Magyar Egyház, 1966 (45. évfolyam, 1-12. szám)

1966-08-01 / 8-9. szám

MAGYAR EGYHÁZ

3

A Magyar Forradalom 10-ik Évfordulóján

Az Amerikai Magyar Református Egyház nyilatkozata

Ebben a hónapban ünnepeljük az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc tizedik évfordulóját. Tiz évvel ezelőtt a felkelt és csaknem teljesen eggyé forrott magyar nemzet megpróbálta kivívni a szinte lehetetlent: nemzeti függetlenségét. Az októberi fiatalok 16 pontja — annak ellenére, hogy tartalmazza az akkori politikai helyzetnek megfelelő, időponthoz és alkalomhoz kötött követeléseket is — magában foglalja mindazt, amit a magyar nemzet évszázados igények jegyében alapvetően el akart érni. A későbbi forradalmi nyilatkozatok, határozatok, követelések, kiáltványok és programok voltaképpen ezeknek az alapvető kívánságoknak a részletes kifejtései. A forradalom minden követelése összefoglalható három lényeges pontban:

1. A szovjet megszálló csapatok kivonása, a nemzet függetlenségének és önrendelkezési jogának helyreállítása;

2. az emberi szabadságjogok biztosítása, szabad választásokon alapuló parlamentáris rendszer kifejlesztése;

3. szociális igazságon nyugvó társadalmi és gazdasági rendszer kiépítése.

Az 1956-os októberi fiatalok 16 pontja, az eltérő történelmi különbségek ellenére is kísértetiesen hasonlít az 1848-as márciusi fiatalok 12 pontjához. Mindkettő nemzeti függetlenséget követelt, az idegen megszállás megszüntetését, szabadságot, testvériséget, egyenlő jogokat. A két történlmi dátum pedig kapcsolódik előbbi függetlenségi mozgalmainkhoz, Bocskay, Bethlen és Rákóczi szabadságharcaihoz, amikor a magyar nemzet szintén az elme, a lélek és a hit szabadságáért fogott fegyvert.

Ez a tény egy szomorú és egy örvendetes jelenségre utal. Szomorú az, hogy a magyar nemzet több mint 400 évvel ezelőtt elvesztette nemzeti függetlenségét és annak visszaszerzéséért újra és újra forradalmakban és szabadságharcokban kellett hullatnia vérét, sokszor reménytelen történelmi helyzetekben is. Örvendetes viszont, hogy a magyar nemzettel sem önkény, sem terror, sem hitegetés vagy a húsos fazék kinálgatása nem tudja elfogadtatni a szolgaságot és nem tudja elfeledtetni, hogy az Isten képmására teremtett ember életének legfőbb értéke a szabadság.

Ez a kiolthatatlan szabadságvágy tiz évvel ezelőtt néhány nap alatt végzett azzal a rendszerrel, melyet tiz esztendőn át, kiszámítva, aprólékos gonddal építettek és kíméletlen erőszakkal kényszeritettek rá a magyar népre.

Az Amerikai Magyar Református Egyház Istennek ad hálát azért, hogy ennek az emberi szabadságért és méltóságért kitört lázadásnak a magyar kálvinizmus is szerves része volt. A magyar függetlenségi eszme egyenes ágon vezet vissza a tizenhetedik század politikai törekvéseihez, melyeknek egyik lényege a protestáns hit szabadságának kivivása volt Béccsel szemben. S a magyar kálvinizmus felszívódva ott van abban az irodalmi hagyományban s az iró szerepéről alkotott elképzelésben is, amely nélkül a magyar Íróknak a tiz év előtti forradalmat előkészítő lázadása sem el nem képzelhető, sem meg nem érthető.

De ott volt a kálvinizmus szellemi, lelki hagyománya az októberi fiatalok magatartásában is, akiknek egy részét a magyarországi református egyház szelleme, bibliás, zsoltáros és imádságos szülők, nagyszülők és ősök lelke tett képessé arra, hogy fiatal életüket olyan önfeledten tudják feláldozni az idegen elnyomók elleni harcban. Ott élt bennük a hitvalló és gályarab ősök lelke igazságszeretete és bátorsága, ami a Lélek titkos utjain akkor is hatott, ha távoltartották magukat a botladozó, sokszor utat tévesztett földi egyháztól vagy éppen saját útkeresésükben egyideig tagjaivá lettek az elnyomás szervezeteinek.

De ennél közvetlenebbül is részese és szereplője volt a kálvinizmus a forradalomnak. A Magyar Református Egyházból a sztálinizmus legsötétebb évei alatt sem halt ki az Egyház örök küldetéséhez való ragaszkodás: az Ige hamisitatlan és elegyitetlen hirdetése, a lelkeknek a hitre és üdvösségre vezérlése. Ez az igazi, láthatatlan hivő Egyház ott élt lelkipásztorok és hívek jelentékeny részének szivében és elméjében. Ez tette őket hitvallóvá, néha mártírrá. Hitüket vállalva kitették magukat a világi hatalom üldözésének, amely sokszor a hivatalos egyházkormányzaton keresztül gyakorolta elnyomó munkáját. Ennek ellenére 1953 után, a terror enyhülésével az Egyház hitvalló ereje egyre jobban megmutatkozott. Majd 1956 tavaszán — teljesen függetlenül a magyar Írók és értelmiségiek politikai lázadásától — a mozgalom odáig erősödött, hogy deklarációt adott ki “Hitvalló Egyház Magyarországon” címmel.

E hitvalló mozgalmat senki sem szervezte, ahogy magát a forradalmat sem. De minden szervezésnél nagyobb összefogó erőnek bizonyult az a szolidaritás, amivel a közös hit, közös küldetés, közös felelősség és a közös küzdelem vezette azokat a lelkipásztorokat, presbitereket és egyháztagokat, akik az evngélium és az erre épülő református teológia elvei alapján szembekerültek az uralkodó egyházkormányzat teológiájával és gyakorlatával.

A hitvalló mozgalom deklarációja négy pontban kimutatja az Egyházba becsempészett marxista történetfilozófia alapján keletkezett “uj teológia” Ige-ellenességét. Leszögezi, hogy az Egyház azért van, hogy a világot evangelizálja és erről a küldetéséről soha, semmi körülmények között nem mondhat le. Majd az Egyház és politikai hatalom viszonyában megállapítja, hogy az Egyház engedelmességgel tartozik a világi hatalomnak mindazokban a dolgokban, amik Isten törvényeivel nem ellenkeznek. Végül a zsinat-presbiteri egyházkormányzat visszaállitását követeli.

Ennek a mélyen evangéliumi és magyar református állásfoglalásnak köszönhető, hogy a Magyar Református Egyházban a forradalom voltaképpen már október előtt lejátszódott. Október csak lehetőséget adott arra, hogy a hit valló nyilatkozat elveinek végrehajtása megkezdődjék.

*

A magyar nemzet forradalma és szabadságharca 10 évvel ezelőtt elbukott. A magára maradt magyar