Magyar Egyház, 1969 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 helyre minden nép számára el kell vinni, új módszereket kell alkalmazni a missziói munkában. Annyi kritika seholsem hangzott el, mint a missziói bizottság munkájánál. A fundamentálisták kifogásolták, hogy az egyén személyes megváltásának munkájáról nem szóltak. A mai egyházból hiányzik a missziói lelkűiét. A keresztyén gyülekezet másokért való közösség. A mai teológiának feladata, hogy az egyházat alkalmassá tegye Isten és ember szolgálatára. Az egyháznak alkalma van és szabadsága a missziói munkára. A közgyűlés felhívta a figyelmet a gyorsan urbanizált, iparosodó és egyre több egyetemmel rendelkező világban megindítandó missziói munkára. Mozgósítani kell minden eszközt a misszió sikere érdekében. Mindenkivel szóba kell állani, mint Krisztus szóbaállt a kollaborátor Zakeussal is. Dialógust kell folytatni nemkeresztyénekkel is. Tárgyalták a sokat emlegetett dialógust. A nyugati keresztyén delegátusok derültségére Nikodim orosz metropolita kijelentette, hogy semmi értelmét nem látja a marxisták és a keresztyének dialógusának. Többen kérdezték dr. Hromádkát, aki atyja a szocialista országokban lévő dialógusoknak, mi a véleménye Nikodim kijelentéséről, amire ő kitérő feletetet adott. A nagygyűlés sok tagja azt vallotta, hogy amikor az “új emberiség” a 20-ik század utolsó évtizedeibe lép, akkor a missziói munkának is meg kell változnia, sőt az egyház szakítson — mondották többen — tradicionális magatartásával, amikor a “szociális forradalmak idején az elnyomó kisebbséggel azonosította magát a Rend és Törvény nevében.” Annak ideje elmúlt, amikor az egyházak a status quo fennállásáért küzdöttek. Voltak, akik javasolták, hogy az egyház vegye ki részét a társadalom átalakításában, ott pedig határozottan álljon ki, ahol a status quo fenntartása az igazságosság rovására megy. Ezért a nagygyűlés sok kritikát kapott; egyesek azt hitték, hogy a nagygyűlés helyeselte az erőszakos változást. III. A nagygyűlés bemutatta, hogyan élnek ma szerte a világon az emberek. Minden három közül egy éhezik. Dr. Kaunda, Zambia elnöke rámutatott arra, hogy a nyugati tőke hogyan használja ki az afrikai fiatal országokat. Barbara Ward (Lady Jackson) angol közgazdász az egyik legjobb beszédet mondotta. Kemény kritikát gyakorolt a gazdag népekkel szemben s azt javasolta, hogy a gazdag országok bruttó nemzeti jövedelmük egy százalékát adják az elmaradt, fejletlen országok megsegítésére. Amerikának kb. 8 és fél billió dollárt kellene adnia erre a célra. A fiatal és “szocialista” országból jöttek élénken tapsolták ezt a javaslatot. Uppsala szociális igazságot követelt mindenki számára. Elítélte a faji megkülönbeztetést, pártolta a családtervezést, a születésszabályozást. Kötelező katonai szolgálat helyett javasolta az önkéntes munkaszolgálatot a fejletlen országokban. Élesen reámutatott a szegény és gazdag országok közötti feszült viszonyra. Felhívta a világ felelőseinek figyelmét arra, hogy sürgősen szükség van gyökeres szociális reformokra, hogy egy nagy világkatasztrófát elkerüljünk. IV. A nagygyűlés elítélte a háborút, a nukleáris fegyverkezést és a rakétalövegek készítését. Háború helyett nemzetközi bizottságok intézzék el a vitás kérdéseket. Felszólította az egyházakat, hogy szakítsanak meg minden kapcsolatot olyan intézményekkel, amelyek faji megkülönböztetést tesznek. Javasolta a menekültek segélyezését és azt, hogy az egyházak legyenek kapcsolatban politikai pártokkal, szakszervezetekkel és minden közösséggel, amelyek a közvéleményt befolyásolják. Támogatta az Egyesült Nemzetek Szövetségét. Tárgyalták Nigeria és Biafra kérdését. Itt az ellenszenv az angolok ellen irányult, akik fegyvert szállítanak Nigériának. A közgyűlés 3 millió dollárt szavazott meg Biafrának élelemre. Vietnam tárgyalásánál hallgathattunk. Egy koreai püspök kivételével mindenki elítélte Amerikát, de amerikaik szájából hallottam