Magyar Egyház, 1969 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1969-04-01 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 nem segít; hiába segít más, ha mi nem akarunk meggyógyulni. Az Utó játékban Zsuzsa felébred műtéti kábulatából. Először még bódult boldogságában, hogy házassága rendben van és Andráska, akinek álma utolsó jelentében egy motorbicikli-karambol után vért adott (“Most adok másodszor életet a fiamnak”), meg fog gyógyulni. Lassan ébred rá a borzalmas valóságra, hogy a műtét “sikerült”, nem lesz gyermeke. Talán szívesebben venne a néző egy happy ending-et, mondjuk a főorvost közben elhívják, Zsuzsa felébred és az álom hatására megváltozik, most már akarja a gyermekét, elrohan és a visszatérő főorvos hűlt helyét találja. A könyörtelen igazság azonban erőteljesebb, az író—hol azt éreztem, hogy szigorúan, hol azt, hogy könyörgően—kiáltja a nézőnek: Nem lehet felelősség nélkül cselekedni, vannak az életben cselekedetek, amelyeket nem lehet meg nem történtekké tenni, amik után nem marad más, csak a szörnyű beismerés, mint Zsuzsáé: “Megöltem ... én öltem meg. ..” Világos, hogy Trombitás Dezső az abortusz ellen írt. Formának a drámát választotta. Jól választott, mert a darabot jól írta meg. (Amelyben azt is megmutatta, hogy az igehirdetésnek ez is lehet formája.) Trombitás Dezső stílusa következetes, egyszerű, sohasem mesterkélt vagy erőszakolt. Nekem nagyon tetszett, hogy sok közhelyet használ párbeszédeiben, de úgy, hogy mindegyik helyénvaló. Azért közhelyek, mert állandóan használjuk őket, valóban úgy beszélünk, ahogy ezek a szereplők beszélnek: “Hogy egy asszony akar-e világrahozni gyereket, vagy sem, az az illető magánügye”, “Tudja jól, hogy mit jelentett maga nekem. A maga tiszta lénye...”, “... nyaraláskor a nők tisztessége mindig csökken”. De sokkal több olyan mondat van, ami megragad a néző fülében, ami nemcsak elgondolkoztat, de új meglátást is ad: “.. . a kicsikart bologsagért mindig fizetni kell”, “az asszonyok nemcsak a férjükhöz, hanem a helyzetéhez is feleségül mennek”, “csak azokat a nőket éri kísértés, akik tudatosan vagy tudat alatt kívánják, hogy megkísértsék őket”, “a férfinak elég egy féltucat frázis és megél belőle”, “a fiú csak addig az anyjáé, amig egy másik nő be nem lép az életébe”, “nem mindig azok szenvednek legjobban, akik végigjajgatják az utcát.” Lehetne vég nélkül folytatni, illetve addig, amig le nem nyomtatnánk az egész darabot. (A nyomdai kiállítás egyébként nagyon szép—a könyv Molnár József müncheni nyomdájában készült.) Fejezzük be még egy idézettel: “Az életben nem mindig olyan motiváltak a cselekedetek, mint az irodalomban.” Nos, Trombitás Dezső darabjában a kettő összefonódott : való élet és igazi irodalom. És nem “magyar emigráns irodalom.” Nincs szükség erre a mentegetőző “emigráns” jelzőre. Egyszerűen: irodalom. Ismétlem, reméljük, hamarosan látjuk színpadon is. Harsányt András Kiss Sándor: A VALLÁS HELYZETE A SZOVJETUNIÓBAN A Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának lapja, a Szovjetszkaja Rosszija március végén első oldalas vezércikkében meglehetősen ingerült, támadó hangon állapítja meg, hogy még mindig sokan járnak templomba és ami külön sajnálatos, közöttük sokan kommunista párttagsági könyvvel rendelkező emberek is. “Sőt mi több” — írja a lap — “sok kommunista titokban megkeresztelteti a gyerekét. Megteszi ezt annak ellenére, hogy már Marx Károly megírta, a vallás ópium a nép számára, a reakciós erők fegyvere a társadalmi haladás megakadályozására.” A vallás pótlására a párt által rendezett “társadalmi szertartások”, mint például névadó ünnepség, kommunista esküvő és temetés, nem tudják helyettesíteni az egyházi keresztelést, esküvőt és temetést, mert unalmasak, sablonosak, régi-módiak, — állapítja meg a kommunista lap. A szovjet kommunista ifjúsági mozgalomnak, a Komszomolnak ideológiai folyóirata, a Molodoj Kommuniszt márciusi számában ugyancsak hosszú cikkben figyelmezteti a Szovjetunió ifjúságát a nyugati “ideológiai behatolás” veszélyeire. Azt igyekszik bizonygatni, hogy a nyugati szellemnek ez a beáramlása tulajdonképpen az Egyesült Államok, Nyugat-Németország és más nyugati országok “intelligence” szervezeteinek tudatos, tervszerű aknamunkája. Ebben még nem lenne semmi új, hiszen az utóbbi években megszoktuk már, hogy valahányszor a szabadság igénye szemmel látható, kézzel fogható formában jelentkezik a Szovjetunióban vagy valamelyik csatlós országában, a kommunista párt azonnal riadót fúj: Itt vannak a rendszerünket alattomosan aláásni akaró imperialisták! A cikk azáltal válik érdekessé, hogy megmutatja, miért is kongatják a vészharangot a Szovjetunió ideológusai. A cikk szerzője, egy Malygin nevű vezérőrnagy, többek között megállapítja, hogy a szovjet diákok nincsenek mindig felkészülve arra, hogy a Nyugatról jövő eszmékre megfelelő választ adjanak. Példának felemlíti, hogy a Moszkvai Egyetem füozófiai szakján amerikai és nyugat-német cserediákok meghívatták magukat vitára, aminek a témája a fasizmus és a neo-nácizmus volt. A vita azonban csakhamar “a szovjet rendszer kritizálásává fajult”. Majd így folytatja cikkét a vezérőrnagy elvtárs: “A jelenlévő diákok nem voltak képesek ésszerűen és meggyőzően visszautasítani a hívatlan konzultánsok állításait. Politikailag éretlen fiatalok olyan dolgokat követnek el, melyek nem látszanak ugyan törvényellenesnek, mégis nagy kárt jelentenek a mi társadalmunknak. Gépírásos kéziratoknak mindenféle fajtája, ideológiailag ártalmas tartalommal cirkulál közöttük, külföldi felbújtásra... Mindebben nagy szerepet játszik a cionizmus, amely már 1956-ban Lengyel - és Magyarországon, 1968- ban pedig Csehszlovákiában felforgató tevékenységet fejtett ki a kommunista tábor ellen (sic!). Mi több, a cionista organizációk most tervszerűen és rendszeresen alkalmaznak kapitalista államokban élő zsidókat a Szovjetunió elleni romboló munkára. 1968 októberében egy bizonyos Levine nevű amerikai állampolgárt kellett kiutasítani, mert szovjet-ellenes agitációt fejtett ki. A vallás is fontos része ennek az ellenünk irányuló aknamunkának.” Ezekután Malygin vezérőrnagy figyelmezteti a szovjet fiatalokat, hogy ne becsüljék le a vallás ártalmasságát. Vigyázzanak azokra a turistákra, akik vallásos irodalmat terjesztenek és adják át őket azonnal az állambiztonsági
