Magyar Egyház, 1967 (46. évfolyam, 1-12. szám)

1967-02-01 / 2. szám

HAJOLJUNK MEG

Zsolt. 95:1—11.

Az uj bibliafordítás szerint ez a zsoltár Isten dicséretére való buzdítás. Az istentiszteletre összesereglett gyülekezet énekelte a Sión hegyére való felvonulás alkalmával. Az Isten helyes tiszteletére készítették elő általa magukat az egybegyűltek. Még Augustinus korában is ez volt az istentiszteletek bevezető éneke. Hasznos lenne ennek a szokásnak a felújítása. Ha mi, hívők, nem csak egy kis “kikapcsolódásra”, hanem Isten előtt való teljes meghódolásra mennénk az Ur hajlékába, gazdagabb lenne az ott töltött idő áldása.

1. A zsoltár mindenekelőtt arra figyelmeztet, hogy örvendezni kell az Istennel való találkozásnak. Azt mondja: jöjjetek el, örvendezzünk az Urnák. Mi tudjuk, hogy Isten nem a szent sátorban, és nem a szentek szentjében tartózkodik, hiszen kijelentetett, hogy az Ur kézzel csinált templomokban nem lakik. De hiszünk abban, hogy Isten a ő Szentlelke által a gyülekezet közösségében jelen van: ő szól a kérdezett Ige szavain át, tőle jön a hit világossága, ő ad bünbocsánatot, ő erősít meg Szentlelke által, ő gerjeszti jel reménységünket. Mi hisszük, hogy amiként az Atyák idejében leszálló az Ur a Sinai hegyre, és felhívd az Ur Mózest a hegy tetejére, úgy van jelen most is ott, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében. Mi hisszük, hogy amiként az idők teljességében eljőve Jézus a galileai Názáretből, és sok jelt és csodát tett, úgy van velünk a világ végezetéig, hogy tanítson és vezéreljen. Mi hisszük, hogy amiként pünkösd ünnepén mint egy sebesen zugó szélnek zendülése, megjelent a Szentlélek, és eltelő az egész házat, melyben a tanítványok együtt valónak, úgy munkálkodik ma is a Lélek az Anyaszentegyházban: ő buzdít a hitre, ö bátorít bizonyságtételre, ö ösztönöz szolgálatra, ö szaporítja ma is a gyülekezetét az idvezülőkkel. Mi hiszünk a teljes Szentháromság jelenlétében. Ezért mondjuk néktek is: örvendezzetek az erős Istennek! Énekeljetek dicséreteket, szép énekeket az Isten nevének.

2. A zsoltár szerint akkor tud a gyülekezet Isten jelenlétének teljes szívvel örvendezni, ha Isten tetteire tekint. Az élő Istenről legmeggyőzőbben saját tettei beszélnek. Számba kell tehát vennünk mindent, ami tőle származik: megszentelt otthonunkat, megáldott kenyerünket, megőrzött épségünket, növekvő hitünket, megszentelődő gyülekezetünket. Ha ránézünk megváltó szerelmére, mely minket oltalmaz, bölcs tanácsaira, melyekkel vezérel,

üdvözítő szándékára, mely élő hitet ad, akkor meglátjuk, hogy ö a mi Istenünk, aki minket szeret, aki Fia által bűneinkből megváltott, aki Szentleikével naponként megszentel; mi pedig az ő juhai vagyunk, az ő számára teremtettünk, az ö legelőjén táplálkozunk, neki szolgálunk és az ő kebelén találunk békességet. Mindezeket naponként számbavéve tudjuk teljes hittel átadni neki szivünket, hálaadásunkat, szolgáló szeretetünket.

Ennek az átadásnak az eszköze az istentisztelet. Azért is szól itt igy a parancs: jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le, essünk térdre az Ur előtt, a mi alkotónk előtt. Az exegéták azt mondják, hogy ebben a parancsban az Isten imádására készülő ember három mozdulatát írja elő a zsoltár. Mi úgy tartjuk, hogy az Isten előtt való teljes meghódolás három tényezőjéről van itt szó. Mindhárom cselekmény, a meghajlás is, a lebomlás is, a térdrehullás is hűségnyilatkozat. Mi Isten előtt leborulva, akarata előtt meghajolva, szentsége előtt térdrehullva valljuk, hogy ö a mi életünk királya, aki “élő és mindeneknek életet adó, mindeneket megtartó és mindenható” (II. Helv. Hitv.), akit szolgálni tartozunk teljes hittel és feltétlen engedelmességgel. Mi ezt nem a rabszolga meghunyászkodásával cselekedjük, hanem az Atyát tisztelő gyermek örömével, az orvosát tisztelő beteg hálájával, a mesterét tisztelő tanítvány hűségével. Mi azért borulunk le Isten előtt, mert tőle kaptunk és az ő dicsőségére akarunk felhasználni mindent. Akkor lesz teljes ez az Isten előtt való lebomlás, ha átnemesül Istenre való hallgatássá. Legyünk készek az Ur tanácsát elfogadni, az Ur útjait engedelmesen járni, az Ur megbízásait végrehajtani.

MAGYAR EGYHÁZ

Az az igazi istentisztelet, amelynek a gyümölcse lelki megújulás és hűségesen munkálkodó élet. Ilyen meghódolást vár tőlünk Isten.

Sinka József

(Az erdélyi magyar reformátusok Kolozsvárott megjelenő “Református Szemle” cimü havi folyóiratából.)

Böjti Imádság

Hozzád fordulok ismét, mennyei édes Atyám, hogy kegyelmedből felüdülést nyerjek lelkemnek. Bünbánatra és a Krisztus szenvedései feletti komoly elmélkedésekre rendeltettek e napok. Fáj az én szivem is, ha látom, hogy mennyire eltávoztunk utaid követésétől és mily kevéssé nézzük parancsolataidat.

Kegyelmed karjaiba hajtom fejemet, s jóvoltodnak kifogyhatatlan erejében bízva, kérlek: add értenünk felséges hatalmadat, mi kegyes Urunk, óh irgalmas Isten. Láttasd meg dolgaidat rajtam és kegyelmedből taníts engem magad felől igaz tudományra, hogy belátván életemnek rövid voltát, Rád bízzam egészen magamat s kezeim munkáit igazgatásodba ajánljam.

Bevallom néked, óh Atyám, hogy nem tudok helyesen élni az általad adott javakkal, nem vagyok hü sáfára ama talentumoknak, melyeket gondjaimra bíztál. Nagy javakat bíztál reám is, melyekről számot kell adnom előtted. Óh légy velem, hogy ezeket okosan gyümölcsöztetvén, meghallgassam majd üdvösségemről biztositó szavaidat: “Jól vagyon, jó és hü szolgám, kevesen voltál hü, sokra bizlak ezután, menj be a te Uradnak örömébe.” Ámen.

(Csiky Lajos: Hit, remény és szeretet könyve. Budapest, 1907.)

Az amerikai presbiteriánus és református egyházak vezetői, akik a Kongresszus megnyitása alkalmával Washingtonban tartott urvacsorai és könyörgő istentiszteleten szolgáltak. Közöttük van Nagy Lajos püspök.