Magyar Egyház, 1966 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1966-06-01 / 6-7. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ Istennek vagyunk munkatársai Mert Isten munkatársai vagyunk... (1. Korinthus 3:9). Gyülekezeti életünk egyik gyakori kisértése az ige félreértése. Nem utasítjuk el magunktól az evangéliumi tanítást, mint a világ fiai, nem tagadjuk meg az Ur Jézus Kriisztust, mint a hitetlenek, csak egyszerűen, de végzetesen félreértjük az igét! Pál apostol a korinthusi gyülekezethez irt leveleiben tanúja a gyülekezetét, nyitogatja a hívek szemeit, rámutat a hibákra, bajokra és tévedésekre. A korinthusiak különböző apostolokon keresztül hallották az Ur Jézus Krisztus tanítását, egymást váltó igehiretöktől nyerték hitüket. Pál, Apollós és Kéfás rövidebb-hosszabb ideig szolgáltak közöttük. Voltak, akik nem látták meg az ige azonosságát és folyamatosságát, amely az Úristentől eredt, Jézus Krisztuson keresztül nyilatkoztattatott ki és a Szentlélek hatalmával hirdettetett Pál, Apollós vagy Kéfás ajka által a híveknek. Voltak, akik nem látták meg a halandó emberi szavak és tettek mögött a halhatatlan és örök Isten erejét és hatalmát. Emberek követőinek vallották magukat, mert csak emberi tanítást hallottak és emberi bölcsességet kerestek az igében. Elsősorban ezeket akarta Pál apostol kijózanítani és a helyes útra vezetni a korinthusi levéllel. Rámutatott arra, hogy az apostolok nem emberi ügynek a szolgái, nem valamely földi gondolatnak a képviselői, nem önmaguk tudásának és tehetségének csillogtatói, hanem “Istennek munkatársai.” Ezzel a mondattal az evangélium szolgái kiemelkednek az időből és a térből, a halandóságból és egyéb emberi kötöttségből és hitükön, bizonyságtételükön és munkájukon keresztül egyenlővé válnak az örök Istennel. Mondhatjuk úgy is, hogy hitükkel, bizonyságtételükkel és munkájukkal bizonyítják kiválasztottságukat és Istenhez tartozásukat. Ha pedig az apostolok mindannyian ugyanannak az ügynek a képviselői és ugyanannak a Szentiéleknek a hatalmával végzik áldásos munkájukat, akkor többé nem lehet széthúzás vagy viszálykodás a gyülekezetben. Széthúzás és viszálykodás csak ott lehet, ahol egyesek nem látják meg az Istennek az akaratát és emberi akaratot szolgálnak, ahol egyesek nem értik meg Jézus Krisztus igéjét és emberi tanítást hirdetnek és ahol egyesek nem a Szentlélek erejére és hatalmára, hanem a saját erejükre és hatalmukra építenek. Ez az első igazság, amelyet őszintén és nyíltan megmondott Pál apostol a korinthusiaknak és minden egyes gyülekezetnek, amely ugyanezzel a félreértéssel küzdött. Van azonban egy nagyon gyakori másik félreértése is az apostoli szolgálatnak. Az egyház törtéénete folyamán állandóan kisért az az értelmezés, hogy csak az apostolok az Istennek a munkatársai. Ebből a félreértésből következik az, hogy vannak, akik egyedül a lekészektől várják az Úristen minden munkájának elvégzését ezen a földön. Pál apostol a korinthusi levélben határozottan kihangsúlyozza, hogy nemcsak az apostolok, az igehirdetők, a gyülekezet vezetői az Isten munkatársai, hanem minden egyes gyülekezeti tag az, ha hisz a maga kiválasztottságában és végzi a maga munkáját hűségesen és becsületesen. A gyülekezeti életnek nemcsak az a feladata, hogy az igehirdető a maga Krisztusba vetett hitéről bizonyságot tegyen a hívek előtt, hanem az is, hogy a gyülekezet tagjai együttesen és külön-külön bizonyságot tegyenek Krisztusba vetett hitükről a világnak! Hiába beszélünk a hitetleneknek és a világ fiainak kiválasztottságunkról, ha erről ők maguk meg nem győződnek a mi szolgálatunkon keresztül. Hiába valljuk meg minden vasárnap az Istennek szeretetét, ha ez a szeretet nem válik életté a hétköznapjainkban, senki sem hisz majd keresztyénségünkben. Ha hiszünk abban, hogy az Isten munkatársai vagyunk, akkor egész földi életünk során igyekszünk méltókká lenni a belénk helyezett, de soha meg nem érdemelt bizalomra. Igyekszünk elsősorban rendbetenni saját életünket, tisztogatni az Istentől ajándékba kapott lelki házat, a Léleknek a templomát. Azután igyekszünk rendbetenni családi életünket, hogy békesség és szeretet sugározzák belőlünk szeretteink felé. Ha Isten munkatársai vagyunk, akkor szívvel és lélekkel, időnkkel és áldozatunkkal szolgáljuk egyházunkat és gyülekezetünket. Ha Isten munkatársai vagyunk, akkor feladatunknak tartjuk a világ fiainak meggyőzését és a hitetleneknek Isten felé fordítását. Olyan szolgálat ez, amelyért érdemes élni ezen a földön! Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk! Istennek munkatársai csak az Ur Jézus Krisztuson keresztül lehetünk! Keresztfán értünk hozott véres áldozatával ó érdemelte ki a lehetőséget számunkra! Aki hisz ebben, az nem maradhat tétlen. Aki nem hisz ebben, az sohasem lesz az Isten munkatársa! Lehet, hogy éjjel-nappal dolgozik majd önmaga előbbrejutásáért, családjáért vagy nemes földi célokért. Talán kiérdemli majd főnökének vagy munkatársának dicséretét. Előfordulhat, hogy szomszédai és ismerősei a szorgalom és a munka példaképeként emlegetik majd. Még az is megtörténhetik, hogy munkaközben éri a gondolkodását megbénító agyvérzés vagy a vérkeringését megállító szívroham. Egy azonban biztos: akiben ezen a földön nem élt az Isten az Ur Jézus Krisztuson keresztül, az nem élhet Istenben örökké az Ur Jézus Krisztus által. Pál apostol megtanította a korinthusi gyülekezet tagjait arra, hogy az egyéni élet értelme vagy értelmetlensége abban van, hogy valaki tud-e Istennek a munkatársa lenni vagy sem. Az Istennek az igéje arra tanú bennünket ma, hogy minden egyháznak vagy gyülekezetnek a jövője azon fordul meg, hogy hányán lesznek abban az egyházban vagy abban a gyülekezetben az Istennek munkatársaivá. Testvérek! Ma, amikor az ö szavát halljátok, meg ne keményítsétek a Ti sziveiteket! Dömötör Tibor Nyári iskolai résztvevők Perth Amboyban.