a legfurcsább kijelentéseket. A diákszállások ablakaiból ellenszenves Amerika-ellenes sloganok kiabáltak felénk. Svédországban, úgy látszik, sok barátja van Észak-Vietnamnak. Lépten-nyomon beleütköztünk Amerika-ellenes hangulatba. Egyik diák azt mondotta nekem, hogy minden amerikai személy szerint rokonszenves, de nem szereti Amerikát, mert kihasználja és leigázza a világot. Kérdeztem tőle, hogy kit igázunk le? Azt felelte, hogy Délamerikát. Nem tudtam, hogy a szőke dán diákot, vagy Délamerikát sajnáljam. Kétségtelen, hogy u. n. barátaink a néger kérdést és Vietnamot alaposan kihasználják ellenünk. Hallottam, hogy az amerikaiakat gonosztevőknek nevezték. Az amerikai delegátusok mosollyal eltűrték ezt, illett nekem is hallgatni. Egyik magyarországi barátom roppant élvezte bosszankodásomat. Vietnammal kapcsolatban a közgyűlés javasolta a felelős érdekelteknek, hogy a vietnami háborút azonnal be kell szüntetni. A vietnami nép sorsát a vietnami nép döntse el. A Közel-Kelet ügyében is határozatot hoztak, hogy az államok integritását nemzetközileg kell garantálni, a keresztyénség, zsidóság és az izlam szent helyeit szabaddá kell tenni nemzetközi ellenőrzés alatt. A világ nyomorúságán segíteni kell, mert a fehér nép a nyomorúság tengerétől körülvéve nem tud létezni. Az egyház nem futhat el felelőssége elől. V. Isten tisztelete egy elvilágiasult korban. Isten imádása minden korban a hívő ember boldog kiváltsága volt. Ma a keresztyén ember lépten nyomon beleütközik egy olyan világba, amely Istent tagadja. Ennek az elvilágiasult kornak tudománya, technológiája, kultúrája, emberi viszonyai, politikája, erkölcsi felfogása és sok minden szemben áll a régi hagyományos istentisztelettel és azt idejét múltnak kell tekinteni. Dohos, ódon szaga van a megszokott, hagyományos istentiszteletnek. Sok egyház liturgiája megfagyott, hideg, élettelen szertartás. Ami jó volt a 16-ik században, ma idejét múlta, vallották az ifjúság képviselői. A 16-ik század nyelvét és zenéjét a mai nyelvre és zenére kell átültetni és az istentiszteletet közelebb kell hozni a mai emberhez. Az elavult istentiszteleti formákat meg kell változtatni. A közgyűlés az istentisztelet folyamatosságának (continuity) fenntartását, de ugyanakkor a változtatást (change) is javasolta. Tanácsolták, hogy a tradicionális igehirdetést változatossá kell tenni dialógusokkal, drámákkal és szemléltető eszközökkel, képzőművészettel (visual arts). Javasolták, hogy az ó-keresztyének szokása szerint az úrvacsorát minden vasárnap ki kell szolgálni. A mai kor kultúrájának szimbólumait kell felhasználni az istentiszteleten. A keresztyéneknek meg kell ismerniők egymást és tanulni kell egymástól, hogy megértsük az istentisztelet jelentését és mélységeit. Láttassák meg minden istentiszteleten, hogy mi minden embert testvérnek tekintünk és a mi úrvacsoránk tükrözze, hogy mi hajlandók vagyunk megosztani kenyerünket az éhezőkkel. Istentiszteleteinken a világ gondját és az ember problémáit vigyük Isten elé. VI. Uj életstílus felé. Míg a keresztyén ember egyfelől a változásoknak ellenállott, másfelől a keresztyének mindig a változás, a megújulás emberei voltak. Ebben a világban különböző életstílusok vannak, de mindenik megegyezik abban, hogy háláján veszi Istentől, hogy ő munkatársa lehet a teremtő és gondviselő Istennek. A keresztyén ember sohasem volt közömbös mások szenvedésével, szegény vagy gazdag emberben mindig Isten gyermekét látta, új magatartásra van szükség, új életstílusra, hogy a világ megygyógyuljon az Isten fiaiban. Az új életstílus kérdésénél a mai élet minden problémáját felhozták: mai fiatalok egyetemi lázadozásait, a válásokat, nemi eltévelyedéseket, férfi és nő viszonyát, az ifjúság, a nemzedékek közötti szakadék és a mai világ új erkölcsének kérdését. Az új életstílus problémáinak tárgyalásánál a jelenlevő ifjak felhozták, hogy a nagygyűlés tagjai idős emberek és az ifjúságnak nincs szava a nagy
