Magyar Egyház, 1967 (46. évfolyam, 1-12. szám)

1967-01-01 / 1. szám

2 MAGYAR EGYHÁZ UJ ESZTENDEI ÉNEK “Áldjad én lelkem az Urat” Olvasandó a 103-ik zsoltár. Az ó-év elmúlása és az uj esztendő megérkezése alkalmából a zsoltáriró­­val énekeljük mi is a 103-ik zsoltárt: “Áldjad én lelkem az Urat!” Ha va­laki elolvassa igy év kezdetén ezt a zsoltárt, erős biztatást és jó útmuta­tást talál benne nemcsak egy rövid múló esztendőre, hanem az egész életre. Így kezdődik ez a zsoltár: “Áldjad én lelkem az Urat,” és igy is végződik. Mintha azt akarná mu­tatni, hogy ez az Istent félő ember életének a kezdete és a vége is. Más­képpen szólva boldog az, aki Istent áldja gyermekkorában, s jelnövekedve sem szűnik meg magasztalni az Ur nevét, és élete végén deres fejjel is boldogan dicsőíti azt a mennyei Édes­atyát, aki bölcsőtől koporsóig kiszab­ta életünk határát. Hogyan áldhatom én, a gyarló em­ber, az örökkévaló Istent? Ha arról olvasnál, hogy az Ur áldása volt és van rajtunk, azt még csak megérte­néd, de hogy a te gyarló emberi sza­vad, bűnös voltod és véges emberi lényed miképpen képes az Istent ál­dani, az sokszor felülhaladja képzele­tedet. A te emberi szavad áldása mit adhat az Isten nagyságához vagy végtelen irgalmasságához és végéreme­­hetetlen szeretetéhez? Egy parányi cseppnek a tengerbe hullása vájjon mennyivel növeli annak végtelen nagy­ságát? Éppen azért a mi emberi gyarló voltunk és semmiségünk tuda­ta felébresztheti bennünk a gondola­tot, hogy vájjon mit is adhatunk mi az Urnák, aki az eget és a földet formálta és aki Mindenható? Mégis a Szentirás szava szól “Áld­jad én lelkem az Urat!” Minden kétséget kizáróan dicsőítenem és álda­nom kell az én gondviselő Atyámnak a nevét, mert Ő kívánja ezt és az ő kívánsága számomra parancs. Fontold meg, hogy ebben az évben mennyi alkalom kínálkozik arra, hogy gondolataiddal, szavaiddal és cseleke­deteiddel dicsőítsed Istent. Családi áhítatot ha tartasz, boldogan folytasd; ha még nem kezdted volna el, indulj el ezen az utón, olvasd az igét, éne­keld családoddal vagy magánosán a zsoltárokat és buzgó imádság szár­nyain emeld fel az Úrhoz lelkedet. Ne csak a beszéded tegyen róla bi­­zonysgot, hanem minden cselekedeted is. Mutasd meg, hogy te nemcsak szóval tartozol, külső formaság sze­rint papiroson az anyaszentegyházhoz, hanem lélek szerint és szived indítása szerint is. Ó milyen boldog lehetsz, ha elmondhatod, hogy te az Ur gyer­meke vagy, az Isten pedig néked szerető és gondviselő mennyei édes­atyád! Tudom, hogy vannak olyanok, akik azt mondhatják, hogy nekik csak szenvedés, baj és mindenféle megpró­báltatás jutott eddig osztályrészül. Mások elmondhatnák, hogy az elmúlt év is mennyi bánatot és szomorúságot hozott és hogyan áldhatnák akkor ezek ellenére is az Istent? Ha körül­nézel az életben és látod azoknak a sorsát, akik istentelenül élve az Ur nevét szitkozódva és káromolva veszik ajkukra, és látszólag az életben mégis boldogulnak, kérdezed hát, hogy ho­gyan dicsőítsed és magasztaljad akkor te a mi Urunk Istenünket? Az ige azonban nem ismer kivételt, akármilyen helyen élsz is, bármilyen körülmények közé sodort is az élet, figyelmeztetése hangzik feléd: “Áldjad én lelkem az Urat!” A gonoszok bez­zeg betöltik a napi sajtót, televíziót és ezt az egész modern életet, itt az ideje tehát, hogy Isten gyermekei is felemel­jék szavukat és dicsőítsék az Urat! Bármilyen csekélynek vagy jelentékte­lennek lássék is szavad, az igének en­gedelmeskedve áldjad a te Uradat. Ne csak úgy fél szívvel és fél lélekkel, hanem teljes szívvel és teljes lélekkel és minden erővel; nemcsak otthon csendes magányodban, hanem munka­helyeden, az any aszentegy házban és szerte az egész világon! Bárhová so­dorjon az élet, ennek a gyönyörű szép 103-ik zsoltárnak a szavai kisérjenek el életed minden napján: “Áldjad én lelkem az Urat!” Mind örökkön örök­ké. Ámen. Ábrahám Dezső IMÁDKOZZUNK! Óh, dicsőséges Isten, kegyelmes Atyám az Ur Jézus Krisztusban! Mily kibeszélhetetlen a te jóságod, mily csodálatos a te kegyelmed és szereteted, mellyel naponként kinyi­latkoztatod magadat az emberek fia­inak. Lelkemet táplálod az életnek ke­nyerével és megitatod az élő kútfő­nek vizével. Szinméznél édesebb be­szédedet és tiszta aranynál kívána­tosabb Ígéreteidet és parancsolatai­dat hallatod énvelem. Testemnek is adtál életet, egészséget, eledelt, és lelkemet is megőrződ minden gonosz ellen. Megismerem, óh Uram, az én bű­nös voltomat, és dicsőítem csudálatos irgalmasságodat, mely nem bűneim szerint bánik velem és nem álnoksá­gaim szerint fizet nekem. Bocsásd meg, irgalmas Isten, minden vétke­met. Légy ezután is oltalmam min­den gonosz ellen, szabaditóm, táma­szom és erősségem minden kisértés ellen. Legyen beszéded életemnek ve­zére, utaimnak világossága, hogy ma­­gamviseletét és minden cselekedete­met a szerint rendelhessem. Oly szent mag legyen az a szivemben, amely a kegyességnek, istenfélelem­nek, felebarátaim szeretetének, ma­gam megtagadásának, a szelídség­nek, alázatosságnak, mértékletesség­nek és egyéb keresztyéni jóknak ked­ves gyümölcseit teremje meg életem­ben. Lelkemet ajánlom az én Jézusom­nak, akiért légy irgalmas és könyö­rülő hozzám. Ámen. (Imádság az 1806. évi énekeskönyv­ből.) Világsegély 1967 márc. 5-én Az Egyházak Világsegély Szolgá­lata (Church World Service) évek óta nyújt segitséget azok számára, akik trópusi orkánoknak, belhábo­­ruknak, földrengéseknek és más ele­mi csapásoknak estek, áldozataiul. Ez a Világsegély Szolgálat segitette 1956-ban a mi magyar testvéreinket, hogy uj hazát találva uj életet kezd­jenek. Minden esztendőben a böjti időben egy vasárnapot arra szentelnek, hogy szerte az egész országban minden templomban megemlékeznek az éhe­zőkről, nyomorgókról és földönfutók­ról. Ebben az esztendőben március 5-én lesz ez a nap, amikor is kérjük egyházunk tagjait, hogy bőkezűen támogassák az Egyházak Világsegély Szolgálatának munkáját.

Next

/
Thumbnails
Contents