Magyar Egyház, 1966 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Nagy Lajos: Őrhelyemre állok Az Úristen ajándékba adta nekünk 1966-ik esztendejét. Már egy jó ideje azok közé tartozom, akik ajándéknak tekintik az éveket. Mennyi sok öröm, boldogság, szolgálat, lehetőség, hitet próbáló alkalom s ki tudja milyen bánat vár reánk? Isten ajándékait nem az ember megrontására, hanem javára adja. Kérdezzük meg csak önmagunktól, hogy mire használjuk fel ezt a kibeszélhetetlen ajándékot, amit életnek nevezünk? Isten vár tőlünk valamit. Én, mint az Amerikai Magyar Református Egyház püspöke végtelen nagy hálával és nagy alázattal az Istentől kapott ajándékra Habakuk prófétával felelek vissza: “Őrhelyemre állok, és megállók a bástyán, s vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám . . . és mit feleljek én . . .” (Habakuk 2:1.) A régi Magyar Egyház újságunkban volt egy rész, amely ezt a cimet viselte: “Bástyán”. Finta Sándor, az amerikai nagy magyar művész egy kis rajzzal minden ékes szónál szebben mondotta el, hogy az Amerikai Magyar Református Egyház népe, vezetősége, lelkipásztorai egy bástya fokán állanak, vigyáznak a várra. 1966-ban mi is kiállunk a bástyára, és vigyázunk, mert ezer ellenség fenyegeti drága várunkat. Az ellenség sokszor nem fegyverrel, hanem mosollyal, szép szóval, hamis szavak szines ecsetével, Ígérettel akarja bevenni várunkat. Ez a túlságosan modern világ a maga hitetlenségével, a kényelmét kereső ember nemtörődömségével akarja tágra nyittatni várkapunkat. Hadd kérjelek meg kedves református testvéreim: “Vigyázzatok, nagyon vigyázzatok!” Éjjeli órákban, amikor sötétség borul a világra, s mikor az őrtállók elalusznak a vártán, sötét alakok lopóznak a kapuk felé, hogy kinyissák az ellenségnek. Amikor a modern ember maga-alkotta istenei meghalnak, újakat keres helyettük. Mi hiszünk Atyáink Istenében, aki él, uralkodik, parancsol, üdvösségünket Krisztusunkban megadta, aki sorsunk útját kirajzolta, aki eddig kegyelmesen megtartott. Mi ebben az esztendőben nem a csillagok járásából, nem gyarló emberek kristálygömbjéből akarjuk kiolvasni a jövendőt, hanem figyelünk Isten Igéjére, amit kijelentett, és újra és újra elmond nekünk Szent Leikével. Mit hoz a jövendő, mit kell cselekednünk, mit csináljunk Isten ajándékával, az élettel — elmondja nekünk, csak hűségesen figyeljünk Reá. Nekem és anyaszentegyházunk minden felelős személyének vigyázni kell. Álljon mindenki őrhelyére, akár lelkipásztor, akár gondnok, akár presbiter, akár nőegyleti, vagy ifjúsági tag. Álljon helyére minden gyermek a vasárnapi iskolában, minden lélek anyaszentegyházunkban. Mindenkinek kijelölte Isten erre az évre is feladatát. Mint tisztviselő, vagy mint egyszerű egyháztag bizonyságot kell tenni Megváltó Uradról, és arról, hogy nagyon szereted egyházadat és hajlandó vagy áldozatot hozni érte. Mig püspök leszek, addig szüntelenül emlékeztetlek arra, hogy a Független Egyház, most már Amerikai Magyar Református Egyház úgy alakult meg, hogy a népünk kérte Sebestyén Endrét s a többi lelkipásztort, hogy álljanak melléjük, mert ők független egyházat akarnak, ahol hitüket, hagyományaikat, szokásaikat szabadon gyakorolják. A mi egyházunk magyar református népünk egyháza. A mi önálló, független Amerikai Magyar Református Egyházunk csak addig az óráig marad fenn, ameddig népünk fenn akarja tartani. Ha Te, magyar református népem, nem állsz meg hűséggel a bástyán, és nem vigyázol, jön a vég. Később jövő papjaink nem tudják, hogy milyen áldozatot hoztak jó öreg magyarjaink és hü pásztoraink azért, hogy mi független, szabad életet élhessünk. Ma furcsa áramlatokkal van tele a világ. Ma minden jó, csak az nem, ami a sajátunk, amit atyáinktól kaptunk, amiért megszenvedtünk, amiért árat fizettünk. Ma ez a nyugtalan világ annyira kergeti furcsa délibábját, hogy elfelejti, hogy van egy kedves otthona, lelki vára, amit védeni kell. Merjünk csak öntudatos reformátusok lenni, hivő, bibliás, igaz reformátusok. Olyan reformátusok, akik hitüket mindennél nagyobb kincsnek tartják, semmiért fel nem adják. Ugyanekkor szeretem és megbecsülöm másvallásu embertársamat, hitét nem gúnyolom ki, testvéremnek tartom mindaddig, mig hitem feladására nem csábítanak. Óh, igen, mi teljes szívvel hívei vagyunk a keresztyén együttmunkálkodásnak, más hitét nem bántjuk, de nem adom fel hitemet csak azért, mert másnak tetszeni akarok. Mi azoknak az utódai vagyunk, akik zúgolódás nélkül vállalták kemény sorsukat az üdvösségre predestináló, felséges Istentől, akik tudták, hogy az életet kell eltékozolni, hogy az örök élet koronáját adó Krisztushoz hívek maradhassanak. A magyar református ember mindig józan, komoly ember volt, aki a tényekkel számolt. Ezért nem engedjük, hogy a magyar kálvinizmus aszú borához az általános keresztyénség litty-lottyát keverjék. Ezért utasítjuk vissza ügyünkbe való beleszólását és kéretlen tanácsát azoknak, akiknek semmi közük sincs a mi amerikai magyar református életünkhöz. Legyünk hívek, vigyázzunk a bástyán ebben az évben is! Legyen ez az év drága alkalom arra is, hogy amerikai magyar református egységünk lelkileg elmélyüljön. Szeressük, tiszteljük és segítsük testvéreinket, akik másutt élnek. Becsüljük meg és hozzunk meg minden áldozatot egyházunkért, de örüljünk annak, hogy másutt élő testvéreink élnek, előre mennek és virágoznak. Biztassuk őket, hogy mint mi, őrizzék ők is atyáink örökségét. Ha életük hajójából egyszer, mint felesleges lomot kidobják azt az édes terhet, amit most együtt magyar református örökségnek hívunk, jegyezzük meg, hogy nálunk is elterjedhet ez a betegség, ez az életuntság. Az idő ne halált, hanem az életet hozza számunkra. Isten ajándékul adta nekünk az 1966-ik évet. Feleljünk vissza hűséggel és szolgálattal, hálával és hódolattal: Uram, mi amerikai magyar reformátusok a Te segítségeddel őrhelyünkre állunk, ebben az évben is megállunk a bástyán, s vigyázunk. Erre add segedelmedet! Együtt lengeti a szél újév napján az amerikai és a magyar zászlót (Harsányi László felvétele)
