Magyar Egyház, 1969 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1969-04-01 / 4. szám
8 MAGYAR EGYHÁZ szerveknek. 1968-ban a határvédelmi alakulatok 113 esetben akadályozták meg ilyen irodalom becsempészését az országba, állapítja meg. Majd ismerteti, hogy 11 egymástól független egyház működik a Szovjetunióban és több mint 15 szekta, beleértve olyan “törvénytelen” csoportokat is, mint a “disszidens baptisták”, akik szakítottak a hivatalosan elismert baptista egyházzal és a Jehova tanúi, akiket külön azért is üldöznek, mert tagjaik nem fognak fegyvert. Ezek a szekták, írja a szerző, “külön törekszenek arra, hogy a tántorgó, bizonytalan fiatalokat behálózzák, megmételyezzék az elméjüket a vallással. Külön gyűléseket rendeznek beszervezésükre, kórusokban, vasárnapi iskolákban tanítják őket vallásos énekekre és az egyházi tanokra, pompásan rendezett egyházi esküvőkkel és temetésekkel érzelmileg ragadják meg a képzeletüket.” Majd hosszan példákat sorol fel állítása igazolására. Ilyeneket: “A disszidens baptisták fiataljai a múlt évben Cseljabinszkban konferenciát rendeztek, amelyen 13 köztársaságból, rendkívül nagy távolságokból is, 200-an vettek részt. Ugyanennek a szektának mintegy 150 fiatalja az Ukrán és Orosz Szocialista Köztársaságból múlt év júliusában Orel városában jött össze és az egyik rendszeres temlombajáró háza előtt, szabad téren tartottak istentiszteletet, prédikáltak és bibliai énekeket énekeltek. Hasonló összejövetelre került sor Alma-Ata Köztársaságban, a múlt év szeptemberében. Tíz és tizenhét év közötti fiatalok órákig énekelték kórusban az egyházi énekeket. Vasárnapi iskolákat szerveztek Tádzsikisztánban, Altáj tartományban, Karagandában és másutt sok helyen. A disszidens baptisták vallásos irodalmat adnak a gyerekek kezébe is. Sokszor még a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Komszomol tagjai is vallásos propagandájuk hatása alá kerülve, annak áldozataivá lesznek.” Persze a Molodoj Kommunisztnak nem ez volt az első száma, amely a vallás terjedésének veszélyeire hívta fel a kommunista ifjúsági szervezet tagjainak figyelmét. És nem is az egyetlen lap, amely ezt a kérdést az utóbbi időben egyre gyakrabban tárgyalja. A Zsurnaliszt magazin egyik március eleji számának vezércikke a fiatalok egy részének ideológiai éretlenségével foglalkozik. Megállapítja róluk, hogy felelőtlenek, nem éreznek közösséget népükkel és a “kommunizmus nagy ügyével”. Kijelenti ugyan, hogy a Szovjetunióban nincsen nemzedéki ellentét, de aztán azonnal megcáfolja önmagát, állítva, hogy nekik semmi tapasztalatuk sincs már “a kapitalista elnyomás borzalmasságáról” és ezért számukra nem élő az osztályellenség fogalma. Az újságírók szövetségének ez a lapja vádolja a sajtót is, amely legtöbbször csak a külsőségeket kritizálja, mint a fiatalok kinézését, öltözködését, viselkedését és nem foglalkozik a nagy veszéllyel: a Nyugat manapság a szovjet fiatalok tapasztalatlanságát és türelmetlenségét használja fel arra, hogy olyan ideákat ültessen el az agyukban, mint “humánus szocializmus”, “totális demokrácia”, vagy “vallásosság”, mint magasabbrendű emberi élet. A Szovjetunió társadalmi, gazdasági és kulturális életének egyik legkiválóbb nyugati szakértője Paul Wohl, aki mint újságíró hosszú éveket töltött el a világ első kommunista államában és folyékonyan beszél, olvas és ír oroszul. Nemrégen lapjában, a nagytekintélyű The Christian Science Monitor-ban ragyogó logikával és nagy tényismerettel analizálja a Hruscsov bukása, azaz 1964 óta beállott változásokat. Tényekkel bizonyítja, hogy már Hruscsov megbuktatásának is a Sztálin által nevelt katonák és pártkáderek ijedelme volt a legfőbb oka, akik attól féltek, hogy a Hruscsov-féle liberalizálódás meggyöngíti a pártot és csökkenti a Szovjetunió erejét, hatalmát a világban. Azóta állandóan keményedő, dogmatizálódó politikájuknak fő jellemvonásai: • A szabadság állandó