Magyar Egyház, 1967 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1967-11-01 / 11-12. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ <2/rás és Cslet . . . Az idő teljességében . . . “Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiuságot.” (Galata 4: 4-5.) Alapigénk szerint az “időnek teljességében” küldte el Isten az Ő egyszülött Fiát. Úgy irányította a történelem folyását, mert Ő a történelem Ura, hogy megérjenek az idők erre a nagy ajándékra. Úgy vezette az emberi nemzetet, mert Ö az emberiség Gazdája, hogy készen legyenek a lelkek a Megváltó érkezésére. Az idők teljességét jelzi a kétezer évvel ezelőtt az egész akkor ismert világon elterjedt görög nyelv, a római birodalom által megépített úthálózat, amelyen jöhettek-mehettek a Krisztusért követségben járó misszionáriusok. De még inkább az idők teljességére utal az a körülmény, hogy a lelkek millióiban megingott a pogány istenekbe vetett hit, szive mélyén uj istenség, uj hit után vágyott az emberiség. A próféták az eljövendő Messiás felé fordították a megüresedett lelkek egész figyelmét. Az időknek ebben a teljességében elküldte Isten az Ő szent Fiát. Korunkat bátran nevezhetjük az idők uj teljességének. Két világháború vérzivatarán gázolt keresztül ez a nemzedék. Megüresedett lélekkel került ki belőlük. Kiábrándult az “izmus”-okból. Látja, hogy a megváltóknak hitt eszmék, társadalmi rendszerek nem segíthetnek rajta. Ez a nemzedék “sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését”. Mennyei Atyánk Ígéretét bírjuk arra nézve, hogy elküldi hozzánk szent Fiát. Miért küldte el Isten az Ő Fiát? Ezt a titkot egyedül a Szentiráson keresztül közelíthetjük meg. Ezen az utón haladva megértjük, hogy elküldte Isten az Ő szent Fiát azért, mert szerette a bűnös embert is és szeretete még a legnagyobb áldozattól se riadt vissza. Elküldte, mert megszánta az emberi nemzetet. Könyörületességre indult az Ő szive a teremtés koronájának romlása láttán. Krisztusban maga Isten lépett oda utitársul az ember mellé. Elküldte szent Fiát, hogy Általa megmentse a Benne bízókat a törvény átkától és szabaddá tegye, gyermekei közé visszaölelje őket, hogy az apostol szavaival élve “elnyerjük a fiuságot”. Csodálatos ajándéka az Istennek, hogy mindez nemcsak kétezer évvel ezelőtt volt igaz, de igaz ma is. Isten ma is szereti az embert. Téged is szeret, aki ezeket a sorokat olvasod. Téged is megszánt. Rajtad is könyörül. Hozzád is közel jön a Krisztusban a közelgő karácsony ünnepen. A karácsonyi csoda nem száraz történelmi tény, nem elvont igazság, de életed legbelsőbb ügye. Éretted küldte el Isten egyszülött Fiát. Közeledik Hozzád a Krisztus. Néhány nap csupán és megzörgeti szived ajtaját. Nem kényszerít arra, hogy befogadd. Mindig voltak és mindig lesznek olyanok, akik meg se hallják az Ö zörgetését. Olyanok is voltak és lesznek ezután is, akik meghallják ugyan a Krisztus kopogtatását, de nem nyitják meg Előtte szivük ajtaját. De voltak és lesznek mindig olyanok is, igaz kevesen, akik szállást adnak Néki szivükben. Jó lenne, ha Te is ezek között lehetnél. Azok között, akik egyik szép ádventi dicséretünk szavaival hívják Őt: “Óh, kedves vendég nálam szállj .. .” Krisztus megtette a magáét. Elindult. Útban van. Közeleg. Hozzád érkezik. Karácsonykor rajtad lesz a döntés sora: elutasítod, vagy elfogadod? — Nyújtsd ki lelked karjait az érkező Krisztus elé és hívd Őt: “Bizony jövel Uram Jézus”. Csordás Gábor SZALAY FERENC VOLT EGYHÁZKERÜLETI FŐGONDNOK 1889-1967 Ung megyéből, arról a földről jött Amerikába, amelyik annyi derék magyar kálvinistát adott nekünk. Isten hatalmas, robusztos testet adott neki, remekbe teremtette. Az első világháborút végigharcolta s elérte azt a katonai rangot, amit igen kevés elemi iskolát végzett ember ér el, alhadnagyként szerelt le a háború végén. Ha Horthy Miklós Magyarországán élt volna, akkor vitéz Szalay Ferenc nemzetes urnák hívták volna, mert két kis ezüst és egy nagy ezüst vitézségi érme volt. Gondnok nem lett falujában, mert ezt a tisztességet idős embereknek adták az ungi Bajánházán, de az értelmes fiatal embert faluja bírói tisztséggel tisztelte meg. 1922-ben kijött Amerikába, hogy földjéhez még egy pár holdat szerezzen, s utána hazamenjen falujába. A földet meg is szerezte, de az évek elsuhantak feje fölött, s földjét sohasem használta. Itt is egyenruhát vett magára s az egész Allegheny megye tudta, hogy a legnagyobb duquesnei rendőr magyar ember. Legnagyobb kincsét kihozta erre a földre, szent magyar református hitét, ha már nem épülhetett bele a bajánházi templomba, beleépült a duquesnei egyházba, sőt az egész Amerikai Magyar Református Egyházba. Hite kiragyogott szeretett duquesnei egyházából és hivatalosan elhívták az első világi szolgálatra: hat évig volt anyaszentegyházunk egyházkerületi főgondnoka. Minden álma és imádsága az volt, hogy az összes amerikai magyar reformátusok egy önálló magyar református egyházba tömörüljenek. Aki vele egyetértett, azt nagyon szerette, aki akadályozta álmát, keserűen támadta. Szerkesztőnk, s magam is sok cikkét olvastuk, s bánatunkra a viharmaggal telitett cikkeket félre kellett tennünk. Az utóbbi évek alatt elcsendesedett, családjának, egyházának élt. Csendesen készülgetett hazafelé, ellenfeleivel kezetszoritott, vagy szeretett volna kezetszoritani. Kihűlt szive fölött Illés Lajos lelkipásztor hirdette az Igét, az Amerikai Magyar Református Egyház lelkészi kara pedig temetése napján Ligonierban tartott gyűlésén némán tisztelgett emléke előtt. Szalay Ferenc, volt egyházkerületi főgondnok szive elpihent, de hite itt él közöttünk s egyházunk iránti szeretetre biztat. Nagy Lajos
