Magyar Egyház, 1967 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Nagy Lajos: Uj napok régi és uj feladatokkal Máté 13: 44 Az emberiség legbiztosabb páncélszekrénye évezredeken át az anyaföld volt. Ha háború vihara zúgott, ha menteni kellett az életet, az ember kincseit a hallgató földbe rejtette. Mindig azzal a reménységgel, hogy egyszer visszatér arra a helyre, hová emlékei fűzték, amit hajdan otthonának nevezett. Nagyon sokszor megtörtént, hogy az elűzött, elmenekült vagy otthonában remegő ember reménysége, terve vele együtt elpusztult s a hallgatag föld, a nagy és titokzatos páncélszekrény őrizte a keblébe rejtett kincset néha századokig, néha évezredekig. A szántóvető tudta, hogy kincsek felett jár, de azt nem tudta, hogy hol van a kincs. Várta, leste, hogy egyszer—a néphit szerint hét évenként—a rejtett kincs fellángol s elárulja önmagát. Ilyen lángot senki sem látott, de néha-néha, ha az ember mélyen szántott, mélyebbre ásott, mint szokott, kincsre bukkant. Milyen kibeszélhetetlen öröme volt a szegény ember fiának, ha régi idők aranya szikrázott fel ekevasa, ásója nyomán. Szent Igénk elmondja, hogy mindenét eladta a kincsre talált ember, hogy a földet s vele együtt a kincset megszerezze. Kincsek felett járunk, amit századok ástak el. Ezeket a kincseket nem lehet úgy megtalálni, ha keressük. Véletlenül bukkant rá a szántóvető is. Isten országa ott van körülöttünk. Ha mindennapi feladatainkat hűséggel végezzük, egyszer csak ránk mosolyoghat ez a kincs. Az Istent és országát nemcsak a templomban kell keresnünk, hanem ott, ahol szolgálunk, ahol élünk. A hivő ember tudja, hogy az ő Istene ott van vele munkahelyén, örömeiben és bánatában. Egyszer, ha mélyebbre szánt, csoda történik. Megérzi azt, hogy Isten országára bukkant a lelke. Isten országának nagyon sok meghatározása van, a legrövidebb ez: Isten országa ott van, ahol az Ő akarata beteljesül. Aki elfogadja Isten akaratát, az Isten országában él. Ezért az akaratért érdemes feladni mindent, amit mi kincsnek, értéknek, kedvesnek tartottunk. Feladni mindent, ami akadályoz abban, hogy Isten országát elfogadjuk. Lehet sok örömed ebben az évben, de a legnagyobb boldogságban akkor lesz részed, amikor hűséggel végzed munkád és váratlanul megérzed, hogy Isten ott van veled. Kívánom Istentől, hogy legyen részed abban az örömben, amit a kincsre bukkant ember érez, amikor rámosolyog a múltak aranya. Ne csak vasárnap találd meg az Istent, hanem munkádban, őrhelyeden, otthonodban. Ebben az esztendőben a Magyarországi Református Egyház 400 éves évfordulóját üli annak, hogy az 1567-es debreceni zsinaton alkotmányosan megalakult és a Második Helvét Hitvallást elfogadták. Odahaza ebben az évben mélyre ásnak s felszínre hozzák mindazt a kincset, amit a tűnő 400 év felhalmozott. Gyermeki szeretettel kívánjuk az édesanyának, hogy legyen része a kincset talált ember örömében, s hozzon meg minden áldozatot, hogy ezt a kincset megtarthassa és jövő évszázadoknak átadhassa. Mi is próbáljuk ebben az évben ennek a rejtett és felejtett kincsnek értékeit felfedezni. A magunk módján ünnepeljük mi is a 400 éves évfordulót és hálaadó szívvel magasztaljuk Istent, hogy ilyen gazdag örökséggel ajándékozott meg minket atyáink szent hitében. Az Isten kegyelméből uj napokat kaptunk ebben az esztendőben is. Régi munkánkat folytatni