Magyar Egyház, 1969 (48. évfolyam, 1-12. szám)

1969-11-01 / 11. szám

f Ábrahám Dezső: 1924 - 1969 45 EVES AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ Az első világháború után, amikor egyes országok­ban a vallásellenes üldözések kaptak erőre, a nyugati szabad világban pedig a jólét és elvilágiasodás vesze­delme harapódzott el, 1924. december 9-én Duquesne, Pa.-ban csendben alakult meg a Független Amerikai Magyar Református Egyház. Amikor ma rágondolunk a 45 éves évfordulóra és számba vesszük, bogy mennyi mindenen segítette át egyházainkat az Úr, elmond­hatjuk, hogy az Isten különös kegyelme tartotta meg a Független Egyházat ezekben a történelmi zivataros időkben. Hisszük, hogy Isten volt az, aki az életre szóló hívást kibocsátotta és a mi Urunk Jézus Krisztus, aki az ő tanítványai és a mi népünk szolgáinak szívét elő­készítette, hogy Amerikában megalakulhasson a Füg­getlen Magyar Református Egyház. Amerikai egyhá­zak fennhatósága alatt éltek a magyar reformátusok az első világháború előtt s hiába próbálta őket a Magyarországi Református Egyház egyesíteni, nem sikerült; az eredmény csupán az lett, hogy a már meglévő két csoport helyett bárom részre szakadva élte népünk egyházi életét. Az első világháború utáni bizonytalan és zavaros körülmények között az amerikai magyar református egyházak vezetői azon gondolkodtak, hogy mitévők legyenek. A “független” és “önálló” egyházi élet gon­dolatának képviselői azt tűzték ki célul, hogy meg­szüntessék a szétszakadozottságot és a különféle cso­portokban lévő magyar reformátusokat egy táborban egyesítve egy önálló, független Magyar Református Egyházat alkossanak. Az első alakuló gyűlésen csak hat (6) gyülekezet lelkészei és presbiterei vettek részt. Sok kicsinyhitű csúfolta őket és még többen kétségeskedtek a függet­len egyházi mozgalom jövője felől. Isten azonban csodát tett, a Független Magyar Református Egyházat megtartotta és lépésről lépésre vitte előre. MAGYAR EGYHÁZ_____________________________ A lánglekü pionírok közül csak Borshy Kerekes György tb. főesperes és Bodnár István, a perth am­­boyi egyház v. gondnoka és az egyházkerület első főgondnoka vannak még életben. Hazaszólította az Úr a prófétai látású vezetők legtöbbjét, de az első küzdelmes idők lelkészei közül szolgálnak még Da­­róczy Sándor v. főesperes, a Bethlen Otthon igazga­tója és Dr. Béky Zoltán az egyházkerület első püs­pöke, az Amerikai Magyar Református Egyesület je­lenlegi elnöke, valamint presbiterek és más egyházi vezetők közül az egyes gyülekezetekben többen. Sajnos, a Független Egyháznak egyik legfonto­sabb célja nem valósult meg, az amerikai magyar re­­formátusság egysége még ma is megvalósulásra vár. A Független Egyház azonban sohasem szűnt meg ezért az egységért imádkozni és dolgozni. Hogy mennyire Isten kegyelme volt az önálló és önfenntartó egyház megalakulása és mennyi áldás származott belőle, azt nemcsak a mi népünk hirdeti, hanem el kell hogy ismerjék, — ha őszinték akarnak lenni —, a mi csat­lakozott testvéreink is. Amikor a magyar egyházakat amerikai egyházi fennhatóságaik minél hamarább be akarták olvasztani és a magyar nyelvet el akarták törölni, csupán csak az mentette meg a mi csatlako­zott atyánkfiáit, hogy volt és van Független Magyar Református Egyház. Most a 45 éves határkőnél is alázatos hittel és reménységgel hívjuk újra meg újra a mi más fele­kezetek fennhatósága alatt élő magyar református testvéreinket, hogy együtt keressük meg az útat egy Egyesült Amerikai Magyar Református Egyház jövő­je felé. Vajha elhozná az Úr az ő napját, hogy ma­gyar kálvinisták itt a szabad világban egy önálló és önfenntartó egyház-testben szolgálják népüket, anya­­szentegyházukat és Isten nagy neve dicsőségét. Még ma is, amikor a régebbi száznál több magyar refor­mátus gyülekezetek száma esztendőről esztendőre csökken, milyen csodálatos új életet és erőt jelentene az, ha az új világ református népe egymásra találna és együtt építhetné a jövendőt. 45 év távlatából nézve azt látjuk, hogy a másik legtipikusabb jellemzője a Független Magyar Refor­mátus Egyházi mozgalomnak a hitvallásokhoz való ____________________________________________________3 világ a gonoszság hatalmában vesztegel, de ti az Isten gyermekei vagytok! Az élő Isten fiai az Úr Jézus Krisztus kereszthalála által! Nektek kettős feladatotok van: magatokat megóvni és másokat megszabadítani a bálványimádás­tól. Hirdetni a világnak, hogy egye­dül az élő Isten imádata az igaz vallásosság. Bizonyságot tenni felebarátaink előtt arról, hogy egyedül Krisztus­ban találta meg az élő Isten a vesztébe rohanó embert és csak Krisztusban találkozhat a modern ember is a világmindenség Terem­tőjével és Urával! Elmondani a történelmi igaz­ságot másoknak, hogy a bálvány­istenek imádata és a bálványimá­dók vallásossága mindig pusztulás­ba dönti a világot! Életünkkel, szolgálatunkkal és szeretetünkkel bizonyítani, hogy az élő Isten imádata mindig magával hozza az emberi élet megújulását, a gyülekezet megszentelődését és az egyéni életnek mások számára áldássá válását. Dömötör Tibor l

Next

/
Thumbnails
Contents