Magyar Egyház, 1971 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1971-06-01 / 6-7. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ fásult vallási életet? — kérdezhetné valaki. Mi adott a keresztyénségnek új erőt, a közömbösség kora után új lüktető eleven élet utáni igyekezetét? Mi volt az ami megtartotta egyes országokban nemzetek között és fölött az anyaszentegyházat, akkor, amikor már végveszély fenyegette a vallást. Isten beszéde és az Ő szent igéje volt az a fundamentum, amelyre épült az egyház, ez volt az az erőforrás, amelyből táplálkozott, erre hivatkoztak a reformátorok, és ezt mutatták fel haláluk óráján a Krisztus ügyéért és igéjéért meghaló hitvallók. Meggyőződésem szerint, nincs is más forrása Krissztus anyaszentegyháza megújulásának mint a szent Biblia. Ez volt atyáink hitének zsinórmértéke. Ezt akarja a mai élet hitetlensége kiragadni a hivők kezéből, ezt igyekszik a Sátán minden eszközzel elfelejtetni Isten népével. Ha tehát gyülekezeteinkben elhalkult az ének, megfogyatkozott a buzgó imádság és csökkent a minden áldozatra kész lelkesedés, forduljunk vissza Isten igéjéhez és onnan merítsünk új erőt gyülekezeteink építésére, lelki életünk megerősítésére. Hirdetnünk kell tehát minden erőnkkel és teljes szívvel, hogy nincs más fundamentum és nem is adatott más név, aki által megtartathatunk, hanem csakis a mi Urunk Jézus Krisztus. Ő az út, az igazság és az élet, az Ő igéjét hirdetni kötelességünk és fennmaradásunk egyetlen záloga. A mi hitünk szerint Krisztusban dőlnek le a gyülölközésnek válaszfalai ember és ember között, ő benne leli fel testvér a felebarátot, ő benne lesz egy a zsidó és görög: s tudja szeretni az arab az afrikait, a fehér bőrű a feketét, s szegény a gazdagot. A mi Amerikai Magyar Református Egyházunk az Ige egyháza kell legyen. Isten igéjének kell a fő- központi helyen lennie, hogy minden más aszerint rendeződjék el benne. Az ige szerint kell kinek-kinek a neki adott kegyelmi ajándékok szerint élnie. Legyen az ige hirdetője bátor rendíthetelen nagykövete az Úrnak, legyen a presbiter bölcs kormányozója a rábízott népnek, s legyen minden tag Isten Beszéde szerint járó, élő és munkálkodó tagja Krisztus egyházának. A legkisebbtől a legidősebbig, minden tagtól a presbitereken át a lelkipásztorig; a mi egyházaink a szentírásbeli fundamentumhoz térnek vissza, és Isten igéje a világító szövétnek. Kimondhatatlan fontosnak tartom, hogy lelkipásztoraink az Igét hirdessék, alkalmas és alkalmatlan időben a mi Hitvallásaink értelmében, a sákramentumokat kiszolgáltassák a maguk eredeti tisztaságában és a Kálvinista egyházakra jellemző fegyelmet gyakorolják minden helyen! Törvénykönyvünk megújítása — alapszabályok módosítása. Egyházunk történetében majdnem minden 10- 15 esztendő alatt sort kerítettek a törvénykönyv revideálására és változott körülményekre való tekintettel a valóságos helyzettel próbálták azt egybehangolni. Legutolsó ilyen alapszabály módosítást — alkotmányozó közgyűlést 1957-ben tartottunk s az akkor szerkesztett törvénykönyvet több szempontból meg kell újítani. Magyar Testvéreinkkel igyekezett a Független egyház mindig jó kapcsolatot fenntartani, hogy azonban az nem mindig sikerült, az nem a mi vezetőinken múlott. Azok a magyar reformátusok akik más egyházak fennhatósága alatt éltek állandó harcnak és magyarságuk fenntartása érdekében vívott küzdelemnek voltak kitéve. Hol rejtett, hol nyílt formában céloztak rá, hogy ideje volna már a magyaroknak az “amerikai melting pot”-ban amerikanizálódniok. Erre céloz a Krisztus Egyesült Egyházának kebelében levő Kálvin Jánosról elnevezett Magyar Egyházkerület elnöke 1970 április 28-án mondott jelentésének egyik része: “Tiz évvel ezelőtt az Egyházkerületünk fennmaradásásáért vívott küzdelem kötött le bennünket denominációnk integrálódása miatt. Memorandumokat kellett küldenünk, könyörögni kellett ’a legnagyobb türelemért’ hogy azok legyünk, akik vagyunk. “Amikor kijelentettük, hogy mi nem akarjuk az integrálódást, amerikanizálódás legyen a legfőbb problémánk egyházunkban, mert őszintén egy szín akarunk lenni a Krisztus Egyesült Egyházának szivárványába, a magyar kerület munkakörén át, sokkal inkább mint akaratunk elleni anyag az egyházi olvasztó kemencében Magyar Kerület nélkül — ezt a látásunkat kételkedéssel fogadták és a ‘maximum’ ajánlat az volt, hogy még további időt engedélyeznek az asszimilációra és integrálódásra.” Miután ezeket leírta a mi kedves és tiszteletben álló szolgatársunk hozzátette — “Ma meg kell örömmel vallani, hogy Krisztus Egyesült Egyházán belül mi annyi keresztyén szabadságot élvezünk, amennyit elbírunk, sőt mi függetlenebbek vagyunk mint az un. ‘Független Magyar Református Egyház’ s nagyobb önrendelkezéssel bírunk, mint közösségünk történetében el egészen mostanáig . . Olyan dolog ez mint a Jónás esete, — a cethal gyomrában volt 3 nap, — mi lett volna ha ő is azt mondogatja el egészen odáig — én még szabadon mozgok és megvagyok. Csak az Űr kegyelme, hogy Jónás el nem púsztult, csak az Űr kegyelme, hogy a mi magyar református testvéreinket, a felettes hatósságaik el nem törölték, mint ahogy más helyeken