kell, anyaszentegyházunkat megtartjuk, atyáink örökségét megőrizzük nagyobb hűséggel, szentebb elszánással. Anyaszentegyházunk falait ostromolja a 20-ik század második felének hitetlensége, közömbössége, elvilágiasodása. Több hűséget, nagyobb hitet kíván tőlünk Isten. Adja Isten, hogy mindennapi kenyerünk megkeresése és anyaszentegyházunk fenntartásának hűséges munkája közben találjon lelkünk arra az Istenre, akinek akarata az, hogy legyünk hűek Hozzá és tartsuk meg, amit reánk bízott 1967-ben is. Az ökumenikus kezdeményezések sikeréért (Az alábbi cikk nem a Magyar Egyház számára Íródott, hanem római katolikus szerző irta római katolikus olvasóknak és “A Szív” cimii és az amerikai magyar jezsuita páterek által szerkesztett havi folyóirat 1967. évi januári számában az “Általános Imaszándék” rovatban jelent meg. Ennek előrebocsátásával nyomtatjuk le teljes egészében ezt a cikket, amely az ökumenikus mozgalomról szóló római katolikus felfogást tükrözi.) Rideg tél helyébe ígéretes tavasz A II. Vatikáni Zsinat óriási lendületet adott az u.n. “egységmozgalomnak”, mind az egyházon belül, mind az egyházon kivül. A zsinat is, más pápai megnyilatkozások is a katolikusok körében a belső megújhodást sürgetik, mint az igazi “ökumenizmusnak” lényeges előfeltételét: vagyis, hogy az evangéliumnak megfelelő módon éljünk és elsősorban ezzel az életünkkel tanúskodjunk egyházunkról. Az “Ökumenizmusról” szóló határozat kereken kijelenti: “Az egész ökumenikus mozgalom lelkének a szív megtérését és magát a megszentelt életet kell tekintenünk, egybekötve a keresztények egységre jutásáért végzett magános és nyilvános könyörgésekkel”. A legutóbbi 4-5 év számtalan megnyilatkozása máris igazolta azt, hogy a zsinat valóban keresztényien testvéri légkört teremtett a különféle felekezetekre szétszakadozott keresztény hívők közt. A katolikus egyház hívőinek figyelmét arra irányította rá, ami elszakadt testvéreink hitében közös a mienkével. A zsinati gyűléseken folyton emelkedett a másvallásu “megfigyelők” száma. A püspökök is, zsinati szakértők is, sokszor eszmecserékbe bocsátkoztak ezekkel a megfigyelőkkel. Szembeszökően nyilvánvaló tény, hogy érintkezéseink, kapcsolataink a nemkatolikus keresztények felé lényegesen megjavultak. Nem tulzunk, amikor a zsinat hatása alatt létrejött nagy változást e szavakkal foglaljuk össze: a több századon át tartó rideg, fagyos tél helyében a közös egységretörekvéseknek egy reményteli, Ígéretes tavasza köszöntött ránk. Imádkozzunk, hogy ez a tavasz maradandó legyen! Szentséges Atyánk az Imaapostolság havi főszándékává éppen ezt a fölmérhetetlenül jelentős ügyet jelölte ki; imádkozzunk “mindazokért a kezdeményezésekért, amelyek a keresztények egységre jutásának előmozdítására alakultak”. Az alábbiakban röviden rámutatunk azokra a kezdeményezésekre, amelyek különös említést érdemelnek. Közös imádságok az egységért “Ökumenikus összejöveteleken megengedett, sőt kívánatos az, hogy katolikusok imádságban egyesüljenek elszakadt testvéreinkkel. Ilyen közös imádságok rendkívül hatékony eszközök az egység kegyelmének kiesdeklésére és őszinte kifejezései azoknak a kapcsolatoknak, amelyek a katolikusokat még egybefüzik elszakadt testvéreikkel”. (8. pont.) Ilyen ökumenikus imádságnak egyik legmegkapóbb megnyilatkozása volt az a közös “ige-liturgia”, amely I
