Magyar Egyház, 1971 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1971-06-01 / 6-7. szám

2 MAGYAR EGYHÁZ ISTENI ERŐ Jézus azt mondta: Érintett engem valaki, mert észre­vettem, hogy isteni erő áradt ki belőlem. (Lukács ev. 8:48) Korunk emberi életének a tör­ténete a válságok története. Déli­bábokat kerget a modern ember. Keservesen hajszolja önmagát vágyainak és céljainak elérése ér­dekében. Díszleteket fest, színfala­kat épít, hamis fénnyel veszi kö­rül önmagát. Uralkodói szerepet próbál játszani, a valóságban azon­ban rabszolga életet él. A technika és a tudomány segítségével színes és tetszetős ruhákba öltözik, bá­mulatba ejt mindenkit ered­ményeivel, ünnepelteti önmagát. Belül azonban tele van félelemmel és gátlásokkal, ürességgel és értel­metlenséggel. A Szentírás tanítása ugyanis korunkban éppen olyan érvényes, mint bármikor a múlt­ban: Emberi erővel nem lehet em­beri kérdéseket megoldani. Embe­ri erővel nem lehet békességet te­remteni a földön. Emberi erővel nem lehet megszüntetni a szegény­séget. Emberi erővel nem lehet megállítani az önzés gyökeréből táplálkozó emberi bűnöket. Em­beri erővel nem lehet eltörölni a rabszolgaságot. Emberi erővel nem lehet megoldást találni korunk ezer és ezer fojtogató kérdésére. Korunk emberisége hasonlít a szentírási történet beteg asszonyá­hoz, aki mindent megpróbált, hogy betegségéből kigyógyuljon. Minden vagyonát az orvosokra költötte és mégsem tudta őt senki sem meggyógyítani. Minden emberi re­ménység, minden emberi próbál­kozás, minden emberi tudomány zsákutcába vezetett csupán. Egyet­len egy járható út maradt nyitva a gyógyíthatatlan beteg számára. Az Isten útja, az Isten ereje! El kellett jutnia az Úr Jézus Krisztus közelébe, hogy gyógyulása bekö­vetkezzék, hogy az élete nyomorú­ságos szenvedésből örömteli és egészséges élet legyen újra. El kel­lett hinnie, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, betegségek gyógyítója, bűnök megbocsájtója, az örök élet­nek adója! Krisztus közelségébe kerülve, hitének jutalmaként azonnal megtapasztalta az Isten erejét és hatalmát. Mielőtt meg­érinthette volna az Úr Jézust, már meg is érintette őt az Isten! Csoda történt — mondja az ember! Iga­zában azonban nem történt csoda, hanem életbe lépett a bűn előtti és a bűnbocsánat utáni isteni világ­rend természetes törvénye. Az Is­ten ereje akadálytalanul hatolt bele az emberi életbe és elvégezte a maga teremtő munkáját! A hit által az Isten közelségébe került beteg ember elnyerte hitének ju­talmát; lelkének megmaradását, testének meggyógyulását, életének békességét. Ma tervszerűen, tudatosan, mond­hatnánk tudományosan távolítanak el bennünket az Istentől. Az ered­mény világosan látható és érzékel­hető az emberi életben. Az Istentől való eltávolodással egyenes arány­ban szaporodnak az egyéni, csalá­di, nemzeti és emberi válságok. Krisztus megtagadása, az élet ere­jétől való elfordulás, az isteni ha­talom és tekintély semmibevétele naponta hozza meg gyümölcseit közöttünk. Az emberiség beteggé vált gondolkodásban, cselekede­tekben, érzésekben. Nincs emberi kiút a zűrzavarból! Minden em­beri kincsünket feláldozhatjuk a gyógyulás érdekében mégis re­ménytelenül és véglegesen betegek maradunk! Számunkra is csak egyetlen út maradt nyitva! Ez az út a hitnek az útja! Hinnünk kell az Űr Jézus Krisztusban! Az Ő hatalmában és az Ó erejében! Hinnünk kell a Megváltó áldozati halálában, mely által nekünk is életünk lehet! Hin­nünk kell az Isten erejében, amely a legelveszettebb emberi lelket is meg tudja menteni a maga számá­ra! Feladatunk: Visszajutni az Is­ten közelébe! Engedni az Ő ere­jét keresztüláradni magunkon. Vágyakozni a gyógyulás után és azután hálát adni a gyógyulásért. Elmondani másoknak a szentírási igazságot, hogy egyedül az Isten ereje és hatalma tarthatja meg az embert a jövendő számára. Hivatásunk: Harcolni azok el­len, akik teljesen ki akarják szorí­tani az Istent és az Úr Jézus Krisz­tust az emberi életből! Rámutat­nunk arra, hogy Isten gyógyító June - July, 1971 — Vol. 50, No. 6 & 7 Published Monthly except June-July and August-September when bi-monthly. Editor-in-Chief: DEZSŐ ABRAHAM, Bishop Editor: REV. TIBOR DÖMÖTÖR Í657 Centerview Drive, Akron, Ohio 44321 (216) 666-9978 Business Manager: REV. LOUIS ILLÉS 1411 Kennedy Ave., Duquesne, Pa. 15110 Editing Manager: REV. BARNABAS ROCZEY 1409 Bailey Ave., McKeesport, Pa. 15132 Office of Publication: Bethlen Freedom Press Ligonier, Pa. 15658 Second class postage paid at Ligonier, Pa. Subscription—Előfizetés : évi $3 yearly szava ma is hangzik az igehirdetés hangján keresztül. Bebizonyítani a saját életünkből, hogy az Isten ere­je ma is testet gyógyító, lelket meg­tartó és emberi gondolkodást meg­változtató hatalom. Hirdetnünk kell, hogy az Isten közelében nincsen bűn, nincsen halál, nincsen betegség és nincsen félelem. Judás akkor árulta el a Mestert, amikor kivonta magát az isteni erő hatalma alól és az önző emberi gondolkodás befolyása alá került. Péter akkor tagadta meg az Urat, amikor az isteni jövendő örökkévalósága helyett emberi sor­sán kezdett aggódni és úrrá lett rajta a gyávaság. Tamás azért nem hitte el a feltámadott Krisztus meg­jelenését, mert önmaga emberi út­ját járta az isteni tanítvány közös­ségi útja helyett és önmagának sem merte bevallani, hogy tévedett. Ma is csak azok a keresztyének fordulnak el az Istentől, az Úr Jézus Krisztustól és az Egyháztól, akik önmaguk útján járva, önma­guk gondolatai szerint élve és ön­maguk dicsőségét keresve már ré­gen eltávolodtak az Isten gyógyító, megtartó és mindeneket újjászülő erejétől. Emberi válságokban bukdácsoló Testvéreim! Jöjjetek az Istenhez! Jöjjetek az Úr Jézus Krisztushoz! Jöjjetek az Egyházhoz! Éljetek benne az Istennek gyógyító, meg­tartó és üdvösségre vezető erejében örökkön örökké. Ámen. Dömötör Tibor ÍRÁS ÉS ÉLET

Next

/
Thumbnails
Contents