Magyar Egyház, 1970 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1970-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 A második parancs idekint: református embernek, hívőnek lenni. Őseink hivő emberek voltak és hitből építettek fel mindent. A mi falunkban 1832- ben templomot és tornyot épitett 25 jobbágycsalád, a dézsma és robot mellett s a templom felszentelése után vihar jött, a tornyot beledöntötte a templomhajóba s összeroppantotta az egészet. Mit gondoltok, meddig volt romos a templom? Másfélévig volt romos, másfél év múlva felépült a mai templom és torony. Csodálatos, hogy a vallásüldözés korában őseink, 25-30 család nem egy, — két templomot épitett. Mert az egyiket elvették. Megépitette a másikat semmiből. Anyagi erőből? Óh, hol voltak ők ahhoz az anyagi erőhöz képest mint ami nekünk van? De hitük volt és boldogok voltak. Akinek hite nincs, céltalan és elesett az élete, szétfut, mint a sár és homok fut, nem lehet megfogni, nincs tartása, ereje, nincs győzelme itt az életben és nincs győzelme a halálon. Mert a halál itt van az egyéni, emberi élet felett és a közösségek és a nemzet élete felett, mint sötét kapu ott vár reám és reád. Elűzhetjük, élhetjük az életet hit nélkül és keressük a narkotikumot valami mámorban, legyen az ital, vagy a pénz, a gazdagság mámora, — nincs az életednek tartalma, ereje; csak a hivő ember tud boldog lenni. A református élet nem azt jelenti, hogy tündököl és dicsekedik őseinek hitével — mert ők megélték az ő hitüket — de mit csinálunk mi? Itt kint az emigrációban a magyar reformátusság hitből hozta létre a maga templomait és közösségeit, de ha ez a hit, jaj, ha nekilendülne, még nagyszerűbb alkotásokat hozna létre. Kedves Testvér! Magyarnak lenni tudod mit jelent? Vállalni a kisebbségi sorsot, vállalni szépen szárnyaló értelemmel, mindig pozitívumokat alkotni, mindig alkotni, 'élni, hittel, akarattal, elszántsággal. S a magyar sorson belül idekint, az idegenségben, reformátusnak lenni: őseidnek élő hitét hordozni magadban. Testvér, ez az egyedüli érdemes dolog ezen a világon, mert nincs boldogabb ember annál, aki egyszer azt tudja elmondani: Tudom, az én Megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll. Aki ezt el tudja mondani, annak számára nincs halál, csak élet, életcélét, szárnyaló, sugárzó, áradó, jobbá tevő élet, boldog élet, mert az tud igazán boldog lenni, örülni, aki adni tud kincseket, — mert az adás egy törvénye, hogy aki ad, azé megsokszorozódik. Teljék meg azért bennünk, magyar református lelkekben, hit által az élet ezekkel az erőkkel, hogy életünk áldás legyen és ne átok. Kiss Sándor SZABÓ ELEMÉR EMLÉKALAP Futótűzként terjedt el a hir az észak ohioi magyarok között: Október 14-én délután 5 órakor, életének 45-ik esztendejében meghalt Szabó Elemér a magyarság lelkes harcosa, fáradhatatlan munkása és a fiatal magyarok szerető szivii és áldozatkész barátja Youngstownban. Szabó Elemér a terveknek és a tetteknek az embere volt Szeretett tervezni, gondolkozni, álmodni, de szerette a lélek elképzeléseit, az agy gondolatait és a szellem alkotásait átvinni az életbe, a megvalósulásba. Szerette az embereket, mert szerette az Istent. Az ő hatalmas szivébe belefért minden magyar vallás különbség nélkül. Szerette a magyar nyelvet, mely néki az Amerikában született magyarnak anyanyelve volt. Emlékezetes marad az egyik clevelandi felszólalása, amikor is szeretettel figyelmeztetett egy 1956-ban Amerikába jött magyart, aki angolul szólalt fel: “Testvérem! Én itt születtem Amerikában, mégis magyarul beszélek, mert az én anyanyelvem: magyar! Beszéljünk magyarul, amikor csak lehetőségünk van erre.” Szabó Elemér százakon segített, ezreknek a fájdalmát oszlatta az ige vigaztaló szavaival. Temetése a youngstowni magyar református templomból történt, hatalmas tömeg jelenlétében. A temetési szertartást a magyar református lelkészek együtt végezték a magyar római katholikus, görög katholikus és baptista lelkészekkel. Emlékeztetőül Szabó Elemér tevékeny krisztusi és magyar életére a youngstowni magyarság vezetői “Szabó Elemér emlék alapot” alapítottak, melyből fiatal magyar egyetemi hallgatóknak adnak majd ösztöndíjat az elhunyt kívánsága szerint. (Adományokat lehet beküldeni a következő cimen: Szabó Elemér emlékalap c/o Nt. Adorján Kálmán, 925 Mahoning Ave., Youngstown, Ohio 44502.) Szeptember elején találkoztam utoljára Szabó Elemérrel. Egy egész estén keresztül beszélgettünk az amerikai magyarság jelenéről és jövőjéről. Lázas szemekkel, tüzes lélekkel magyarázta terveit, elképzeléseit, látását. Beszélt arról, hogy 1971 tavaszán megvalósítja régi álmát és—először—ellátogat Magyarországra, “ahonnan az őseim csak testben jöttek el, de lélekben mindig otthon maradtak” — mondotta. Az Úristen nem engedte meg, hogy Szabó Elemér meg