szűkítése. Főiskolákról, egyetemekről százakat zártak ki, mert kritizáltak olyan jelenségeket, amelyeket újra nem lehet említeni. írók letartóztatása, bebörtönzése, kényszermunkatáborba való küldése. A nyugati rádiók zavarásának visszaállítása. • A Szovjetunió egyes nemzetiségeinek erősödő nacionalizmusát minden erővel igyekeznek elfojtani. • Felvették a harcot a megerősödött vallási érdeklődés visszaszorítására. • Az adminisztratív, rendőri ellenőrzést erősen megszigorították. • Visszaállították Sztálin nimbuszát, amit Hruscsov megpróbált szétoszlatni. Foglalkozzunk most csak azzal, amit Paul Wohl a vallás megújulásáról ír. Persze nemcsak ő, mások is érdeklődéssel figyelik ezt a jelenséget. Egy Londonban megjelenő, angolnyelvű folyóirat múlt évben egész számát, 164 oldalt szentelt a kérdés tárgyalására (Survey, January 1968, London. American Distributor: Franklin Square Subscription Agency, 545 Cedar Lane, Teaneck, New Jersey). Amerikai, angol és német kutatók, tudósok tíz tanulmányban fejtik ki, eredeti szovjet források alapján az egyház és állam viszonyát, a vallás és nacionálizmus ébredését a Kaukázusban, a baptista hit terjedését, az izlám helyzetét, a zsidók helyzetét, a vallásos érdeklődés növekedését, az új szovjet irodalom spirituális érdeklődését, a Vatikán szovjet politikáját és így tovább. A vallási megújulási mozgalom egyre jobban aggasztja a Szovjetunió vezetőit. Egymástól majdnem teljesen függetlenül, két vonalon működik és hat. Az egyik az egyházak és a szekták. A szektákat nem is lehet úgy ellenőrizni és kontroll alatt tartani, mint a hivatalosan elismert Orosz Orthodox Egyházat. Egyre több szülő keresztelteti meg a gyerekét, többen és többen áldatják meg házasságukat a pappal, sokszor titokban a kommunista szertartásé esküvő után. Sok prominens személyről csak később derül ki, hogy titokban, felnőtt korban megkeresztelkedett. Például Sztálin leánya is csak menekülése után mondta el, hogy négy évvel korábban, titokban, az egyik moszkvai templomban felvette a keresztséget. Borisz Paszternák, a Nobel-díjas szovjet író végrendeletileg meghagyta, hogy az egyház temesse el. Falusi házában volt felravatalozva és a másik szobában, a legnagyobb szovjet zongoraművész, Richtler egyházi zenét játszott, amikor a szovjet irodalom és művészi élet színe-java hódolt a nagy elhúnyt írónak. Az ateista propagandistákat megdöbbenti, hogy milyen nagy vonzóereje van egy egyházi temetésnek. A vallás, amit 50 évvel ezelőtt rendeletileg eltöröltek, majd meg azt hitték, hogy a templomok bezárásával, a papok eliminálásával magától kihal, ma a szervezett egyházi kereteken kívül még élőbben hat, mint 10, 20 vagy 30 évvel ezelőtt. De még ennél is veszélyesebbnek tartják a másik vonalát a vallási megújulásnak, amely költők, írók, művészek, tudósok, diákok között észlelhető. Ennek a fő mozgatója, hogy a kommunizmus nem ad feleletet az ember alapvető nagy kérdéseire: léte és élete értelmére és céljára. Az ember lélek is és nemcsak anyag s emberré igazán a lélek teszi. A kommunizmus szét akarta zúzni az abszolút és egyetemes erkölcsbe vetett hitet és igényt, helyébe téve az úgynevezett szocialista erkölcsöt, ami a gyakorlatban erkölcsi nihilizmus vagy üres szofisztika. A léleknek ez a transcendens, anyagon túli, spirituális világra való törekvése megjelenik a szovjet irodalomban, művészetben. Néha csak allegóriákban, szimbólumokban, rejtetten, de sokszor nyíltan. A földalatti irodalom a Szovjetunióban sokak szerint legalább olyan nagy, mint ami nyomtatásban megjelenik. És annak fő témája az ember vallási, lelki igénye. A Biblia a legkeresettebb és legdrágább csempésztárgy a Szovjetunióban. Egyik ismerősöm négy évvel ezelőtt már Bécsben bérelt autóval utazott Magyarországon. Karcagnál felkérezkedett a kocsijára egy orosz tiszt, akinek sürgősen Pestre kellett menni. Megtudta, hogy Amerikából jött és azonnal azt kérdezte, nem tudna-e
