Magyar Egyház, 1974 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1974-02-01 / 2. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ hoz, bizonyára a fiát is ilyen szívélyességgel fogadják valamelyik házban. A legátus köszönti a lelkipásztort, aki már előre kinyújtotta kezét s várja, hogy a diák megrázza azt. A diák felnéz a nálánál magasabb férfire. Csodálatos tiszta kék szemek néznek reá, mint az égnek kékje, amikor felhőtlen. Bajuszáról látszott, hogy alapos gondozásban részesül. Nyakában aranyrojtos magyar nyakkendő. Kabátján gombok helyett magyaros zsinórok vannak. Ötvenéves férfi lehetett, halántékán a haj kezdett deresedni. A legátus még ilyen szép papi embert nem látott. íróasztalán egy nyitott biblia volt. Könyvszekrénye és diványa között ott volt híres gordonkája. Híre járt Patakon, hogy a lelkész gordonkaművész és akik hallották játszani, azt állították, hogy senki sem játszik szebben nála a magyar földön. A legátus gondolta, neki nem lesz szerencséje, mert nagyhét van és ilyenkor a pap nem nyúl a vígasság szerszámához. A diák hírből ismerte a papot. A kórus teremben egy fakult csoportképen látta is képét. Régen készülhetett már ez a kép. A kórus vezető H. Bathó János, a híres nótaszerző, még maga is fiatal ezen a képen. A rosszmájú diákok szerint ez pedig még az özönvíz előtt lehetett. Mondják, hogy a gordonkaművész pap ekkor volt fiatal diák Patakon. Későbbi diáknemzedékek úgy beszélték, hogy az apja egy gazdag zempléni úr volt, aki fiából táblabírót, vagylia ez nem sikerül, akkor szolgabírót nevel. Amikor érettségi után fia kijelentette, hogy papi pályára megy, mert a barátai is mind papok lesznek, akkor az öreg urat a guta kerülgette, sürgősen eret vágtak rajta és nyakát piócákkal teleaggatták. Nem használt haragja, fia beiratkozott a theológiára. Megpróbálta rábírni a tanárokat, hogy fiát buktassák el, de ezek sem hallgattak a gőgös apára. Szép fiatal ember, igen jó énekes és a legjobb szavaló volt Patakon, dehogy küldték volna el. -— Az Isten is papnak teremtette — mondogatta az öreg Novák Lajos nagytiszteletű úr, a szónoklat híres professzora. A tanulásban nem erőltette meg magát, de mindig tudott annyit, hogy a vizsgákon átment. Szinte sajnálta, hogy a diák-éveknek vége van. Pedig négy éven át eldalolt minden nótát, végigkóstolta Hegyalja minden borát. Jónás Jancsi cigány bandájának szinte komenciót mért s a végén már Jónás Jancsiék maguk fizettek volna neki, csak énekeljen, csak mulasson velük és vegye kezébe gordonkáját. Egyszer aztán az aranyifjúság elszállott, és hősünk egy kis abaúji falu lelkipásztorává csendesedett. Igazi pásztor lett belőle. Néha-néha csendes estén a falu népe csodálatos, muzsikát hallott kiszűrődni a paróchiából. — Találgatták, hogy vájjon a gordonka hangja szebb-e vagy papjuk hangja? Nagycsütörtöki esti istentiszteletre kondult meg a kis falu harangja. — No, jöjjön, legátus úr, menjünk a templomba — mondta a pap. A pap karonfogta a legátust és úgy mentek a papikerten keresztül a templomba. A legátus már tizedik éve járta Gömört, Borsodot, Abaújt és Zemplént, de még ilyen nagy megtiszteltetés sohasem érte. A híres gordonkaművész karon fogta. A templomban az orgona megszólalt és a pap énekelni kezdett: “Szomorúan sóhajt szívünk Fel, Tehozzád, jó Istenünk! Óh, tekints ránk, míg elődbe Leborulunk könyörögve. Nézd sebét a könnyezőnek, A bűn miatt kesergőknek, S irgalmazz a megtérőknek.” A diák életében még csodálatosabb éneklést nem hallott. A gordonkaművész, élő gordonkává vált. Szebb imádság Sztárai óta nem szállt még az ég felé. Arcán végiggördült két könnycsepp, ezeket gyűjtik urnában odafenn. Az angyalok az égben elfelejtették fújni harsonájukat és lecsodálkoztak erre az abaúji kis templomra. Egy élet bűnbánata volt ebben az éneklésben. A diáknak szinte fájt, hogy már vége van az éneknek. A lelkész nem ment fel a szószékre. Az úrasztala elé állt és kezdte felolvasni a nagycsütörtök éjszakájának történetét. Az alkonyat fekete függönyét lopva ráborította a templomablakra. A kántor egy gyertyát gyújtott meg a karban. A legátus csodálkozik. Hogyan lát olvasni a pap ebben a félhomályban? Mondja, egyre mondja a történetet. A legátus észreveszi, hogy a pap előre néz s úgy mondja a szenvedés éjszakájának a történetét. Hiszen ez az ember könyv nélkül mondja a bibliát. Még ilyet nem hallott, pedig ismerte az egész tiszáninneni kerület papságát. A pap imádkozott. Mintha Péterré vált volna és vele együtt sírta bele a gyülekezet az alkonyatba a Krisztust áruló bűnét. Az orgona újra íelzendült és a legátus most vette észre, hogy az orgona halkan kíséri a csodálatos hangú lelkipásztort. Templomból kijövet újból belekarolt a legátusba. Bementek a lelkészlakásba, ahol már lámpa égett és terített asztal várta gazdáját. A vacsoránál azt veszi észre a diák, hogy a lelkész az előtte lévő kanalat keresi, amit a felesége a kezébe ad. A legátus ekkor döbbent reá, hogy azok a csodálatos szép kék szemek nem láttak. A pap vak volt. Szemidegei elhaltak. Valaki azt mondta róla, hogy ez volt a nótás ifjúságnak az ára. Felesége olvasgatta fel előtte a bibliát, amit ő könyv nélkül megtanult. Lelke mélyéből a legszebb
