Magyar Egyház, 1977 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ ketamin vagy az érzéstelenítő ciklohexanon olyan érzést keltenek a páciensben, mintha pszichikuma különválna a testétől. De meg kell jegyeznem, hogy pácienseim közül egyik sem kapott ilyen gyógyszereket. Néhány tudós a testen kívüli élményeket az úgynevezett autoszkopikus hallucinációkhoz hasonlította, amikor a beteg maga előtt “látja” saját képét. De ilyenkor a beteg mindig élőnek látja magát, legalábbis deréktól felfelé. Még senki sem “látta” a saját testét teljesen élettelenül. Ezért a különös jelenségek eddigi magyarázatai nem kielégítőek. 0 0 0 0 Dr. Béky Zoltán püspök úrvacsorái, osztott a Kongresszus megnyitásakor A Kongresszus 95-ik ülésszaka ünnepélyes keretek között nyílt meg január 4-én. A megnyitást Urvacsora-i Istentisztelet előzte meg a National Presbyterian Egyházban amelyen részt vett az Egyesült Államok elnöke, részt vettek a kabinet tagjai, a legfelsőbb bíróság tagjai, Szenátorok, és Kongresszmenek nagy számmal. Az Urvacsora-i szertartást a következő egyháztestek püspökei és moderátorai végeztek: Dr. T. C. D. Adair a United Presbiterianus Egyház, Dr. Jule C. Spach Presbyterian Church in U. S., Dr. Gordon Parkison and Dr. Rice The Cumberland Presbyterian Church, Dr. Louis Banes Reformed Church in America, Dr. Robert K. Nace United Church of Christ, Dr. Zoltán Béky Hungarian Reformed Church in America, Dr. Edward L. R. Elsőn Chaplain of the Senate és Dr. Louis H. Evans a National Presbyterian Church lelkésze. Magyar szempontból jelentősége a megnyitó Istentiszteletnek, hogy Béky püspök 5 alkalommal vett aktív részt és 4 elnöknek osztott Úrvacsorát. Istentisztelet után az elnök és a kabinet tagjai elbeszélgettek a szertartást végző egyházi főkkel. oooo Nt. Csákány István tragikus halála 1977 január 10-én Itanhaem városkában elhunyt Csákány István volt kenyai misszionárius. — A Brazíliai Református Keresztyén Egyház szolgálatában a szokásos januári konferenciára gyűjtötte össze az ifjúságot a magyar eklézsia üdülőjébe, a “Fecskefészek”-be. — Amikor a tengerből egy messzebbre ment leánykát mentett ki, önmaga belehalt. — Végtisztességtételre 1977 január 11-én Apostol János és Mohai Szabó Béla lelkészek és ifj. Poór Imre kúrátor vezetésével, Sao Paulo magyar templomában, nagy gyülekezet sereglett fel. A vidéki gyülekezetek kiküldöttei is jelen voltak. Különösen szép számban volt együtt az egyház ifjúsága. — A prédikációt Csákány Adrienne mondotta “Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel és azt a szolgálatot, melyet vettem az Űr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” (Csel. 20:24). Csákány István református lelkész missziói lélekkel, nagy buzgalommal alig egy esztendeig szolgált a brazíliai magyar eklézsiában. 0-0-0-0 Könyvismertető: GÉNIUSZ Ágoston Ede a NAPNYUGAT ÍRÓI KÖR tagja, zseniális forradalmár-költőnk PETŐFI SÁNDOR-nak állított az emigrációban örök emléket GÉNIUSZ c. munkájával. A következőket Vasváry Ödön kritikájából idézzük, mely az Amerikai Magyar Világ július 11-i számában jelent meg. “Dr. Ágoston megmondja, hogy Arany János tanítványa. Arany költői tehetsége mellett a magyar nyelvnek is egyik legnagyobb művésze volt, akinek követése nem rangnélküli megalázkodás. Amikor Ágoston alexandrinusai belecsendülnek a mai zűrzavaros világba, mintha üzenetet hoznának, nemcsak a messzi távoli térből, hanem a messzi időből is. Milyen élvezet újra mindenki által érthető, egyszerű, de mégis költői sorokat olvasni s általuk rájönni arra, hogy van még olyan magyar költészet, melyet Petőfi és Arany ihletett meg s amelyet az egyszerű és szegény magyar otthonokban is éppen úgy olvashatnak, amint olvasták Petőfit és Aranyt! Ezáltal válik Ágoston műve szívből fakadó üzenetté, összekötő hiddá az egymillió magyart tápláló Amerikából a tízmilliós mai magyar nemzet felé. Ágoston nem akar újat mondani Petőfi felől, ami nem is volna könnyű feladat. Elmondja a régit, mintha a költő megfakult arcképét a ma friss és színpompás virágaival venné körül. Mintha a saját naplóját írná azokról a boldog, hosszú esztendőkről, amelyet Petőfi társaságában, a költővel együtt élt át. Ennek a műnek megírásához az kellett: együttélni hősével, megosztani minden örömét és bánatát, minden darab kenyerét és szalonnáját, ha éhes, betakarni ha fázik, megnevettetni ha szomorú reményt önteni bele, ha csüggedt, ápolni, ha beteg. Ez a legnagyobb jutalma és elégtétele az írónak. Nagyobb jutalmat nem is várhatna hosszú évekig tartó munkájáért.
