Magyar Egyház, 1978 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1978-07-01 / 7-8. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9 “Mivel osztrák állampolgár vagyok, azért nem vagyok hajlandó önnel magyarul beszélni. Nem igénylem szolgálatukat,—hagyjanak békén. Látogatásai lemondására nincsen időm. Meghívóik nem érdekelnek.” “Mit akar tőlem az egyház? A pénzemet.” Magyarországi gyakorlatban, különösen faluhelyen, ismeretlen fogalom volt a családlátogatás. Szó se róla, a pap a múló évek alatt majdnem mindegyik hívét megtisztelte látogatásával; ezek a látogatások azonban többnyire valami családi eseménnyel voltak kapcsolatban, mint esküvő, keresztelés vagy haláleset. A rendszeres családlátogatást, sőt háziistentisztelet tartását az evangélizációk és ébredések által megérintett lelkészek vezették be, különösen a második világháború után. A szétszórtságban egyházszervezés és egyházfenntartás elképzelhetetlen családlátogatás nélküL Az emigrációban egyház úgy lesz, hogy a pap megkeresi, összeszedi és igehirdetéssel vagy/és társadalmi összejövetelekkel együtt tartja a híveket. Mindegyik magyar egyháznak megvan a sajátos gyülekezetösszetartó módszere: az e<ryik ebédeket ad, a másik táncmulatságot rendez, a „armadik kúltúrelőadásókat tart, és így tovább, aszerint, hogy mi a tagok igénye. A sallangtalan, csak magára az istentiszteletre korlátozott egyházi életet az úgynevezet hitvalló egyházak igyekeznek megvalósítani, azok is már bizonyos fokig megalkudva az új világ új ritmusával. Nem kétséges, hogy Kalifornában, és különösen Los Angelesben, a honfitársakkal való kapcsolat teremtése nehezebb,mint bárhol az Egyesült Államokban, a Detroit-Cleveland-Trenton háromszögben a század eleje óta alakult és működő keresztyén egyházak vannak. Los Angelesnek még ma is megvan a fülledt, varázslatos vonzása. A Hollywood-romantika, a könynyű elhelyezkedés legendája, és nem utolsósorban a keleti éghajlat, a csontokat repesztő hideg, avagy a “humidity” elől való menekülés ezrével hozza ide a letelepedőket, köztük magyarokat is. Időbe telik, amíg ki-ki megtalálja a helyét és konszolidálódik. És aszerint, hogy menetközben mennyi idege, energiája ment rá az uj honfoglalásra, lesz belőle megelégedett ember, vagy boldogtalan és lázadó. És ezek az emberek alkotják az egyház nyersanyagát. Nem képezheti vita tárgyát, hogy az egyház szolgálata az emigrációban felmérhetetlen. Bevezetőnkben már mondottuk és újra hangsúlyozzuk, hogy az egyház elsődleges feladata, küldetése a Krisztusban elkészitett üdvösségre, örökéletre való meghívás szolgálata. De az egyházaknak köszönhetjük anyanyelvűnk ápolásán kívül az óhazával való lelki-szellemi kapcsolat fenntartását, valamint történelmi múltúnk és kultúránk megőrzését! A magyar beszéd ott maradt meg, ahol volt magyar egyház! öregamerikás magyarjaink hűségére, áldozathozatalára nem találunk méltó jelzőt. Hogy mást ne mondjunk: a század eleje óta megalakult 145 gyülekezet, felépült 120 templom és 100 parókia; volt ezenkivül 15 iskolánk, egy öregotthon és egy árvaház. A dipisek és ötvenhatosok főleg politikai áttételben, világi egyesületekben próbálták menteni, illetve megtartani a magyar lelkiségek Ami jó munka, értékes kezdeményezés volt és ma is az, annak áldásait a későbbi generációk élvezik majd. Tipikusan Los Angeles-i tünet, hogy az egyházakat a lelkészeikkel azonosítják. A közvélemény a Hollywood-i egyházat úgy tartja nyilván, mint a Trombitás egyháza, az ontárióit a Négyessy egyháza, és ígytovább. Az emigrációban működd lelkészekről sokminden hiedelem és vád járhat, egy biztosan nem, hogy túl vannak fizetve. “A papot a szájáért tartjuk”, “nem mi élünk a papok után, hanem a papok élnek miutánunk” és ezekhez hasonló szólásmondások közismertek. “Jó lenne már elfogadnunk, hogy a lelkész Isten szolgája és az amúgy is kis fizetéssel a gyülekezet nem vásárolta meg — írta az egyik lelkész. — A lelkészi hivatás megköveteli, hogy az ember próféta legyen, aki szemben áll kenyéradóinak szeretetlenségeivel. Ne a pénzükkel, hanem az Isten evangéliumával kötelezzék a lelkészt”. Való igaz, nagyon sok amerikai magyar gyülekezet a fennmaradását annak köszönheti, hogy néhány áldozatkész egyháztag mellett mindig akadtak, akik segédmunkási fizetésért egész életüket az egyháznak szentelték! Több-kevesebb emberi gyarlósággal küszködve, de Isten kegyelméből mégiscsak ezek a lelkészek tartották össze és tartották fenn a gyülekezeteket! A konferenciát előkészítő lelkészi megbeszélésen az előadás címét így szövegeztük meg: “Mit vár az egyház a magyarságtól, illetve mit vár a magyarság az egyháztól?” Az előadásra készülve, egyreinkább az volt az érzésem, hogy a téma ilyeténvaló felvetése veszélyesebb, mintsem első hallásra hangzik. Nemcsak azért, mert a probléma túlságosan általános, hanem azért is, mivel a hozzászólást elkerülhetetlenül befolyásolja az illető felekezeti hovatartozása, méginkább politikai meggyőződése. A témát leegyszerűsítettem, illetve konkretizáltam: Mit várnak a lelkészek az egyház tagjaitól, és mit várnak a templombajáró magyarok a lelkészektől? Körkérdést intéztem barátaimhoz, úgyis mint aktív egyházi munkásokhoz, és úgyis mint értelmes magyarokhoz. A javaslatokat, tanácsokat összesítettem.
