Magyar Egyház, 1966 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1966-06-01 / 6-7. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ el ne bízzam magamat! Viszont én — értékelésem némi további s hivatásomnak megfelelőn is mérték-tartó fokozására: szép, zöld nyolcoldalas útlevelet is kaptam, amely francia, angol és német nyelven és ugyanannyiféle parancsnoki körbélyegzővel nemcsak azt igazolta, hogy én énmagammal azonos vagyok (később kiderült, hogy imé itt volt már a felelet gyakori tiroli kérdéseimre, hogy t.i. én vagyok-e én vagy sem?!), de azt is, hogy sem az USA-nak, sem Franciaországnak, sem Ausztriának nincs kifogása az ellen, hogy Tirolba települjek. Magamat igy persze — bár puritános további mértéktartással — egy kissé-fontos személynek érezvén, tízórányi gyorsvonatozásom alatt azt lelkigyakorlatoztam, hogy milyen fölényes, biztos s hanyag mozdulattal s udvarias mosollyal fogom útlevelemet kétféle határőrségnek kétszer is felmutatni. A döntő pillanatokban rákészültségemnek megfelelőn, finoman feltünősködtem: köhécselve, izegve, mozogva, őrök szemébe-mosolyogva. De ők bizony mégcsak rám-hederitésre sem méltattak!... Személyi kultuszomra való hajlamaim ilyeténi megnyirbáltatásakor persze még nem sejthettem azt, hogy tiroli lelki-pásztorkodásomnak valójában kezdő-izelitő mozzanatában részesültem, persze ami a hivságos öntetszelgési ösztönöket illeti. . ! * Innsbruck akkori rom-pályaudvarára csakúgy szakadt az eső. Uj kalapomat-kabátomat fedél alá menekítve, nagy fényes üvegajtón valósággal beesve, egyszeriben a “Hotel Europa” nevű tündérpalotában locsolgattam a perzsaszőnyeget esővízzel: kabátról, kalapról, szemüvegről meg az orromról is, miközben a portás kevésbbé tündéri modorban érdeklődött szándékaim felől. A fölényeskedés ördöge még most is ingerkedvén vélem “legfeljebb-nemvacsorázom-s-nem-ebédelek,” hátsó gondolatával kértem nagy hangon: előszoba-fürdőszobás szobát. Mire ő megbocsájtó csendességgel biztosított arról, hogy másféle a “Hotel Európában” nem is kapható . .. Fényes sokvillanyos lakosztályban emelkedhettem igy át az Ige szárnyain a holnapi istentisztelet gondolatszférájába, testiség vacsorás nehezékétől felszabadultan, nem úgy, mint 18-éves korombeli legációmkor Barabáson, ahol ebédtől éjfélig egész ház-sorokat kellett végig-vacsoráznom, persze ünnepi pecsenyék-borok-sütemények “ünnepi” porcióival oly mértékben, hogy már-már a szeretet megsokallásánál tartottam. Holott nagyon-nagyot tévedtem, hiszen éppen e pillanatban is éppen azokból a “túlzásokból” fütőzködtem: a nagy ablakokon túl fölmeredező, ködbevesző hegycsúcsok bezártságában. Ott Barabáson, a Felső-Tisza táján szivüket kínálgatták a miéink örömteli, havas falusi, meleg békességben, de itt égbevesző, ködbemosódó hegyormok hatalmas szimbólumai dideregtettek engem. Ott Barabáson a túláradó szeretet szives örömében Isten követjét bőségeltették szivük feltárogatásában és semmit nem kérdeztek se maguktól, se tőlem, mert a feleletek ott voltak a hitükben, de itt Tirolban úgy meredtek rám azok a körben-fölmagasodó s bárminő felelettel is megközelíthetetlen csúcsok, hogy a kérdésitéletben már benne volt mindég az: Ki fia-borja ez? Miért jött ide ez az alak? Mit keres itt? Ki bízta meg? Ki kérte fel? Minek ide református lelkész? Miért ne járhatna az a pár szál református a magyar misére? Ez ostor oztatás a nem-magyar-nyelvi és persze éppen a magyar-mivoltot is “megtaláló” változataiban kiteljesedvén, Krisztus szolgáját szüntelenül formálta: az eltűrés, a soha-nem-vitázás, a soha-nem-védekezés, a soha-nem-tromfolás tiszta élményei felé. . . . A MÁSODIK HELVÉT HITVALLÁS KÉRDÉSEKBEN ÉS FELELETEKBEN XIV. RÉSZ A bünbánatról és az ember megtéréséről. (E cikk első része a Magyar Egyház májusi számában jelent meg) 7. Milyen értelemben vannak meg ma a lelkipásztoroknál, az apostolok utódainál, a mennyek országának kulcsai? Abban az értelemben, hogy hirdetik az evangéliumot, vagyis tudtul adják az Isten megbocsátását és a mennyei örökéletet mindazoknak, akik igazán hisznek és bűneiket őszintén megbánják. Ilyen értelemben a lelkipásztorok megbocsátják a hivő, bűnbánó lelkek vétkeit és megnyitják előttük a mennyek országát. De viszont a megkeményedett hitetlen bűnösök előtt bezárják a mennyek országát és bűneiket nem bocsátják meg. 8. A lelkipásztoroknak önmagukban van meg a hatalmuk bűnöket megbocsátani és felnyitni, vagy bezárni a mennyek országát bárki számára is? Nem. Ők, csak mint Krisztus követei, hirdetik Isten megbékülését a bűnössel az Ur Jézus Krisztusban, ahogy Pál apostol Írja: “Isten megbékéltette magával a világot Krisztusban ... és nékünk adta a megbékéltetés szolgálatát . . . Krisztusért járván követségben kérünk, béküljetek meg Istennel.” (2 Kor. 5) 9. Kik tanítanak hamisan a bünbánatról és megtérésről? Azok tanítanak hamisan, akik azt mondják, hogy a) könnyű elnyerni Isten megbocsátását, még akkor is, ha akarattal megismételjük bűneinket, b) meg lehet vásárolni Isten bocsánatát pénzzel, vagy más egyéb dolgokkal, c) mi magunk is teljesen eleget tehetünk bűneinkért, nincs szükségünk Krisztus bűneinkért való áldozatára. 10. Mi a kötelességünk, bűnbánó bűnösöknek? Az a kötelességünk, hogy állandóan törekedjünk bűneink elhagyására és az Isten iránti engedelmességre. Ez az igazi hálaadásunk Isten kegyelméért, hogy megbocsátotta bűneinket az Ő Fiának áldozatáért. Kovács István (folytatjuk) ZIP-CODE A postaigazgatóság uj szabályzata értei- jjj jjj mében 1967 januárjától kezdve csak akkor fog- jjj jjj ja kézbesíteni a Magyar Egyházat, ha a címen jjj jjj a ZIP CODE szám is szerepel. Kérjük olvasóinkat, hogy a kiadóhivatalhoz jjj jjj küldjék be ezt az adatot. Legegyszerűbb meg- Ijj jjj oldás az, ha a lap utolsó oldaláról kivágják jjj jjj a cimet, hozzáírják a Zip Code-számot és egy jjj jjj borítékban elküldik a következő cimre: Magyar jjj jjj Egyház, 331 Kirkland Place, Perth Amboy, New jjj jjj Jersey 08861. Tekintettel arra, hogy többezer cimet kell jjj Ijj a kiadóhivatalnak átírni, nagyon kérjük olva- III jjj sóinkat, hogy Zip Code-számukat minél hama- jjj jjj rább küldjék el. (folytatjuk)
