak véres leverését követő menekülés, amivel szétszórtságunk a szó szoros értelmében világméretűvé vált. Ez a lecke hozta egymáshoz közelebb és közelebb lélekszámra és erőre nézve két jelentősebb csoportunkat, a United Church of Christ Kálvin kerületét és az Amerikai Magyar Református Egyházat. Rádöbbentünk arra a nehezen felmérhető nagy felelősségre, amely a régi Magyarország határán kívüli csoportjaink között erre a két legjelentősebbre vár. Ennek a felelősségnek a felismerése eredményezte azt, hogy ma már hitvallási alapunk, egyházkormányzati formánk azonos s a szétszórtság szellemi és anyagi támogatásában együtt működünk s közös működési
