Magyar Egyház, 1969 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1969-04-01 / 4. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ megállapítható deformáltságáig, amely emberiességi szempontból ésszerűen indokolja az elvetélést. Világszerte lehetőség van a törvényes abortuszra, bizonyos körülmények közt, még a legszigorúbb tiltó abortusztörvények országaiban is. Sokhelyütt folyamatban van az abortusz-törvények enyhítésének processzusa, így az Egyesült Államok több államában; egyes államokban épp az elmúlt nehány év alatt hoztak ilyen enyhített abortusz-törvényeket. Vannak országok, Nyugaton, ahol ezek a törvények egészen liberálisok —például Japánban vagy Svédországban. Köztudomású, hogy Magyarországon is ilyen szélsőségesen liberális abortusz-törvény van érvényben. Ez nem áll minden “szocialista” országra, a román abortusztörvény például igen szigorú. Az abortusz-törvények szigorúságának fokát sok tényező befolyásolja, nem kizárólag az erkölcsi felfogás szigorúsága vagy lazasága. Közrejátszik a túlnépesedés fenyegető problémája. Az abortusz-törvények enyhítése mellett érvelők azt is hangoztatják, hogy a kisebbik rosszat kell választani, t.i. a terhesség megszakítását ahelyett, hogy a megszületett gyermekről ne tudjanak a szülők kellőképpen gondoskodni vagy esetleg torzszülött legyen. Azzal is érvelnek, hogy tiltó rendelkezések ellenére számtalan esetben úgyis elvégzik a terhesség mesterséges megszakítását és az ilyen—milliószámra—végzett tiltott műtétek nagyobb veszélyt jelentenek az anyákra. Magyar szempontból komplikálja a kérdést az az elterjedt meggyőződés, hogy a magyarországi abortusz-törvény igazi motivuma genocídium, népgyilkosság, a magyarság ellenségei részéről. Itt a kérdés elemzésénél viszont azt is figyelembe kell venni, hogy a Rákosiéra alatt igen szigorú volt a magyarországi tiltó abortusz-törvény, valamint azt, hogy a közelmúltban számos ankét volt és cikksorozat jelent meg Magyarországon, amelyek idegesen kutatták a születési arányszám veszedelmesen alacsony voltát és az okokat, amiért olyan sokan veszik igénybe a szabados abortusz-törvényt. A nyilatkozatok elismerik, hogy a lakáshiány és anyagi gyarapodás vágya erősen közrejátszik a gyermekellenességben (“előbb autót és öröklakást, azután gyereket”), de erősen tiltakoznak, hogy a fiatal házaspárok azért nem akarnak gyermeket, mert bizonytalannak és reménytelennek látják a jövőt. Tény az is, hogy a születési arányszám valami keveset emelkedett az utóbbi időben, amit magyarországi jelentések igyekeznek ki is emelni. Mindezt csak azért mondtam el, hogy rámutathassak arra: Trombitás Dezső az abortusz-kérdésnek nem ezekkel a politikai vagy társadalmi vonatkozásaival törődik, hanem a félelmetesen egyszerű emberi indulatokat Vizsgálja. Zsuzsa, a 22 éves fiatalasszony azért akar megszabadulni születendő gyermekétől, mert úgy érzi, hogy nem szereti tehetséges mérnökférjét, Andrást; ha gyermeke lenne, ez megakadályozná, hogy “boldog” legyen, amire pedig a “szépfiú” Tamás udvarlása révén jó reménye van. Fentebb azt mondtam, hogy Trombitás darabja akárhol játszódhátik. írjuk ki pontosabban: akármilyen politikai rezsim alatt, akármilyen társadalmi körülmények közt. Ezek mind lehetnek jelentős minősitő befolyással, de minden mögött ott van a lényegében egyedül döntő kérdés—van-e szeretet. Ha nincs: nem kell gyerek; ha van: kell gyerek, függetlenül attól, hogy milyen rezsim, milyen társadalmi vagy anyagi körülmények határozzák meg egy fiatal pár életkereteit. Trombitás Dezső darabja Előjátékkal kezdődik, melyben Zsuzsa felkeresi István főorvost és kizsarolja tőle, hogy elvégezze rajta a tiltott műtétet—a főorvos emlékezetébe idézi, hogy előzőleg Mária barátnőjénél is megcsinálta. A következő három felvonás a műtéthez elkábított Zsuzsa álmát mondja el, másfél, tizenegy és fél, és tizennyolc és fél év után, mintha a gyermek, Andráska, megszületett volna. Három házaspár, András és Zsuzsa, Tivadar műegyetemi tanár és Mária, a “szépfiú” Tamás és Miéi összefonódó történetét kapjuk. A főszereplő Andráska, először csecsemő, azután kisfiú, végül érettségi előtt álló fiatalember. Az álom szabályai szerint a három felvonásban csak azok szerepelnek, akik szereplői voltak az Előjátéknak is, illetve akikről az Előjáték párbeszédében szó volt. A darab lélektani vonalvezetése kitűnő. A néző mindenekelőtt megtanulja azt, hogy a gyermek puszta létezése, az hogy megszületik és van, még nem hozza automatikusan rendbe az elidegenedett házastársak viszonyát. Mindkettőjüknek belülről kell megváltozniuk. Zsuzsának rá kell jönnie, hogy Tamás csak frázisokat puffogtat és minden nővel kikezd, férje viszont nem kalandra, hanem a feleségének szerelmére vágyik. Rá kell jönnie arra is, hogy ő maga is igazán és vágyakozóan szereti a férjét, de ezt meg kell vallani, ki kell mondania. A hibák megvallása nélkül nincs katarzis, az érzelmek kimondása nélkül nem lehet tisztázni a félreértéseket. Zsuzsának rá kell jönnie arra is, hogy az önző Máriától nem a férjét, hanem a fiát kell féltenie. De a férjnek, Andrásnak is rá kell jönnie arra, hogy nemcsak várni kell a feleségétől, hanem adni is kell neki, nem sértődötten elvonulni és munkájába temetkezni, hanem segítségére kell lennie feleségének lelki válságában. Trombitás Dezső alakjai élnek—velünk, körülöttünk, talán éppen mimagunkban. Egyik jobb, másik rosszabb, egyik csak gyenge, másik gonoszul önződé mindegyik bűnös. Mindenki megsérül az életben, “használat” közben—mert a bűnős ember sérült ember, akinek gyógyulni kell. És a gyógyitás kétirányú: magunknak kell készíteni magunkat a gyógyulásra és gyógyítanunk kell egymást. Hiába akarunk, ha más
