Magyar Egyház, 1975 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1975-02-01 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ met állampolgárokat. Súlyos betegen került vissza a háború végén Schweitzer Strasbourgba, csak a második műtét után állt helyre az egészsége. A háború után beosztott lelkészként tevékenykedett, s egyidejűleg segédorvosi állást is vállalt. 1920-tól kezdve koncerteket és előadásokat tartott több országban. Az előadások jövedelméből és újabb könyveinek tiszteletdíjából gyűjtötte össze a pénzt a kórház újjáépítésére. 1924-ben utazott vissza Lambarene-be, hogy felépítse a romba dőlt kórházat. Évek szívós munkájával alakult ki a kórház sajátos képe. Később, amikor a már önállóvá vált Gabonban is megindult a fejlődés, sokan kritizálták Schweitzert, kórházának “primitív” jellege miatt. De ő az akkor és ott egyetlen lehetséges megoldást választottá. A kórházat csak a folyón keresztül lehetett megközelíteni az áthatolhatatlan őserdő miatt. A betegek, hozzátartozóikkal együtt, csónakon érkeztek, rendszerint több napos út után. Ezért Schweitzer tulajdonképpen egy faházakból álló néger falut épített, ahol nemcsak a betegeket gyógyította, hanem kísérőiket is ellátta élelemmel. A kiosztott élelmet az ápoltak rokonai maguk főzték meg, és az ellátás fejében segíteniük kellett a kórház fenntartási és bővítési munkáiban. Maga Schweitzer járt az élen, még hajlott korában is cipelte a gerendákat. Több mint 30 évet töltött a kegyetlen trópusi éghajlat alatt. Közben újabb művekkel ajándékozta meg a világot, meghirdette “az élet tisztelete” gondolatát, amellyel nem keresztyének számára is elfogadhatóbbá akarta tenni a felebaráti szeretet parancsát. Munkáját sokan támogatták adományaikkal, önkéntes segítőtársak érkeztek a világ minden tájáról, köztük magyar orvosok is, s ő maga időnként előadó körutakra indult, amelyeknek bevételét a kórházra fordította. Egyre több elismerés jutott osztályrészéül. Egyetemek avatták díszdoktorrá, számos akadémia hívta meg tagjai közé, megkapta a Goethe-díjat és a béke Nobel-díjat. Ebből építette fel kórháza új részlegét, a leprafalut. 1965. szeptember 4-én hunyta le szemét örökre. A lambarene-i kórház kertjében helyezték nyugalomra, korábban elhunyt felesége — legfáradhatatlanabb munkatársa — mellé. Emléke ma is irányt mutató fény azok számára, akik Jézus és a humanitás szavát követve, életüket szenvedő embertársaik szolgálatára rendelik. (Budapest) Dr. Zsigmond Gyula 4____________________________________________ PRÓBÁLTAD-E EZT MÁR, TESTVÉREM? Ez a kis Írás azok részére készült, akik nehéz terheket hordoznak, akik tudják mit jelent a szívfájdalom, a szenvedés, a szomorúság és akik őszintén keresik lelkűk békességét. Én azt hiszem csaknem mindnyájan ebbe a csoportba tartozunk, ezért talán jelenteni fog valamit ez a kis Írás mindnyájunk részére. Én erősen hiszem, Testvérek, hogy Isten szeret bennünket és azt akarja, hogy lelkileg kiegyensúlyozott, egészséges, boldog, békességes életünk legyen. De ilyen életünk csak akkor lesz, ha ismerjük és követjük a mi Urunk vezetését, útbaigazítását. A biblia alapján úgy érzem, hogy a lelkileg egészséges, békességes életünknek a titka abban van, hogy minden nap egyedül imádkozunk Istenünkhöz. 1. Testvérem, beszélj minden nap Istenhez magános imádságodban. Beszélj hozzá úgy, mint ahogy beszélsz egy másik emberhez. Lehetséges ez? Próbáld egyszer meg és fogod látni, hogy lehetséges. Érezni fogod, hogy Isten egy valóságos Személy, akihez lehet beszélni. 2. Amikor Istenhez beszélsz magános imádságodban, teljesen megismered önmagadat. Nem szükséges, hogy bárki is mondja néked, hogy te egy gyarló ember vagy. Istenhez beszélve, ezt érezni fogod. Isten előtt állva, nem vádolsz és nem hibáztatsz senkit és semmit, csak azt érzed, hogy mennyi hiba, mennyi bűn, mennyi gyarlóság van az életedben. 3. Amikor Istenhez beszélsz, azt is világosan érezni fogod, hogy mit kellene cselekedned Isten iránt és embertársaid iránt. És ha nem cselekszed meg, amit tudod, hogy meg kellene cselekedned, bizonyos nyugtalanság, lelkiismeret-furdalás van a lelkedben. 4. Istenhez beszélve magános imádságunkban, napnál világosabban érezzük, hogy őt minden vasárnap imádnunk kellene a templomban. Nekem az a meggyőződésem, hogy ha valaki szombat este így imádkozna Istenhez: “Atyám, akarod-e, hogy holnap imádjalak téged a templomban?”, az így imádkozó ember képtelen lenne elmaradni a templomból, hacsak betegség vagy valami leküzdhetetlen akadály nem tenné lehetetlenné a templombamenést. (Vájjon hányán “mernek” így imádkozni Istenhez szombat este ?) 5. Amikor magános imádságomban Istenhez beszélek és Atyámnak szólítom, szíven üt az az érzés, hogy Isten nemcsak az én Atyám, hanem minden embernek az Atyja. Ezért természtesen érzem, hogy
