Magyar Egyház, 1969 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1969-05-01 / 5. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ telepítésében); Dr. Emődy István, Dr. Zudor János, Dr. Kiss Gerzson, Dr. Kiss Endre, Juhos Géza, Juhos Károly, Dobosy Szabó László, Ladányi Domokos, Tornyay László, Szappanos Gábor, Benedek László, Sándor Mihály, Hangody István (feljegyzésem hiányos). Ilyen presbitérium, azzal a lendülettel, amit annak tagjaiban tapasztaltam, garancia lehet arra, hogy az argentínai magyar élet gerincét képező református-protestáns rész nem omlik szét még abban a nem várt esetben sem, ha lelkipásztor hiánnyal kellene is megküzdeniök. A nők: Láczy Schneider Róza, Szabó Anna Mária, Benedek Istvánné, Tompa Józsefné, Malman Iréné, Molnár Irma, Hetényi Istvánné, Dr. Kiss Gerzsonné, Medey Ida, Papp Imréné, Vass Béláné, Conrád Erzsébet, Schirl Nándorné, Erdős Ibolya (ez a feljegyzésem az előbbinél is hiányosabb) s különösen Dr. Szabó Miklósné (a buenos airesi egyetemen matematikát tanít, a diákjai bálványozzák s csak úgy hívják, hogy “La Hungara”) zálogai annak, hogy sok próbálkozás után az argentínai magyar református egyházi élet erősödni fog. A városnézés és látogatások mellett időmet különböző csoportok előtt tartott előadások töltötték ki. Az északamerikai sokrétű magyar református egyházi életet, annak alkotásait, köztük a Református Egyesületet és a Bethlen Otthont ösmertettem, meg aztán a problémákat, amikből nekünk annyi van (jó részét magunk gyártjuk), hogy két életre elég volna. Pironkodva ösmertem el, hogy bár számra, anyagi erőre nézve a régi Magyarország határán kívül mi vagyunk a legerősebb csoport, sokfelé szóródott atyánkfiáiért alig teszünk valamit. Pedig akár tetszik nekünk, akár nem, Isten értők egykor mindőnket felelősségre von. Tanulság Bár mindössze nyolc napot töltöttem Argentínában s ilyen rövid idő után vakmerő vállalkozás tanúlságot levonni, mégis megpróbálom. Magyar református szemmel, szeretettel s mindenek felett tárgyilagosan. Argentina igen gazdag és szép ország, de főkép állattenyésztésre van berendezkedve. A hatalom az óriási földbirtokokkal rendelkező régi argentin családok kezében van. A “polgári” kormány tagjai ő közülök kerülnek ki s mert egyben ők alkotják a szárazföldi, tengeri és légi erők tisztikarát, ha a “polgári” irányzat nem kedvök szerint való, ott vannak a tábornokok. Egy kis forradalommal átveszik a kormányt. Ez a helyzet most is. Az ország tele van gazdasági és társadalmi problémákkal. Pénze, a peso, gyenge, egy amerikai dollár több mint 300 pesot ér. A kereseti lehetőség korlátolt, de azért úgy-ahogy megélnek az emberek. Az általam hetvenötezerre becsült magyarság négy bevándorló rétegből tevődik össze. Az első a 19-es kommúnista kísérletben résztvettek aránylag kicsi csoportja, a második — s ez már jelentékenyebb — a chacoi farmertelepülés, a harmadik — ez számra a legerősebb — a második háború menekültjei; végül vannak az ötvenhatosok, igen kevesen. A négy réteget egyedül a régi főúri és középosztály tagjaiból álló, még mindig meglehetős konzervatív beállítottságú második háborús menekült csoport tarthatja össze. Múltja jogán kötelessége, szellemi felkészültsége révén pedig kiváltsága. Ha valaha, most megmutathatja, mit jelent az Úr Krisztuson keresztül a fajtánk iránti szeretet. Olyan küldetést teljesíthet, amilyet régi keretei között soha. Impresszióm szerint ez a küldetés egyre világosabban tűnik fel ez előtt a nagyon értékes réteg előtt. A munkássággal és a farmerekké előlépett parasztsággal való kapcsolata erősödni látszik. Az említett elsődleges okon kívül azért is, mert a reménység, hogy a régi országba a keretek közé valaha is vissza lehet kerülni, eltűnőben