Magyar Egyház, 1977 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1977-12-01 / 12. szám
8 MAGYAR EGYHÁZ kertben, szabad ég alatt tartották az istentiszteletet. Majd nemsokára a régi közös egyház közvetlen közelében új telket vásároltak. Ebből a bukaresti fedezékből indult el Sükei utánanézni a vajdaságok területén szétszóródott magyaroknak. Talált is hamarosan szórvány-telepeket, haldokolva, még az ősi, reformáció-előtti időkből, (Szászkűt, Visinta, Aknavásárhely, Targu-Onca, stb.) De megtalálta a legújabb kivándorlók kolóniáit is, egyedül, magukrahagyatva. Szekeret, két kis mokánylovat szerzett; így ment szórványtól szórványig. S a két kis szürke mokány-lovas Sükeit hamarosan megismerték Moldva-Havaselvén, s a “két hazában” is; (tudniillik: Erdélyben s Magyarországon.) A pénzalap összehozása érdekében Sükei ugyanis a tizennyolc év alatt tizenöt kollecta-utat tesz. Kétszer is végigpredikálja az északnémet városok: Hamburg, Bréma, Lübeck protestáns templomait s gyűjt a szórványgondozáshoz. S feltehető, hogy az engedélyszerzésben a Porta ajánlásának is része volt. Németföldről Angliába is átmegy s kezet fog a királlyal. Majd újra ott van a török Portán. A feljegyzések szerint állták útját rablók, járványok vesztegzárain, háborús csetepatékon kellett átvágnia magát, főleg török földön, a beteg emberré vált török nagyhatalom határvidékein. Kémgyanú miatt török börtönben ült, osztrák börtönben ült, magyar börtönben ült. Volt “oszták kém”, “magyar kém”, “török és román kém” vádja alatt s Erdélyben is meg-meggyült a baja a hatósággal, hiszen Európa nyugatán az abszolutizmus titkosrendőrei vigyáznak minden szót, minden mozdulatot. A délkeleti részt betöltik a nemzetiségi készülődések, forrongások főleg a török ellen. Ily időben sehol sem szeretik a mindig “jösz-mékelő” embert. De Sükei tudta, hogy számára sincs szentebb szabadságharc, nincs áldottabb szolgálat, mint ahhoz a küzdelemhez odaszánakozni, amit népe hite, nyelve, nemzeti közgondolkodása, hagyománya, egyházi élete megtartása érdekében kell vívnia. Őmaga ezt így foglalja össze I. Ferenc császárhoz írt folyamodványában, hogy Kézsmárk-i börtönéből szabadonbocsássák: — “EGYHÁZ és NEMZET, ez a két szent tárgy az, amelynek életemet odaáldozni határoztam”. — Bukarestben is “alkalmatlan epoca”-ban élt és munkálkodott Sükei. Megesett a meg-megismétlődő utcai harcok folyamán, hogy Száva kapitány csapata a templom cíntermében küzdött a törökkel. A golyók befütyültek a templomablakon át. Sükeit — Isten után — csak a szószék tölgydeszkái védték s ő nyugalommal prédikált tovább. így érte el, hogy az ő templomát nem tették istállóvá török lovaknak, ami száz és száz orthodox templommal megesett. De emiatt persze, török cimborasággal vádolták meg. — ... Be is ment a Vajda-őfelsége a templomukba. “Miféle templom ez, kérdezte, hogy nincs benne sem oltár, sem kereszt, sem gyertya?” — “Keresztyének volnánk,” —- feleli Sükei, — “de olyan szegények, hogy az oltárt a keblünkben hordozzuk.” — Erre a fejedelem oltárt ajándékozott, kereszteket, gyertyákat küldött, miket benn is kellett hagyni a templomban több mint ötven esztendeig... Sükei maga is hatalmas fakeresztet akasztott a mellére, hogy kevesebb baja legyen a román népességgel szórványgondozói utján. így épült meg véglegesen 1815-ben a kollectákból vásárolt telken a templom s létrejött a “PALÁNTA ECCLESIA” — a BUKARESTI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ. Sükei külön “bukaresti konfessiót”, “bukaresti egyházi törvényeket” írt össze. De a “palánta ecclesia” — a bukaresti egyház bennmaradt az Erdélyi magyar református egyház kebelében, az erdélyi főkonzisztórium joghatósága alatt s a bukaresti “nemes és szent ekklésia” választott lelkipásztorát, mint a Moldva-Havaselvi Misszió szuperintendensét a Főkonzisztórium is megerősítette. Sükei Errogátumokról szóló Jegyzőkönyve fennmaradt az utókorra. E könyvbe, vagy bevételi naplóba rendben béjegyezte mindazt, amit egy-egy utján “némely jóltevó'kből kiprédikálhatott”. Gyűjtőkönyve szinte eskütétellel kezdődik, utódainak is keményen meghagyva a becsületességet, . . . “hogy majd ama napon kinek-kinek Ratioja eme szókkal liquidáltassék: Jól vagyon jó és hű szolgám, hív voltál a kevesen, sokra bizlak ezután, menj bé a te Uradnak örömébe!” Azok, kik emigy vélekedtek, hogy: “Aki mézzel jár, bé-bészopja az ujját”, rendben is lelték az “Errogátumokról szóló Jegyzőkönyvet.” Hiszen bármily kicsi közösségben ott él a “ki hogy él, úgy Ítél” lelkiség. Ott él az ember, aki nem lát túl a sáját kicsi esze, saját gondolata, saját tornya hegyén. Amilyen a fa, olyan a gyümölcse. Nem afféle szikra volt a Sükei élete, aki maga vész el, elpattanó fényben, mások megtartásán fáradozva. Fia — Sükei Károly író Kossuth és Petőfi barátja. Nagyerejű ember hírében állott. Az 1848-as márc. 15.-i pesti Pilvax-kávéházi beszélgetéskor hatalmasat ütött az öklével az asztalra s ezt mondta: “De most aztán elég volt a beszédből: Gyerünk!” — Vajon a miéink hol, mikor, hogyan s egyáltalán asztalra ütnek-e?
