Magyar Egyház, 1966 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1966-06-01 / 6-7. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 A májusi lelkészi értekezlet résztvevőinek egy része. Az ülő sorban Nagy Lajos püspöktől jobbra Buthi Sándor nagyváradi püspök és Kozma Tibor kolozsvári teológiai tanár ülnek. Az álló sorban balról az első a vendégeket kisérő Hamza András new-yorki presbiteriánus lelkész. Ligonieri konferenciák -1966 Isten segítségével idén is megtartjuk a szokásos évi konferenciákat a ligonieri Bethlen Otthonban. Szeptember 4-én, vasárnap délután 2 órakor kezdődik az Országos Presbiterszövetség összejövetele. A programmon két előadás szerepel. A vasárnap délutánit Trombitás Dezső teológiai magántanár, hollywoodi lelkész tartja magyarul “Keresztyénség és a modern ember címmel”. Felkért hozzászólók Dr. Boros Lajos (New Brunswick N. J.), Füzessy István (Fairfield, Conn.) és Dr. Némethy Imre (New York, N. Y.). Hétfőn délelőtt az urvacsorai istentisztelet után angolnyelvü előadás következik a Második Helvét Hitvallásról. Az előadó Bertalan Imre new brunswicki lelkipásztor, felkért hozzászólók Dr. Havadtőy Sándor (Farfield Conn.) és Paál Gyula (Homestead, Pa.). A konferenciát tisztujitás zárja be. A Református Lelkészegyesület konferenciája kedden és szerdán, szeptember 6-7-én lesz. Az előadék közt szerepel Dr. Henkey-Hönig Károly montreali (Canada) teológiai tanár (“Krisztus centralitása a római katholikus teológiában”) és Dr. Lévay Balázs, az Amerikai Bibliatársulat titkára. Két vita-fórum lesz. Az első tárgya “Az ökumenikus dialógus lehetőségei és kilátásai az amerikai magyar reformátusság számára.” A megbeszélést Dr. Harsányi András vezeti be, felkért hozzászólók Dr. Böszörményi István, Csutoros István és Seress Ödön. A második fórum a temetést tárgyalja. Bevezetőt Dr. Bütösi János mond, a megbeszélés pedig a következő három témakört foglalja magába: “A temetés mint lelkigondozás” (Kovács István), “A temetés mint evangélizáció” (Szüle Miklós), “A temetés mint istentisztelet” (Elek Áron). A reggeli áhítatok vezetői Endrey Ferenc és Nagy Ferenc lesznek. A Presbiterszövetségnek Benedek József az elnöke, Csik Sándor a titkára, a Lelkészegyesületnek pedig Dr. Harsányi András az elnöke és Dr. Komjáthy Aladár a titkára. Hétfőn, szeptember 5-én délután a Református Egyesület 70 éves és a Bethlen Otthon 45 éves jubileumát ünnepük. Isten iránt való hál adat ossággal köszöntjük a ligonieri Bethlen Otthont áldott szolgálata 45-ik évfordulója alkalmából! Mohácsi Endre: T1ROL1 TÖREDÉKEK Mohácsy Endre református lelkész és tanár éveken át volt lelkigondozója az ausztriai magyar reformátusoknak az Ausztriai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat keretén belül. Sok esztendő könnyes-mosolygós emlékeiből kötött irodalmi csokrot az itt meginduló cikksorozatban. Nem-tiroli, barakkorszakbeli köztudatban valóságos “Ígéret földje” hire volt Tirolnak. A “miért”-ek legsulyosbika ez volt: “nagyon nehéz oda bejutni.” Táborunk Tirol-tudata már igy is tartalmazta igazát, hiszen mindég is ott “a legjobb”, ahová a legnehezebb “bejutni’. Tirolba elbucsuzók elégült mosolyából továbbá az is kiolvasható volt, hogy a bejutás titka: “a jó kapcsolat”, mely tudvalévőn az akkori ausztriai négy-hatalmi zónákra szabdalt életnek legértékesebb lelki valutája volt, s egyúttal tábortársadalmunk rétegezödését is kettőre egyszerűsítette, azokéra, akiknek voltak jó kapcsolataik, s azokéra, akiknek nem voltak jó kapcsolataik . .. Jómagámat persze ez utóbbi és persze a legnépesebb osztályba a legbékésebben belekoexisztálván, Tirolról csak titkos vágyálmokat jeleníthettem: elölibbentvén a leghajdanibb, egykori-otthoni vitrinünkből tiroli népviseleti porcellán-figurácskáimat, ők kellették aztán magukat lelki szemeim tükrében, felhajtott-nagykarimás, süvegmagas, tollas fekete kalapokban, kurta bőrnadrágosan, hosszú fehér harisnyában, rézcsattos fekete cipellőkben, ezüst-gombos kék meg zöld “jackliban”, és afféle dupla mell-hát-hevederes hózentrágerben. . . Ábrándozásaimból nem is lett volna semmi baj, ha néprajzi vonzalmaimat nem igyekeztem volna földrajzi szemléletes képzetekkel is foltozgatni: Tirol-fotók vásárlásával! Mert nyomban hire terjedt a legmodernebb rádión, t.i. a tábori rádión, hogy én is Tirolba megyek, igy automatikusan rávarázsolva ártatlan fejemre az “Ahá-neki-is-jó-kapcsolatai-vannak!” dicsfényét. Tiltakozásaimat addig dialektizáltam elhallgatásaimmal, amig egyfelől irigy-mivoltom hiedelmét mélyítettem, másfelől meg mindenki hitte, hogy Tirolba telepedem, csak én nem.... Mégis úgy lett! Méghozzá “kapcsolatok”, viszont kizárólag a Mi Atyánkhoz valók révén ... ! Ő már akkor évek óta több magyar református szolgáját részeltette Ausztriában a testi-lelki próbára-tételek kegyelmében. Az én további, közvetlen egyházszolgálati reformáltatásomra — ime — csak későbben került ugyan sor, de ennek alkalmaival Tirol aztán annál bőségesebben “kárpótolt”. * Utikészülődésem örömteli s önérzet-fokozó izgalmakkal volt teljes. Először is: szép, finom, uj velúr-kalapot vettem, puha, simogatnivalót, selyemszalagos sötétszürkét, hófehér selyembélésüt, benne aranycimeres cégjelzéssel. Napvilágnál háromféle szürke fényesség is játszott bársonyán s persze a legtapintatosabb bánásmódra volt igénye: nem lehetett csak úgy marokra fogni, de lágymelegen tenyérre fektetve jobbról is, balról is, világért sem fölakasztani, de megfujdogált barakszekrény tetejére halksimán rálandoltatni, és nem is fejrecsapni, de úgy fejre ráhelyezni, mint valami koronát, melynek viszont minden ékessége ott ragyogott kislányaim szemében, akik azt ujjongták, hogy “Apunak uj kalapja van” svájci Sándor bácsi száz-schillinges jóvoltából. Gyönyörűségek kiteljesítésére Andrásunk majdnem uj, bolyhos télikabátot küldött, amerikait, kalaphoz pászoló színűt, s csak vállbán szorított erősen: hogy hivságos örömeimben azért nagyon
