Magyar Egyház, 1972 (51. évfolyam, 1-12. szám)
1972-10-01 / 10. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ két mindenek előtt fedd meg, hogy a többiek is megf elemi jenek.) A büntetésnek mindig arányban kellett lenni az elkövetett bűnnel. Nyilvános botrányok és megbotránkoztatások nyilvános büntetéseket vontak maguk után. Az új szövetségi levelekben bőséges anyagot találunk az egyházi fegyelem alkalmazására. Az egyházi fegyelemnek határozott, de mindig szeretetből és a bűnös megmentése érdekében való alkalmazása a krisztusi egyház csodálatos megerősödését vonta maga után. A REFORMÁCIÓ EGYHÁZA A reformáció korában újra felütötte fejét a szabadosság, az egyházi fegyelemtől való eltérés vagy annak teljes elvetésének gondolata. A reformátoroknak épp úgy meg kellett harcolniuk a harcot az új egyház megtartásáért, mint annak megteremtéséért. Kálvin János Institúciójában fejti ki bibliai álláspontját az egyház fegyelem kérdésében. Megállapítja, hogy semmiféle emberi társulás, beleértve a családot is, nem lehet fegyelem és rend nélkül. Az egyháznak az állapota a lehető legpéldásabb kell, hogy legyen minden körülmények között. Az egyház fegyelem gyakorlásának a kezdetét ő is a négyszemközti intésekben látja. Ez szükséges akkor, ha valaki nem teljesíti feladatát, ha valaki arcátlanul viselkedik, ha valaki nem él becsületesen vagy ha valaki olyasmit követ el, ami szégyent hoz az Úr Jézus Krisztus egyházára. Kálvin szerint a lelkésznek fontos segítőtársa lehet ezekben a figyelmeztetésekben a presbyter. Az egyházi büntetés fokozataiban Kálvin pontosan követi a Szentírást: az egyházi vezetőség figyelmeztetése után következik az egész gyülekezet előtt való megfeddés, az úrvacsorától való eltiltás és végül a gyülekezetből való kizárás. Kálvin rendkívül erőteljesen hangsúlyozza, hogy az egyházi fegyelem alkalmazása nem emberi bíráskodási hatalommal, hanem az Úrtól kapott törvénykezési jog alapján történik és végső célja mindig a bűnösnek Istenhez való visszafordítása kell, hogy legyen. Szembeszáll azokkal, akik egyházi fegyelem nélkül képzelik el az új egyházat, a reformáció egyházát. Szószerint a következőket írja: “Ha valaki azt gondolja, hogy az egyház életben maradhat egyházi fegyelem nélkül, akkor végzetesen téved.” Kálvin ugyancsak határozottan figyelmezteti a lelkészeket az úrvacsorától való eltiltás büntetésének fontosságára.” Ha valaki szándékosan és tudatosan kiszolgáltatja az úrvacsora szentségét valakinek — írja — akit el kellene hogy tiltson az úrvacsora vételétől, az maga olyan bűnös, mintha az Úr testét a kutyáknak adná eledelül.” Figyelmezteti azokat a lelkészeket is, akik félnek az emberi visszahatásoktól: “Ha emberektől féltek az Isten szégyenít meg benneteket, de ha Istent félitek, akkor az emberek is tisztelni fognak benneteket.” Egy másik helyen ezt írja: “Ne féljetek földi hatalmasságoktól, a ti hatalmatok nagyobb.” A megtérő és bűneiket megbánó bűnösöket a lelkész nyilvános kézrátétellel veszi vissza a hívők közösségébe, az anyaszentegyházba. A MAI EGYHÁZ Napjainkban újra világszerte felütötte fejét a szabadosság az emberek között. Isten dicsőségét elhomályosítják emberi cselekedetek. Korunk embere úgy érzi, hogy meg tud állni a saját lábán és megél az Isten nélkül is. Az Istentől való eltávolodás maga után vonja az egyháznak való hátatíordítást vagy az egyházzal való lazább kapcsolatkeresést. Erős törekvések vannak az egyházzal együtt a lelkészi hatalomnak és tekintélynek a korlátozására. Ezek a törekvések részben az egyházon kívüli erők által vezettetnek, részben belülről indulnak ki és rombolják a lelkész tekintélyével együtt az egyház tekintélyét is. Vannak lelkészek, akik sietve tesznek engedményeket a világnak vagy gyülekezetük tagjainak abban a hiú reményben, hogy ezzel ideig-óráig biztosítani tudják egyéni jövendőjüket vagy gyülekezetük fennmaradását. Lelkészek önként adnak fel jogokat és kötelességeket, nem gyakorolják az egyházi fegyelmet, hogy ezzel népszerűségüket vágj" gyülekezetük taglétszámát fokozzák. Lemondanak Istentől Krisztuson keresztül kapott, jogaikról, hogy embereknek tetszenek. A megoldás azonban nem itt van. Számunkra sincsen más út, mint az első krisztusi egyház és a reformáció egyháza számára. Nem az egyházat kell megerősítenünk, hanem az Isten akaratát kell megismertetnünk az emberekkel. Az Isten akarata pedig ma és mindenkor ugyanaz. Rendet teremteni a zűrzavarban, értelmet adni a létnek, engedelmességet követelni az emberektől. Az egyházi fegyelem gyakorlása teljesen értelmetlen, ha az embereket az egyházhoz vagy éppen a lelkészhez próbáljuk visszakénvszeríteni általa. Az egyházi fegyelem csak akkor jogosult, ha az embereket az Istenhez tudjuk visszafordítani vagy az Istennél tudjuk megtartani a fegyelem gyakorlása által. Az egyházfegyelem nem lehet emberi fegyver, amelyet vagy használunk vagy nem, vagy amelyet talán egyesekkel szemben alkalmazunk másokkal szemben pedig meg sem merünk említeni. Az egyházfegyelem az Isten csodálatos hatalmi eszköze, melyet nemcsak jogunk, de kötelességünk használni krisztusi és reformátori értelemben. Az egyházfegyelem gyakorlása nélkül nincsen igazi egyházi élet, mert vagy nem értettük meg vagy teljesen félreértettük az egyház isteni hivatását és rendeltetését a világban és az emberi életben.
