Magyar Egyház, 1973 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1973-11-01 / 11. szám

2 MAGYAR EGYHÁZ Mindenkor, mindig, mindenben. “Mindenkor örüljetek. Mindig imádkozzatok. Mindenben há­lát adjatok, mert ez az Isten akarata számotokra Krisztus Jézusban.” —I. Tesz. 5:16-18 Századunk elején az ember bele­született a vallásos vagy istenes tár­sadalomba. Szinte kötelező volt gyermekeink megkeresztelése, az egyházhoz való tartozás vallása és az anyagi gazdagság arányában ki­vetett egyházi adó megfizetése. Mondhatnánk úgy is, hogy divat volt vallásosnak lenni. A vallásos társadalom jelmondata volt: “Is­tennek szüksége van a vallásra, imádatra, a szolgálatra és az áldo­zatra, az embernek tehát köteles­sége kielégíteni az Isten vágyait és kívánságait.” Azután a világ egyik felén meg­született az Isten ellenes, vallás ellenes társadalom és színből vagy kényszerből, érdekből vagy előí­rásból hitetlenné és istentagadóvá lett az ember. Isten imádatát át­vette az ember, a politikai rend­szer, a párt vagy a katonai erő istenítése, a láthatatlanban való hitet felcserélte a láthatóban való bizakodás. Az új társadalom is megfogalmazta jelmondatát: “A papoknak van szüksége a vallásra, az egyházra és az egyházi bevétel­re, egyedül az ő érdekük az egy­ház fenntartása, a hit élesztése és az emberi áldozat meghozatala.” A világ másik felén megterem­tették az Isten nélküli, vallás nél­küli társadalom alapjait. Ebben az új társadalomban megtűrt, de lené­zett dolog a vallás. Valami amiről nem illik és nem érdemes beszélni. Valami ami mosolygásra készteti a modern embert és a tudós vilá­got. Az ember önmaga istenévé lett, saját eredményeinek és tudá­sának imádója, az egyház a leg­jobb esetben jótékonysági intéz­ménnyé zsugorodott, amelynek már nincsen semmi kapcsolata az örök és láthatatlan Istennel vagy az Ő Fiában az Úr Jézus Krisztus­ban emberré lett Mennyei Atyával. A hit helyét átvette a tudás, a krisztusi szeretet és szolgálat helyére tolakodott az önző ember hiú igényeinek és vágyainak bur­kolt vagy kevésbbé leplezett for­mában való kielégítése. Az Isten nélküli, vallás nélküli társadalom is megfogalmazta álláspontját: “A másik embernek van szüksége a vallásra, az egyházra, a bűnök bo­csánatára.” Ebbeji a helyzetben szólal meg számunkra az Isten ki­jelentése a Szentírásban. Ez az is­teni kijelentés akkor éri el az embert, amikor az ember rádöb­ben arra, hogy “nekem van szük­ségem az Istenre, a vallásra, az egyházra, (nem az Istennek, nem a papoknak és nem a másik em­bernek)” Az isteni kijelentés hit­ben, még pedig Krisztus hitben válik láthatóvá és megfoghatóvá számunkra. Ez a Krisztus hit pe­dig három formában ismerhető fel az ember életében. Első formája ennek a hitnek a mindenkori öröm, a jövendő tu­datának boldogsága. A hitnek ez az öröme beragyogja a hívő em­ber egész életét. Isten átölel ben­nünket a mi hitünknek a valóságá­ban. Naponta érezzük az életünk­ben az Ó értünk lehajoló, bünbo­­csánatot adó és megváltó szeretetét. Ez add erőt a bennünket kerülvevő szeretetlenség elviselésére. T ud­­juk, hogy Isten Krisztus kereszt­­áldozata elfogadásával megbékélt velünk. Ez ad lehetőséget szá­munkra, hogy békességben éljünk egy békételen világ közepette. Hisszük, hogy örök életünk van Istennél a mennyekben. Ezért tu­dunk megvigasztalódni a földi élet keserveiben és fájdalmaiban, be­tegségeinkben és szeretteink vagy önmagunk halálának elfogadásá­ban. A Krisztusban hívő ember élete mindenkor öröm és boldog­ság, mindenkor békesség és szere­tet, mindenkor reménység és Isten akaratának engedelmes elfogadása. A másik megjelenési formája a hitnek a szüntelenül való imád­kozás. Mindig imádkoznunk kell. A hívő ember nem tud imádság nélkül élni. A Krisztusban való újjászületés pillanatától kezdve szükségünk van az Istennel való állandó beszélgetésre. Az élő hit­nek az imádkozó életben kell meg­jelennie és naponta megerősödnie. Ha kihal életünkből az imádság, akkor halott a mi hitünk is. Ha nem tudunk imádkozni, akkor kép­­mutatás csupán keresztyénségünk. ■ MAGYAR GGYftAZ ■ifit MAGYAR CnVRCft November, 1973 — Vo. 52, No. 11 Published Monthly except June-July and August-September when bi-monthly. Editor-in-Chief: DEZSŐ ABRAHAM, Bishop Editor: REV. TIBOR DÖMÖTÖR 1657 Centerview Drive, Akron, Ohio 44321 (216) 666-4600 Business Manager: REV. LOUIS ILLÉS 1411 Kennedy Ave., Duquesne, Pa. 15110 Office of Publication: Bethlen Freedom Press Ligonier, Pa. 15658 Second class postage paid at Ligonier, Pa. Subscription—Előfizetés: évi $3 yearly Az imádság élő kapcsolat Istennel és embertársainkkal. Az imádkozó élet bizonyságtevő és szolgáló élet. Elmondása és továbbadása az Is­tentől nyert szeretetnek, hitnek, reménységnek és életnek. Az imád­kozó keresztyének győzelmes ke­resztyének. Jézus Krisztus élete imádkozó élet volt, talán úgy is mondhatnánk, hogy életté szente­sült imádság. Ugyanezt mondhat­juk az első keresztyénekről, a re­formátorokról, minden idők min­den hitvallójáról és krisztusi már­tír járói. A harmadik megjelenési formá­ja a hitnek a mindenben való há­laadás. Talán itt torpan meg a legtöbb keresztyén a mai nehéz­­időkben. Emberi módon csak a jóért, az eredményekért vagy győ­zelmekért tudunk hálát adni. A saját erőnkből képtelenek va­gyunk Istennek megköszönni a rosszat, a fájdalmat, a vereséget vagy éppen a halált. Még mindig erősen él bennünk az Isten ellen lázadó ember, az engedetlen lélek, amely Istent akarja felelősség ten­ni sorsának tragédiáiért. Csak a Krisztusban újjászületett ember tud eljutni odáig az engedelmes­ségben, hogy hálát ad Istennek mindenért. Minden helyzetben di­cséri a Teremtőt, áldja a Megvál­tót és segítségül hívja a vigasztaló és megszentelő Istent. Testvér! Emlékezz az igére: “Csak igy töltheted be életedben Istennek Krisztusban számodra ki­jelentett akaratát.” ^"ömötör Tibor ÍRÁS ÉS ÉLET

Next

/
Thumbnails
Contents