Magyar Egyház, 1966 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1966-05-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 dókban benne volt az egész magyar élet. A két tűz közé szorult, sir szélén járó magyar nép minden gyötrelme, szenvedése, nyomorúsága, de talán éppen ezért véghetetlen ragaszkodása a halálon is diadalmat vett Ur Jézushoz. Nem elvont fejtegetések voltak ezek, üres bölcselkedések, bibliai kifejezések technikás összerakásai, jóllehet Károlyi bibliafordításának nyelvét idézték. Ezekben a prédikációkban benne volt az akkori teljes magyar élet. A reformáció élő hitü irodalmának és a belmissziós átlagirodalomnak az összevetése azonnak kiábrázol egy ma nagyon is aktuális súlyos igazságot: Ige nélkül nem lehet vallásoskodni. Aki ezt csinálja, az belemenekül egy érzelmi mámorfelhőbe, egy kellemes jól kölnizett vallásos fürdőbe, amelyben olyan jól lehet lubickolni. Csakhogy jön a próba, jön a vihar és az ilyen vallásosságot úgy elfujja, hogy sokszor nyoma sem marad. Nem megváltott ember az, aki csak az érzelmeit hajlandó átengedni Krisztusnak, de az eszét és akaratát nem, hanem azt vagy heverteti, vagy megszenteletlenül vallásos átfestéssel használja. Az Isten képére és hasonlatoságára teremtett ember csak teljes személyiségével, énjével válhat Krisztusban Isten fiává. A másik mellbevágó a reformáció irodalmában az, hogy se a templomot, se a szószéket nem tekintette valamiféle zárdának, vallási laboratóriumnak, ahova hetente egyszer bemegy a bűnös ember, hogy ott aztán megpihenjen. A tiszteletes ur vagy megmosogassa a fejét az Igével, vagy álomba ringassa, aztán kicsit megkönnyebbülve hazamenjen és folytassa ott, ahol abbahagyta. Ezekből a prédikációkból érezzük, hogy az akkori magyar embert szinte jelboncolják, minden kérdését, problémáját, küszködését, gyengeségét, harcait előveszik, mégpedig nem elvontan, hanem konkrétan, szemléltetően, valóságosan. Miért kellett mindezt nekem most elmondanom Trombitás Dezső könyvével kapcsolatban? Azért, mert ez a 126 oldalas könyv korántsem elvont prédikációk gyűjteménye, hanem egy izgalmas, sokszor mellbevágó Írás az amerikai magyar emberről és általában a mai kor emberéről. Bár a könyv minden prédikációja külön-külön is kerek, befejezett, egész, mégis nem véletlenül kerültek egy kötetbe. Sőt még sorrendjükön is felfedezhető a szerző szándéka: olvasóit végig akarja utaztani a modern ember, ember és társadalom, ember és világ minden gyötrelmes, nagy kérdésén. Trombitás Dezső a teljes mai életet viszi fel a szószékre, csakúgy mint a reformáció prédikátorai. “Az eltűnt személyiség nyomában” a cime az első prédikációnak, “A boldogság iskolája” az utolsónak. Az elsőben az Istenképüségét, személyiségét elvesztett tömegembert veszi bonckés alá, aki az agyoncivilizált világban lassankint maga is celofánba csomagolt tömegáruvá válik. Úgy gondolkodik, mint az újságja vagy a kedvenc televizió-állomása, ha összejön, akkor “a férfiak autóról és üzletről beszélnek, a nők pedig uj ékszereikkel és kozmetikai bravúrokkal pukkasztják egymást, és persze, társaságuk jelen nem lévő tagjait áztatják el.” Trombitás az Ige tükre elé állítja mai embert és leméri, hogy mi maradt meg benne az Isten képére teremtett mivoltából. Miután az eredmény lesújtó, sorra veszi az ember, közelebbről az Amerikában élő magyar és magyarszármazásu ember legsúlyosabb egyéni és közösségi problémáit. Tárgyalásra kerül a gyermek és a szülő viszonya, a mai gyermek problémája a családban, az iskolában, a mai tékozló fiú gondolkodása, lázadása és tagadása. Az Ige tükrébe állítja a beatnikek lázadását, a társadalmat magukban is elpusztítani akarókat, az önmagukat korlátlanul kiélni akaró egzisztencialistákat. De az Igével leplezi le bennünk a farizeust, a szeretetlen és elfásult embert, a