Magyar Egyház, 1971 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1. szám

2 MAGYAR EGYHÁZ TEST SZERINT VAGY LÉLEK SZERINT? “De ti nem test szerint éltek, hanem lélek szerint, ha való­ban az Isten lelke lakozik bennetek.” Róma 8:9. Az emberi élet legnagyobb fel­fedezése, az emberi vallásosság igazi kezdete, amikor felfedezzük azt, hogy függünk egy nálunknál nagyobb, láthatatlan hatalomtól. Az az ember, aki teljesen egye­dül tervezi a maga életét, nem hagy helyet életében az Isten szá­mára. Az az ember, aki sikereiért ön­magát dicsőíti és kudarcaiért a másik embert okolja, nem tudja életének szerves részévé tenni az Úr Jézus Krisztus tanítását. Az az ember, aki babonás hittel gondol a végzetre vagy a megma­gyarázhatatlan, titokzatos erőre, mint életének és sorsának irányító­jára, nem találhat közösséget a Szentlélekkel. A Szentírás tanítása világosan bizonyítja, hogy minden embernek van egy láthatatlan tanácsadója, akinek döntéseit kikéri, elgondolá­sait elfogadja, parancsait végre­hajtja. Ez a tanácsadó lehet a test vagy a lélek, a bűnös vagy a szent, a gonosz vagy a jó, a világ vagy az Isten. Ez a tanácsadó mindig láthatat­lan, de az emberi élet tettein és döntésein keresztül világosan lát­hatóvá válik. Nem régen egy érdekes könyvet olvastam korunk egyik leghatal­masabb politikai diktátoráról. A könyv írója végigelemzi a diktátor döntéseit és megállapítja, hogy ez az ember egyetlen igazán fontos döntést sem hozott önmaga a saját akaratából. Döntéseit a tanácsadók hozták. Korunkban szinte hihetetlenül elszaporodtak az emberi tanácsa­dók. Emberek, akik beleszólnak má­sok életébe, lelki világába, üzleti ügyeibe és akik ellentmondást nem tűrő hangon hozzák meg döntései­ket. Hányán vannak, akik helyett ma televízió állomások hírmagya­rázói, újságírók vagy rádióripor­terek hoznak meg fontos dönté­seket. Mások ügyvédek tanácsát kérik ki életük minden fontosabb lépé­sénél, beleértve házassági ügyeiket és a halálukat követő öröklődési kérdéseket is. Vannak, akik helyett a feleség dönt vagy a gyermek, az iskola vagy a társadalom, a barát vagy a munkatárs. A tanácsadó döntései szerint alakul azután az élet. Korunkban sokan támadják az egyházat azért, mert képmutatás­ban élnek az egyháztagok, mert bűnben él a világ, mert háborúság van a földön és szegénység az em­berek között. Az igazság azonban az, hogy mindezért nem az Isten a felelős, de még csak nem is az egyház, ha­nem az ember, aki a bűnben él és a test tanácsaira hallgat és nem a lélekre, a bűnre és nem a szentre, a gonoszra és nem a jóra. Vagyis alapjában véve nem az Istenben hívő ember képmutatá­sáról van szó, hanem a hitetlen ember ravaszságáról, aki istenfélő­nek álcázza magát, hogy igy tegye tönkre sokak előtt a hívő ember hitelét. Nem a Krisztust követő emberek tartják háborúkban a világot, ha­nem a test, a bűn, a gonoszság ta­nácsaira hallgató emberek álcázzák magukat keresztyéneknek, hogy ezzel lejárassák Krisztus ügyét a világban. Nem a Szentlélek követői okoz­zák a bűnözést, forrongást, nyo­morúságot, rabszolgaságot a világ­ban, hanem a Sátán követői, akik pusztulásra Ítéltettek és magukkal akarják pusztulásba dönteni az egész emberi világot. A Sátán tanácsaira hallgató em­ber pedig istentelen még akkor is, ha pontosan kifizeti egyháztagsági díjját vagy vasárnap rendesen megjelenik az Isten házában. Korunk keresztyénségének tör­ténelmi feladata felismerni a krisz­tusi igazságot: “Jó fa nem terem­het rossz gyümölcsöt” és “rossz fának nem lehet jó gyümölcse.” Akiben az Isten lelke lakozik, annak életében mások számára is megérezhetően kell, hogy ott legyen a szeretet. Nemcsak szavak­ban, hanem tettekben, segíteni akarásban és áldozatkészségben. January, 1971 — Vol. 50, No. 1 Published Monthly except June-July and August-September when bi-monthly. Editor-in-Chief: DEZSŐ ABRAHAM, Bishop Editor: REV. TIBOR DÖMÖTÖR 1657 Centerview Drive, Akron, Ohio 44321 (216) 666-9978 Business Manager: REV. LOUIS ILLÉS 1411 Kennedy Ave., Duquesne, Pa. 15110 Editing Manager: REV. BARNABAS ROCZEY 1409 Bailey Ave., McKeesport, Pa. 15132 Office of Publication: Bethlen Freedom Press Ligonier, Pa. 15658 Second class postage paid at Ligonier, Pa. Subscription—Előfizetés: évi $3 yearly Akiben az Isten lelke lakozik, annak az élete és szolgálata öröm és gyönyörűség, boldogság és áldás. Akiben az Isten lelke lakozik annak az életében megtapasztalha­tó az Istennel megbékélt ember csodálatos békessége. Gondolatai­ból békesség árad a másik ember felé. Békességben él Istennel, ön­magával, családjával és embertár­saival. Akiben az Isten lelke lakozik, annak az életében szemmellátha­­tóvá válik a jóság. Megismerte az Isten jóságát a megbocsájtásban, saját életében, az emberiség meg­tartásában, a világegyetem törvé­nyeiben. Mindent elkövet, hogy ezt az isteni jóságot önmagán keresztül megismertesse a világgal. Akiben az Isten lelke lakozik annak életében ott van a hűség. Hűség elsősorban az Isten iránt, az Ő ügye iránt, az Ő egyháza iránt. Hűség házastársa, családja, barátai, munkatársai iránt. Hűség még azok iránt is, akik hűtlenséggel válaszolnak az Isten mindenek felett megmaradó hűsé­gére. Akiben az Isten lelke lakozik az a lélek szerint él, gondolkozik, cse­lekszik és beszél. Akiben az Isten lelke él az a lélek tanácsait kéri ki döntései előtt imában, éneklésben, igehir­detésben egyaránt. Az Isten lelke azonban csak az ÍRÁS ÉS ÉLET

Next

/
Thumbnails
Contents