Magyar Egyház, 1978 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1978-07-01 / 7-8. szám
10 MAGYAR EGYHÁZ I. Mit várnak a lelkészek az egyház tagjaitól? Egyház jogilag nézve: a lelkész az Isten szolgája és egy gyülekezet fizetett alkalmazottja. Szolgálatának tehát van egy belső, láthatatlan és egy külső, látható vonatkozása. A lelkész hitét, imaéletét, belsőembere fajsulyát az Isten tartja számon. A gyülekezetben és a gyülekezetért való forgolódását, valamit emberi megnyilatkozásait a hívek tartják számon. Mivel ahány ember, annyi elgondolás, ízlés, igény: eleve lehetetlen egy lelkésznek úgy prédikálni és viselkedni, hogy az mindenkinek tessék. Az Isten szolgája: ember. És éppen az a lelkészi szolgálat kiváltsága, de egyben az ellentmondásossága is, hogy neki az embernek kell és szabad az Isten szavát szólni! Ezért számára az Isten tetszése vagy nemtetszése kell, hogy döntő legyen. Az egymásért való felelősség feltétele alatt a lelkész megértést kér a szolgálata iránt. A szeretet, türelem, tapintat, alázatosság ugyanis nemcsak a lelkészekre kötelező erény, de minden keresztyénre nézve érvényes krisztusi igény. Nem elég, hogy a lelkipásztor készül a prédikációra, a híveknek is elő kell magukat késziteni az ige hallgatására, befogadására, mert különben a templom nem istenháza, hanem csak egy klubhelység lesz. Templomba-menet a hívek mondjanak egy fohászt, hogy pásztoruk az igét helyesen szólja és Isten elfogadja, megáldja minden szolgálatát. II. Mit várnak a templombajáró magyarok a lelkésztől? Az egyház feladata az evangélium hirdetése. Az evangélium hirdetésében az eljövendő Krisztus van jelen az igében. A gyülekezetből kiinduló és a keresztyén gyülekezetbe vezető evangéliumot a saját nyelvén, műveltségének és hagyományainak megfelelően igényli hirdetni a magyar egyház tagja. Amig az igehirdetés a modern ember és világa, valamint az emigráció sajátos problémái felé kitártsággal, de mindig igei kötöttséggel szólhat, addig nincs baj. Ha azonban igehirdetés ürügyén magyarkodást, honfibút, politikai programot várnak a hívek a lelkésztől, akkor inkább Istennek kell engedelmeskedni. Jó szívvel mondhatjuk, hogy egyháztagjaink, mint minden keresztyén egyház tagjai széles e világon, elsősorban azt kérik lelkészüktől, hogy a csüggedőknek bátorítást, a megfáradtaknak erőt, a megszomorodottaknak vigasztalást, a kétkedőknek hitet, mindenkinek szeretetet, testvéri segitőkészséget hirdessenek. Igen, magyar egyháztagjaink joggal elvárhatják, hogy eligazítást kapjanak a befogadó hazával szemben való hűséget és az óhaza meg nem tagadását illetően is. Ha egy lelkész a válaszokat Istentől kéri el, nem lesz probléma, hogy hogy adja meg Istennek, ami az Istené és a császárnak, ami a császáré. DR. BÉKY ZOLTÁN PÜSPÖK ÜNNEPLÉSE Az amerikai magyarság vezetői ünnepük Ft. Dr. Béky Zoltán püspököt 75-ik születésnapja alkalmából; Dr. Fűry Lajos átadja Zolcsák István megbízásából az Erdélyi Világszövetség legmagasabb kitüntetését a Becsületrend Aranykeresztjét Béky püspöknek az erdélyi magyarság érdekében kifejtett munkája elismeréséül. Dr. Füry Lajos író, az Erdélyi Világszövetség Végrehajtó Bizottságának tagja. Altorjay Sándor az Erdélyi Világszövetség “Kolozsvár” washingtoni osztályának alelnöke, Ft. Dr. Béky Zoltán az AMSs és EVSz elnöke, Ft. György Árpád az Amerikai Magyar Református Egyesület elnöke, Taba János az AMSz pénztárnoka és a EVSz “Kolozsvár” osztályának elnöke. Ft. Dömötör Tibor könyvei: KÉTÉLŰ KARD ($5.00) és ISTENTŐL KRISZTUSIG—verseskötet— ($5.00) megrendelhetők a Bethlen nyomdán keresztül: Bethlen Press, Inc., P.O. Box 637, Ligonier, Pa. 15658, vagy a szerzőtől: 1657 Centerview Drive, Akron, Ohio 44321 UTAZÁSOK — PÉNZKULDÉSEK — BIZTOSÍTÁSOK — KÖZJEGYZÖSÉG 65 éven keresztül panaszmentesen szolgálják népünket, tehát ha fenti ügyek bármelyikében megbízható szolgálatra van szükség: forduljon bizalommal CSÍPŐ ARNOLD a fenti szakmák mindegyikeben államilag engedélyezett és ellenőrzött, megbízhatóknak bizonyult szakértőkhöz. 303 MAPLE ST., PERTH AMBOY, N. J. — PHONE: 826-5600