könyörtelen taposót és a félelemben élőt, akit a világ és emberiség elpusztulásától való tudatos vagy ösztönös rettegés lelki beteggé, sokszor öngyilkosságba menekülővé és minden körülmények között árvává és boldogtalanná tesz. Az Igével leplezi le közösségi és egyházi életünk fonákságait, egyáltalán nem kíméli se magát, se gyülekezetét, se egyháztestét, se az amerikai magyar élet visszataszító elesettségét. Trombitás Dezső nagyon sokat tanult a könyvekből is és az életből is. Kitűnő ismerője az embernek és az emberrel foglalkozó tudományoknak, antropológiának, pszihológiának, a lelki betegségben szenvedők nyavalyáinak és ismeri a különböző gyógymódokat is. Amellett érezhető szerelmese az irodalomnak és művészeteknek. Mindez számára azonban csak segítség, eszköz az ember és problémáinak ismeretéhez, mert a lámpása az Ige és az Igén alapuló hitvallás. Trombitás tudja, hogy a tudás és a tudomány az első bűneset, az ember lázadásának a következménye. Átok és áldás. “Orcád verítékével egyed a te kenyeredet”, küszködj az ismeretlen eléréséért, Istentől kapott értelmeddel járd a megismerés nehéz és gyötrelmes útját, mert ez az emberi sors, ez az élet törvénye. A Ma Igehirdetője —legyen az pap vagy laikus—nem vonulhat ki a világból, nem vakíthatja és nem süketítheti meg magát, hogy ne lássa és hallja a mai élet és ember problémáit. Éppúgy járnia kell a mai élet útjait, mint ahogyan a Názáreti is járta Judea és Galilea falvait, városait és érintkezett minden fajtájú emberével. Csak ilyenképpen tud igazán mai módon, modernül, hihetően rámutatni arra, hogy mi ebben az életben és emberi lázadásban a csőd, hol a zsákutca, hol van a nagy nihil és csak igy tud rámutatni hitével és bizonyságtételével, hogy hol van a kivezető ut. Sajnos ennek a szónak hogy “prédikál” van már valamilyen rossz értelme, hangzása. Persze emberi gyengeségekből, erőtelenségbó'l ragadt rá. Aki prédikál, az valahogyan úgy él a tudatunkban, hogy felülről és kívülről beszél, sokszor még fennhéjázva és gőgösen is, tanít és okit. Ezért jobb az igehirdető szó. Az igehirdető maga is ugyanaz az ember, mint akinek beszél, ugyanazokkal a problémákkal, vívódással. Megérti a bűnös embert, hisz maga is az, megérti a lázadót, hisz benne is ott él a lázadó énje. Gyilkos és könyörtelen őszintességgel leplezhet le, mert önmagát is leleplezi. Ami plusz az igehirdetőben az az, hogy ő tudja és hiszi, hogy hol van az igazság, merre vezet az ut, mert számára az Ige Isten kijelentése. Milyen megrendítő hitvallás erről a kötet utolsó Írása, “A boldogság iskolája”. Trombitás Dezső minden igehirdetése hitvallás arról, hogy a Biblia, az Ige valóban Isten kijelentése. Milyen meggyőző erővel mutat rá, hogy szószerinti értelmezéséről, történeteinek, mitológiájának eredetéről vitatkozhatnak, mindez nem változtat a lényegen, mert a hitvalló ember számára a teljes írás Istentől ihletett. Nem a szavakban, hanem a mondanivalójában, az Isten országának igazságait feltáró mivoltában. Milyen tanulságos a “Mark Twain és Noé” cimü prédikáció, amelyben a nagy amerikai iró két évvel ezelőtt megjelent szellemes és szatirikus írásával foglalkozik. Trombitás még azt sem titkolja, hogy ő maga is élvezte Mark Twain sziporkázó szellemességét, ötletességét, s gunyját, mint irodalmi alkotást. De egy rövid szakaszban rámutat arra, hogy Noé bárkája az Ige mondanivalójának csak a kulisszája. A főszereplő ugyanis Isten és az özönvíz drámai magva az ember megromlása, rothadtsága, amely olyan mérvűvé vált, hogy az Isten is megbánta, hogy az embert teremtette. És a mondanivaló azonnal maivá válik, mert az Istennek ma is éppen elég oka volna arra, hogy megbánja, hogy az embert teremtette, de ma már ez nem kérdés, mert Fiában, Krisztusban Isten maga szenvedett meg helyette. Trombitás Dezső
