Magyar Egyház, 1971 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1971-12-01 / 12. szám

MAGYAR EGYHÁZ 7 Mindkét kötetből elénk áll egy csodálatos ige­hirdető, aki végtelenül szereti népét. Minden igehir­detéséből a lelkigondozó, népéért égő próféta áll elénk, aki nem ostoroz, hanem szelíden reámutat a menekülés útjára. Ahogy odahaza írták róla, mindig pozitív útmutatást ad népének. (Dr. Boross Géza: Magyar református igehirdetés Amerikában. Refor­mátus Egyház 1970 októberi száma, 223-224 oldal, és Fekete Károly: Az Angyalok Eledeléből. Refor­mátus Egyház 1971 júniusi szám 131-132-133 oldal) Minden igehirdetésén, írásán meglátszik, hogy az Ige teológusa. A Patakon magábaszívott, és a Tiszáninnen hívő kálvinizmusát sugározza minden sora. A maga hitét öntudatosan megvallja, de 5 prédikációs köte­tében soha senkit nem bánt meg. Ő igazán a szeretet­nek kedves, ökumenikus teológusa. írásain látszik, hogy legnagyobb tanító mestere Barth Károly volt. Minden liberalizmus távol van tőle. Ő az atyáktól tanult tiszta szent hitét adja tovább. Amikor olvassa, vagy hallja az ember Nagy Lajos igehirdetéseit, hall­gatósága megegyezik vele: “Igen, ez az én hitem, amit a magyar nyelv üde képeivel mond el.” Nagy Lajos igehirdetéseit írásban is nagy élve­zettel lehet olvasni, de ő nemcsak nagyszerű író, ha­nem jó előadó is. Hallgatóságát viszi, repíti magával. Sokszor hallottam, amikor dicsérték igehirdetését, amire nagy gonddal készült elő. Sokat tudnék írni Nagy Lajos igehirdetéseiről, jól ismerem könyveit, sok beszédének ismerem a hátterét. Tudom, hogy milyen körülmények késztették beszédeinek megírá­sára. Nagy Lajos bizonyságtevő igehirdető, Megváltó Krisztusának alázatos szolgája, aki messze idegenben lévő magyar testvéreit mindig az “angyalok eledelé­vel” etette, sebeiket kötözte, drága testvére, édes vi­gasztalója a magyarnak, akinek az óhaza iránti sze­relme édesen beszél arról, hogy a magyar református lelkipásztor hogyan énekel idegen földön, a bánat vizeinél. Forró vallomások ezek a könyvek, s minden magyar, vallásra való tekintet nélkül, sok vigasztalást talál benne. Nagy Lajos minden magyar szíve dobo­gását mondja el szép magyar és hite nyelvén. Mele­gen ajánljuk Nagy Lajos könyveit, s jó volna, ha mi­nél több jutna el a világon szétszórt magyarokhoz, ahol egyház nélkül élnek, ahová nem jutott lelki­­pásztor. A könyvek megrendelhetők: Rev. Louis Nagy, Bethlen Home, Ligonier, Pa. 15658 címen. Dr. Béky Zoltán ÖN-INTERVIEW HÍR: Kálmán Szabolcs, 3 kisgyermek apja, 35 éves korában beiratkozott a San Francisco-i Theologiára, hogy 3 évi tanulás után majd lelkész lehessen. MEGBÍZATÁS: írj egy rövid cikket magadról a “Magyar Egyház” számára. CIKK: Ki vagy? — a személyi adataid alapján. Tatán érettségiztem 1954-ben, de a csurgói és a sárospataki Református Gimnáziumokba is jártam. Két évet hallgattam a Sziniakadémia színész tansza­kán. 56-os menekült vagyok. Az Ohio Universityn színészetből szereztem diplomát. “Mester” diplomát ugyancsak színészetből a Southern Illinois Univer­sityn kaptam. Ezt követte másfél évi színházi munka a San Francisco-i Actor’s Workshopnál. A munka izgalmas, a megélhetés nyomorúságos volt. 1964-ben, diákköri szerelmem Csabafy Zsuzsa zenetanárnő láto­gató útlevelet kapott bátyjához az USA-ba. Csapot­­papot, akarom mondani színházat otthagytam, és összeházasodtunk. A jobb megélhetés kedvéért 7 évig mint biztosítási kártérítő dolgoztam Kaliforniában. Azóta is boldogan élünk amig meg nem halunk. — Oh! — közben 3 gyerekünk született: Géza, Tibor és Ildikó; jelenleg 4, 2, és 1 évesek. Miért akarsz lelkész lenni? Több okból. A kártérítő munka érdekes volt, de úgy éreztem magam mint a szolga aki elássa az egy talentumát. A tanulmányaim, színházi múltam, ké­pességeim jó része parlagon hevert. A munkám mel­lett nem volt időm olvasásra, továbbképzésre. Fele­ségem kórusvezető, zenetarárnő. Ügy érezzük, hogy a kettőnk képessége, lendülete, fantáziája komoly segítség lehet egy gyülekezet számára úgy egyházi mint kultúrális vonalon. A hitbeli dolgokkal hogy állsz? Keresem az útat; napról napra erősödöm. A gyermekkori vallásos hitemet felváltotta az ifjúság mindent jobban tudni vélő hitetlensége. Ahogy az évek múlnak lassan, fokozatosan az Úr Isten vissza­térít Magához. Feleségemmel naponta olvassuk a Bibliát, együtt imádkozunk. “Az égi szó” gyakran a feleségem “tisztább lelkületén keresztül szűrődik dal­lá.” (A gondolat Madáché, a szavak átrendezése saját.) Mi a fő problémád? 1. Az értékes haladó hagyományok, az élő hit, és a modern tudományos gondolkozás összeegyeztetése. 2. Mit jelent szabadnak lenni? 3. Hogy lehet igaz

Next

/
Thumbnails
Contents