Magyar Egyház, 1975 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1975-02-01 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 ALBERT SCHWEITZER “Aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt” (Máté 16:25). Száz éve — 1875. január 14-én — született Albert Schweitzer, aki Isten kegyelméből több, mint egy félévszázadig volt élő példaképe a fenti Ige ma is érvényes igazságának. Gyermek- és ifjúkorát Felső-Elszászban töltötte. Édesapja Günsbach, egy kis hegyi falú evangélikus lelkipásztora volt. A puritán falúsi környezet és az ötgyermekes család sokszor nyomasztó anyagi gondjai életreszólóan hatottak rá: soha sem restellt semmiféle munkát vagy szolgálatot, mindig szerényen ■— szinte szegényesen — öltözött és még Nobel-dijas korában is csak második osztályon utazott. Hallatlan munkabírásáról, kiváló szellemi képességeiről először az érettségit követő, sikerekben gazdag esztendők tanúskodnak. A strasbourgi egyetemen, Párizsban és Berlinben folytatott tanulmányokat. Doktori címet szerzett filozófiából és teológiából. Párizsban német nyelvű előadásokat tartott a német irodalomról és filozófiáról. Huszonhét éves korára már egyetemi magántanár volt a strasbourgi egyetem teológiai karán, amellett beosztott lelkész és kollégiumi igazgató. Egymás után jelentek meg teológiai, filozófiai és zenetudományi könyvei. A művészi életben ugyanolyan gyors léptekkel haladt előre, mint a teológia és a filozófia terén. Európaszcrte a legrangosabb koncertek orgonistája volt. A dicsőség nem kápráztatta el, sőt úgy érezte, hogy Isten eme sok ajándékáért valamit adnia kell. 1896 pünkösdjén eldöntötte magában, hogy csak 30 éves koráig szentelheti életét a tudománynak és a művészetnek, és attól kezdve valamilyen közvetlen emberbaráti szolgálatot kell teljesítenie. Sokáig töprengett azon, hogy a szolgálat melyik formáját válassza. A kongói misszió nehéz helyzetéről szóló cikk — a Párizsi Missziós Társaság folyóiratában — jelölte ki útját, így határozta el, hogy Afrikába megy — orvosként. Rokonai és barátai megdöbbenéssel fogadták döntését. Volt, aki azzal akarta meggyőzni, hogy nem jól sáfárkodik a rábízott talentumokkal. De Schweitzer hajthatatlan maradt. 30 éves fejjel beiratkozott orvostanhallgatónak. A tanulás mellett továbbra is előadott az egyetemen, folytatta lelkészi munkáját, újabb teológiai és zeneművészeti könyveket írt. Orvosdoktori értekezésének tárgya: Jézus. Egy évig dolgozott a mindössze 64 oldalas tanulmányon, amelyben tudományos alapossággal cáfolta meg egyes ateista tudósoknak a Messiás “zavart pszichéjére” vonatkozó állításait. írói és művészi tevékenységéből szerzett jövedelmét félretette a kórház céljaira. Ebből és ismerőseinek adományaiból vásárolta meg a 70 hatalmas ládát megtöltő gyógyszerkészletet. 1913 nagypéntek délutánján indult el Schweitzer feleségével, Helene Bresslauval, első afrikai útjára. Az Egyenlítő mentén fekvő, ma már független Gabon állam akkor francia gyarmat volt. Itt, az Ogoue folyó partján, Lambarene közelében, a francia missziós telepen kezdte meg Schweitzer orvosi tevékenységét. Még ki sem csomagolhattak, már megjelentek az első betegek, hiszen több száz kilométeres körzetben ő volt az egyetlen orvos. A gyarmattartó hatalom nem tartott fenn egyetlen kórházat sem! Az első világháború durván megszakította Schweitzerék gyógyító tevékenységét. Egy dél-franciaországi internáló táborba szállították őket, mint nélasztottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ” (János 15:18, 19) De aki mindvégig állhatatos marad és “hisz ő benne, meg nem szégyenük (Róma 10:11). Ha majd visszajön, a hű szolgát jutalomban részesíti. Vele együtt uralkodik majd. Mert — így szól az ígéret — vissza fog jönni. Győztesen, királyi dicsőségben, angyalok seregeitől kísérve. És akkor és először az övéit, választott embereit számoltatja el, hogy miként sáfárkodtak a rájuk bízottakkal. A hűség, a helytállás, a kockázat vállalása számít majd, nem a látható eredmény, mivel tudja, hogy a képességek, a karizmák nem egyformán adattak mindenkinek. Akinek többre tellett, attól többet vár. Akinek kevesebbre telik, attól kevesebbet vár. Utána pedig ellenségeivel számol el. Kik azok? Akik hallottak felőle, ismerték őt, de elutasították fennhatóságát, királyi igényét. Az utolsó Ítéletkor megfeddi a világot “bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem” (János 16:9). A tanítványok számára Jézus — világosan megszövegezte a róla való hitet tevés, tehát az egyház programját: “Lesztek nékem tanúim a földnek végső határáig”. Jézus igénye imperialisztikus igény: a föld végső határáig kiterjedő, az egész emberiséget megszólitó. Ezt az igényt, sőt hadiparancsot csak odaszánt élettel, feltétlen engedelmességgel, az Isten fegyvereinek (Ef. 6:13-18) forgatásával lehet betölteni. Trombitás Dezső