van. Általános magyar szempontból igen fontos az is, hogy felekezeti ellentét nincs, ellenben van egymás értékeinek megbecsülésén alapuló testvéri megértés. A régi Magyarország határain kívül egyedül Argentina az, ahol — számánál fogva — régi középosztályunknak ilyen “országmentő” szerepe és lehetősége van. Milyen áldott dolog lenne, ha méltónak bizonyulna a reformáció és az üldözések százada Úr Krisztusát szerető, fajtájáért minden áldozatot meghozni kész akkori főúri és nemesi osztályunkhoz! Uruguay — Montevideo December 6-án, pénteken reggel indultam tovább Montevideo felé. A repülőtér ugyanaz volt, mint amelyikre nyolc nappal azelőtt megérkeztem, csak épen a “léglökéses” (jet) behemót helyett most egy kétmotoros propelleres szöcske vitt tovább. Montevideo nem messze van Buenos Airestől, úgy jó két órányira, de az útunk a tengernyi széles La Plata folyó felett vitt s mig szúnyogmasinánk zümmögve bukdácsolt velünk az áradástól zavaros parttalan folyó felett, azon elmélkedtem, hogy nem is lenne bolondság, ha baj esetén olyan égi kampófélékkel lehetne kapaszkodni, ha nem egyébbe, hát a levegőbe. .. A két motor emberül megállta a helyét és még csak nem is késtünk. A repülő állomáson már vártak rám Kovács Pál, a montevideói pap és Apostol János, a Latinamerikai Református Egyház széniora, a braziliai pionir pap. Pál barátunknak van egy ócska motorosított bricskája s azon zötyögtünk be a városba, a parókhiára. Szép, csendes útcában levő sarokház, az öt gyermekes lelkészpár számára épen megfelelő. (A házbért a lelkipásztor fizeti.) A házhoz kocsiszin járul, meg egy kis udvar gyümölcsfákkal s huszonöt tyúkkal, meg kakassal. Az apró jószág tartás a délamerikai városokban nemzeti szokás, csak egy kicsit humoros, hogy hajnalban kakaskukorékolás kelti fel az embert Buenos Airesben, Montevideoben, Sao Pauloban, Caracasban egyaránt. Uruguay aránylag kicsi ország, mindössze 78,000 négyzetmérföldnyi, csak valamivel nagyobb, mint Missouri, úgy három millió lakossal. Jobbára síkság, itt-ott hepe-hupás. Van egy kis “hegylánca”, de inkább dombok, mint hegyek alkotják. Természeti kincsekben igen szegény ország. Főkép állattenyésztő (marha, juh) s majdnem egyetlen kiviteli cikke a hús és bőr. Egyébként épen olyan “welfare state”, polgárairól a bölcsőtől a koporsóig gondot viselő ország, mint Svédország. Azzal a különbséggel, hogy Uruguay már a teljes csőd szélén áll. A lakosság több mint egyharmada állami alkalmazott! Az éghajlat enyhe, ámbár egyik nap 42 fokos meleget fogtam ki — Celsius szerint. Másnap pedig, az igaz hogy Punta del Esten, a tengerparton, dideregtem. A lakosság valamivel színesebb, mint Argentínában, ahol pédául Buenos Airesben mindössze négy négert láttam. Montevideoban már jobban mutatkoztak. Ez olyan vidéki “világváros”, jó adag mucsai mellékizzel. Tele van ugyan fákkal, bokrokkal, virágokkal, de aránylag sok a rendetlen útcája s azokban még több az elhanyagolt épület. Soha több ócska tragacs autót nem láttam, mint itt. Éhez képest Buenos Aires kismiska. Mintha csak egy-egy nagy amerikai autótemető elevenednék meg s lepnék el szédelegve a hajdani büszke autó-hintók rozzant, zörgő-csattogó paródiái az útakat. Új autók nincsenek, mert az aránytalanul magas vám miatt méregdrágák s így ócskákat használnak. Viszont ezek is olyan drágák, hogy az árukon nálunk újat lehet venni. Egyébként forgalmi szabályok itt sincsenek, illetve nem törődnek velők. Magyarok A magyarok száma négyezer körül lehet. Főkép Argentínából és Braziliából jöttek át, s nagyobb részük iparban, kereskedelemben talált elhelyezkedést. Mivel erre jóformán csak Montevideoban van lehetőség, számuk az ország többi részében elenyésző. A reformátusok (protestánsok) száma úgy ezer körül
